Küzdelmes évek vannak mögötte, de mostanra átértékelte az életét, és radikális változtatásra készül. A divattervező úgy tervezi, hátat fordít korábbi életének. Két éve beszélt először távlati terveiről Herczeg Zoltán, arról, hogy felhagy lassan 30 éves divattervezői munkájával. Most, 53 évesen komolyan tervezi, hogy gazdálkodni kezd, és önellátó lesz.
„Látom a világban zajló válságos folyamatokat. Sajnos elértünk a bolygó kapacitásának felső határához. Az emberiségnek el kell kezdenie törekedni a radikális változásra a környezetének megvédése érdekében, mert nincs más kiút. Én ezt teszem, és szerencsére látok is magam előtt nagyon jó példákat. Rosszakat is, akiket a saját munkájuk, a felhalmozott vagyon rabszolgává tett – sorolja szenvedélyesen az indokait. – Én utólag örülök, hogy velem ez nem történt meg. A hobbimmal, bár jól éltem és mindent elértem a hivatásomban, amit lehet, sosem tudtam hatalmas anyagi javakat felhalmozni. És a világ mai állapotát nézve úgy gondolom, a divat már nem is tartozik a legfontosabb dolgok közé.”
Párjával építkeznek
Zoltán elszánt, nem csak ábrándozik az új életről, már meg is találta hozzá a megfelelő területet: a fővárostól ötven kilométerre, gyönyörű vidéki környezetben, Szokolyán tervez építkezni, amit közösségi oldalán meg is mutatott a követőinek. Klímamozgalmának köszönhetően megismert néhány vele nagyon hasonló elveket valló építőipari szakembert, akikkel működő hazai és külföldi példára egy ökoközösség kiépítésén dolgozik.
„10-15 telek van egyelőre felparcellázva, ezekből a nagyjából félhektáros területekből a miénk lenne az egyik. A miénk, mert szerencsére a párommal közösen tervezzük a jövőnket. Mariann is osztja ezt a filozófiát. Abban kell most közös nevezőre jutni, hogy milyen legyen a faszerkezetes házikónk, amit kívül-belül magam szeretnék megtervezni. De amíg nekem a félgömb alakú dómház tetszik, addig neki a kocka, minimál. Mivel nagyjából öt-tíz éves távlati tervek ezek, nem sietünk. Viszont addig bármennyire szeretnénk, nem tudjuk feladni a fővárosi létünket sem.”
Nagyszülei a pélképei
Zoli biodinamikus gazdálkodást tervez, zöldségféléket, gyümölcsöket, haszonnövényeket termesztene. És legfőbb vágya, hogy mindebbe az álomba édesanyját, Gizellát is bevonja, aki jelenleg is Szerencsen él és a saját kiskertjéből egy nagy családot lát el hazaival.
„A párom városiasabb környezetben nőtt fel, mint én, így egyelőre csak a romantikus lehetőségét látja ennek az önellátó életnek. Én annyival vagyok előrébb, hogy a gyerekkoromat vidéken, falun töltöttem, boldogan, sárosan. Olyan szerencsés voltam, hogy nekem még megadatott látni, ahogy a tiszatardosi nagyszüleim a vályogházukban élnek, disznót, baromfit tartanak és haszonnövényeket termesztenek. Ha csak a felét tudnám annak, amit ők, már boldog ember lennék! De én a közgazdasági egyetemmel és a fővárosi létemmel jó messzire sodródtam attól az életformától, ahová most nagyon visszavágyom. Ha szerencsénk van, akkor anyukám még sok mindent megtaníthat nekünk. Mert a cél az, hogy öt-tíz éven belül részben önellátóak legyünk. Hiszem, hogy a jövőben csak az él majd túl, aki erre az életformára berendezkedik. Ami ma még csak lehetőség, nemsokára égető kényszer lesz.”
Vonzódik a spiritualitáshoz
Zoltánt a szíve egyre inkább húzza a spiritualitás felé. Ez segített neki túlélni a börtön borzalmait is. Szerencsére az már a múlt, a jövő pedig egy saját ház az erdő közepén.
Kiemelt kép: Archív
