A konyhában más ízvilágot képvisel anya és lánya, a szeretetnyelvük azonban ugyanaz. Finom ételeket készítve csábítják hétről hétre egy asztalhoz a családot.

Gyönyörű, felcicomázott torta helyett Rácz-Gyuricza Dóra ma is a házilag készült süteményekre esküszik. Legutóbb éppen a bátyja kedvencét, brigadeiro-­tortát sütötte meg.

Szánnak időt a szülőkre

Közben elmesélte, édesanyja hagyományt teremtett azzal, hogy hétről hétre egy asztalhoz tereli a nagy családot, hogy finom ételek mellett beszéljék át, kivel mi történt.

„Most épp Zsolt születésnapját ünnepeltük, de még csak különleges alkalom sem kell ahhoz, hogy együtt legyünk.

Megtanultam anyukámtól, az életnek az ad értelmet, hogy mindennap hálát adunk az apró örömöknek, és tudatosan megünneplünk minden pici, apró sikert is.

Emlékszem, amikor hosszú évekkel ezelőtt megszereztem a jogosítványt, annak is nagy feneket kerítettünk. Ma meg már olyan sokszor csak legyint mindenre az ember, mintha nem számítana, hogy olyan dolgokra vagyunk képesek, amikre pár évvel ezelőtt csak vágyakoztunk. Abban hiszünk, hogy a hétköznapi történéseket, legyen az pozitív vagy negatív esemény, mindig könnyebb megélni, ha körülölel a család. Örülök, hogy a bátyámmal, Zsolttal, a nővéremmel, Mikolttal, az öcsémmel, Péterrel és a párjaikkal szinte heti rendszerességgel szánunk arra időt, hogy legalább egy ebéd erejéig együtt legyünk a szüleinkkel. Ilyenkor aki szeretne, hoz egy nagy tál ételt, leteszi az asztalra, és mindenki együtt eszik.”

Anyai örökség

Dóri általában mindenmentes sütivel kedveskedik.

„Még tinikoromban kezdődött a sütési kedv, aztán a mánia, hogy az, amit finomságnak szánok, minél egészségesebb legyen. Oda akartam figyelni az alakomra, de mégiscsak boldogtalanná tett, ha nem ehettem anyukám sütijéből. Jólesik látnom, ahogy most az én kislányom, Kamilla ügyeskedik itt mellettem.

Titkon máris arra gondolok, hogy anyáról a lányára száll tovább mindaz, amit anno én tanultam. Úgy tippelem, ugyanolyan hamar kiveszi majd a fakanalat a kezemből, ahogy tettem azt egykor én is.

Anyukám persze eleinte nem örült a kísérletezéseimnek, a kezdetleges, nem megszokott, egészséges sütiknek, hiszen ő egész más ízvilágot, a hagyományos konyhát viszi. Így a konyhakultúránk hamar kettészakadt, közben mégis van bennünk valami cinkosság. Mert ha a családot kell egybeterelni, mindegy, hogy reform- vagy tradicionális konyha, mindketten olyan finomságokat készítünk, amiknek tudjuk, úgysem állnak ellen” – nevet Dóri.

A legfinomabb desszert

A brigadeiro-torta még a brazíliai éveket idézi, amikor Dóri és családja Dél-Amerikában élt.

„Kétéves voltam, amikor hazaköltöztünk, de ma is élnek kint rokonaink – meséli. – Ez a recept a bátyám egyik kedvence. Minden alkalommal, amikor elkészítem neki, eszembe jut a gyerekkorom és anyukám ’Mózes-tortája’. Így hívta a sütijét, ami mindig a legfinomabb, legpuhább piskótából és a lehető legtöbb krémmel készült, így persze mindig kettényílt középen. Mint amikor Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert. Anyukám minden szeretete benne volt azokban a desszertekben. Nevettük, miközben csukott szemmel ettük, mert anya mindig azt mesélte, nem az számít, hogy néz ki, hanem, hogy milyen szeretettel készült, és igaza volt.”