Horgas Eszter lánya, Lili a családjával itthon él édesanyja házában, és sikeres operaénekesként a szülés után épp most tér vissza a színpadra. Anna és férje Dániában alakították ki az életüket. A kisfiuk érkezése azonban – akit épp Horgas Eszter születésnapjának környékére, július 16-ára várnak – sok mindent átírhat: „A második unokám lesz az én legszebb születésnapi ajándékom. Ő Rákocska lesz, így azt gondolom, teljesen más alkat lesz, mint Dávidka.” A kérdés már csak az, hol jön majd világra a kicsi, aztán hol élnek, és mi lesz a gyerek neve.
Mi legyen a neve? Artúr?
Kezdjük a névvel. A fuvolaművész azt mondja, neki a Marcell tetszene a legjobban, de egyelőre az ő elképzelése nem találkozik a fiatalokéval. „Nádaslaki Marcell… Milyen jól hangzana? Annáék azonban valami nemzetközi nevet akarnak, mint például az Artúr. Mondtam is nekik: jó, én csak úgy fogom szólítani, hogy Gróf Nádaslaki Artúr, és magázni fogom. Artúr kérem, legyen kedves az asztalhoz fáradni, kész a reggeli! – viccelődik, de hozzáteszi: – Minden Artúrtól ezúttal is bocsánatot kérek, de én egyszerűen nem tudom elképzelni az unokámnak ezt a nevet.”
Koppenhágában segít
A névnél talán csak a szülés helyszíne okoz nagyobb fejtörést Horgas Eszternek, és az, hogy miután világra jött a baba, hol élnek majd a fiatalok. Mennek vagy maradnak? Erről már sokat beszéltek Annával, de döntés még nem született meg.
„Nagy vágyam, hogy itthon, ahol Lilike lányom is szült. Szeretnék ott lenni Anna mellett is ugyanúgy, mint ahogy Lili mellett voltam. Lili elképesztő sok mindent kapott: a bölcsőtől a ruhákig, a légzésfigyelőtől a kiságyig, a járókáktól a babakocsiig, semmit nem kellett vennie, így Annának sem kellene.
Lili lányomék nálam laknak, jó lenne, ha Annáék is a közelünkben élhetnének. Dánia csodálatos ország, a szociális háttere, az egészségügyi rendszere világhírű, de egy valami hiányozhat onnan: a kiterjedt, segítő család.
Hatalmas erő egy ilyen nagy család. Nincs meg az, amiért szerintem egyáltalán érdemes élni. Addig is, amíg eldől, hogy mi, hogy lesz, még húsvét előtt megyek Annáékhoz Koppenhágába, hogy a várandósság alatt segítsek neki.”
Együtt lakik az unokájával
Horgas Eszter hatvanévesen lett először nagymama, de a klasszikus nagymamás életforma nem jellemző rá. Koncertezik, tanít a Zeneművészeti Szakközépiskolában, ismertebb nevén a Konziban, miközben az otthonában is folyamatosan adják egymásnak a kilincset a tehetséges fuvolista növendékek.
Ebbe a művészi, mégis végtelenül otthonos nyüzsgésbe érkezett meg kilenc hónappal ezelőtt az első unokája, és nyáron remélhetőleg ide várja majd a második fiúunokát is.
„Dávidka beleszületett a zenébe és a folyamatos jövés-menésbe. Hihetetlenül élvezi, ennélfogva nagyon nyitott gyerek lett. Bárhova megyünk, mindenkivel kedves, mindenütt feltalálja magát. Állandóan vigyorog, annyira édes!
– meséli a büszke nagymama, aki majd’ elolvad, amikor az unokája szokásairól beszél. – Az a mániája, hogy amikor meglát engem, olyan, mintha be akarna kapni! Most nő a foga, harapdálja az államat. Egyébként Lili is pontosan ilyen kedves kisgyerek volt.”
„Nagyon-nagyon nagy élmény vele lenni”
Horgas Eszter otthonában a zene a mindennapok része. És hogy a fuvolaszó hogyan hat egy alig egyéves kisfiúra? „Péntekenként jönnek hozzám a különlegesen tehetséges kis tanítványok. Ilyenkor szoktam velük tá-tá-ti-ti-ti-tá ritmusgyakorlatokat végeztetni. Dávidkát fogom, beültetem az etetőszékbe magam mellé, ő pedig csodálkozva figyel és tapsol! Azt is imádja, amikor csak neki fuvolázok. Sokat vagyok Dáviddal, nem kötelességből, vagy azért, mert ez egy elvárás, hanem szabad akaratomból, mert imádom.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
