A próbák már most elkezdődtek, ami óhatatlanul felidézte bennük a gyermek- és ifjúkoruk egyik legfontosabb emlékét: a táborozásokat, ahol életre szóló barátságok, olykor szerelmek szövődtek, és az átélt élmények örökre meghatározták a jövőjüket is. Hogy milyen emlékek dobogtatják meg ma is a szívüket erről az időszakról, arról a Best magazinnak meséltek.
Keresztes Ildikó: „Hálás vagyok a szüleimnek”
Az énekesnőnek hamar a felnőtté válás útjára kellett lépnie. Tizennyolc éves volt, amikor Marosvásárhelyről Magyarországra költözött. A szíve egy része azóta is a magyar közönségé, a másik felét azonban, mint mondja, Erdélyben hagyta, ahová évről évre hazatér. Ide fűzik életének első, legmeghatározóbb élményei. Többek között a feledhetetlen úttörőtáborok emlékei is.
„Erdélyben voltam kisiskolás. Amellett, hogy már egész kicsinek is igazi közösségi ember voltam, közben makacs és önfejű is. Igazi oroszlántípus, aki szeretett mindenben részt venni. És a szüleim – talán éppen ezért – már egészen korán ’elhajtottak’ úttörőtáborokba. És milyen jól tették! Hálás vagyok nekik azért, hogy én már fiatalon, szinte még tudat alatt átélhettem az első közösségi élményeimet. Azt a létformát, amely nélkül a felnőttkoromat el sem tudnám képzelni. Mert legyen az a színházi társulat, amihez tartozom, a zenekarom vagy a baráti köröm, olyan emberekkel veszem magam körül, akikkel biztonságban érzem magam. Akikkel nemcsak munka közben, hanem a magánéletben is gyakran találkozunk, és akikre második családomként tekintek. Jó páran vannak körülöttem a diákéveimből is. Az egyik barátnőm például mai napig emlékeztet arra a táborra, amikor engem, akit addig a tánc érdekelt, megdicsértek a hangom miatt, és azt mondták, a tánc helyett vagy mellett ezzel is kezdenem kellene valamit. Egy gitárral ültünk, úgy énekeltünk. És én akkor a baráti legendárium szerint olyan boldog voltam, hogy kijelentettem, meglátjátok, híres énekesnő leszek.”
Für Anikó: „Félig nomád körülményeink voltak”
A színésznő a gyermekéveiben még iparművésznek készült, azon belül is textil- és divattervező szeretett volna lenni. Ennek köszönheti, hogy részese lehetett a Masszi Ferenc festőművész vezette velemi alkotótáboroknak.
„Azokat az estéket nem felejti el soha az ember. Mert az emlékek, bármilyen régiek is, nem vésznek el. Különösen jó társaságban, jó vezetővel élhettem át életem első legmeghatározóbb élményeit. A tábortűznél előkerült egy gitár vagy egy furulya, és együtt tudtunk énekelni. Tényleg libabőr az egész, olyan szívmelengető emlék. Ma is, ha csak úgy belebambulok a tűzbe, eszembe jutnak a fiatalkori élményeim… Életem első úttörőtáborának pedig félig nomád hangulata volt. Ott még nem voltak okoseszközök. Sátrakban fürödtünk, étkeztünk. És milyen jó lenne, ha ma is többeknek lenne arra lehetőségük és igényük, hogy kiszakadva a modern kori komfortból megtapasztalhassák ezt a fajta lélekbeli összekapaszkodást. Ezért minél többeknek, szívből kívánom, hogy legyen benne részük!” – magyarázza lelkesen a színésznő.
Kiemelt kép: NirvanArt
