Hazai sztár

A Dancing with the Stars egykori szerelmespárja: Tévéműsor nélkül sem áll meg az élet!

A TV2 táncos show-műsorában a legutóbbi évadban a legtovább jutott táncosok szinte ugyanannyira pörgős időszakot tudnak a hátuk mögött idén, mint tavaly. Együtt dolgoznak, ami azért is különösen érdekes, mert korábban nem csupán a táncparketten alkottak egy párt.

A Dancing with the Stars ­legutóbbi szériájának arany- és ezüstérmes profi táncosainak, vagyis Tóth Katicának és Suti Andrásnak kifejezetten hiányzik a táncos show-műsor. „Pedig mostanában a fejemen pörgök, annyi dolgom van” – kezdi Katica. – Mindegyik sztártáncpartneremtől sokat tanultam. Somhegyi Krisztiántól profizmust és alázatot. Csutitól interjúadási praktikákat. Whispertontól pedig videóvágást.”

Suti András szerint Szabó Zsófi nagyon tehetséges táncos

Andris is szerencsésnek ­tartja magát a sztárpartnerei miatt, mindenkivel könnyen megtalálta a közös hangot. Ám számára a tavalyi évad egyértelműen kiemelkedett az összes közül. „­Hiszen történelmet írtam – neveti el magát. – Már az, hogy megismerkedtem Hosszú Katinkával, egy óriási ajándék a sorstól. De azt is megmutatta, milyen jó ember rejlik a bajnok mögött. Azóta is jó barátok vagyunk. Miután kiestünk, már éppen pakoltam a bőröndömet egy búfelejtő wellnessre, amikor jött a telefon, vissza kéne mennem. (Andrei Mangra váratlanul távozott a versenyből – a szerk.) Borzalmasan stresszes volt mindenki, nagy volt a bizonytalanság. De Szabó Zsófi remekül helytállt. Azt hiszem, ő volt a legtehetségesebb nem profi táncpartnerem, akivel valaha parkettre léptem.”

Tóth Katica és Suti András nyolc évig alkottak egy párt

A műsor végeztével a táncosok karrierje sokfelé elágazik, az övek azonban nem: ugyanabban a stúdióban tanítanak.

„Ettől eltekintve is tartanánk a kapcsolatot. Nyolc évig egy pár voltunk. Kevesen ismerik egymást olyan jól, mint mi – kacag fel András. – Azt például biztosan nem feltételeznék Katicáról, mennyire szereti a magyaros ízeket. Ha elmentünk ebédelni, én ettem a madársalátát és a színhúst, ő meg zokszó nélkül betolta még a porcogót is. Hihetetlen, milyen jóízűen tud enni.”

Suti András és Tóth Katica a szakítás után is jóban vannak (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Katica sem marad adós, ő is megoszt egy hasonlóan meglepő történetet egykori párjáról.

„Nagyon könnyen rosszul lesz a különböző szagoktól, ismeretlen eredetű szennyeződésektől. Emlékszem, egyszer egy színházban öltöztünk át, késésben voltunk. A semmiből azt vettük észre, Andris öklendezni kezd, és a frissen felvett nadrágján egy kétes eredetű, fehéres foltra mutogatott. Teljesen kikelt magából. Az egész csapat szakadt a nevetéstől a látottak miatt.”

A két évvel ezelőtti szakításuk dacára kimondottan jóban vannak, sőt együtt is táncolnak. Nem sűrűn fordul elő ilyen.

„Nekünk sem ment ez egyik napról a másikra – vallja be a táncos. – Nem volt könnyű út. De nem szabad elfelejteni, hogy egykor miért szeretted a másikat. És ha a szerelem el is múlt, a tisztelet megmaradt.”

Andrisra idő közben újra rátalált szerelem. Kedvese és Katica kifejezetten jóban vannak.

„Néha ki is beszélnek engem a hátam mögött – ismeri el. – Enikő légiutas-kísérő, Dubajban él. Úgyhogy így, a Dancing nélkül legalább többet tudok találkozni a szerelmemmel. Mondjuk, így sem volt azért olyan egyszerű. A tanítás és a versenyek egy percre sem hagytak unatkozni.”

Munkakapcsolat és barátság is egyben az övék (Fotó: TV2)

„Nem dőltem a kardomba”

Egykori párja sem lógatta a lábát az utóbbi időben.

„Felejthetetlen év van mögöttem – meséli lelkesen. – Sokat utaztam, volt költözés, szakítás is, és mindeközben rengeteget dolgoztam. Karrierközpontúvá vált az életem. Jelenleg minden erőmmel a saját stúdióm beindításán dolgozom. Nemrégiben még kerek születésnapot is ünnepeltem, de egyáltalán nem dőltem a kardomba miatta. Pedig előzetesen tartottam tőle.”

Privát „Ázsia Expresszre” ment

Tóth Katica roppant boldog amiatt, hogy az idei évben végre nagy hangsúlyt kapott az életében az utazás. „Az év elején minden hónapban kisajtoltam az időbeosztásomból néhány napot rá. A kedvencem egyértelműen Thaiföld volt. Még akkor is, ha nem minden úgy alakult, ahogy terveztük. Új szállást kellett keresnünk, már a helyszínen, de a váratlan kalandok ellenére lenyűgöző volt!”

Köszönet a helyszínért a Városháza park Jégpályának!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!