Ezelőtt még sosem járt Indiában, de pár éve megfogadta, hogy még mielőtt betölti a negyvenet, kilátogat. Singh Viki tavaly ősszel végül lefoglalta az utat, amiről sejtette, hogy sorsdöntő lesz a számára, de arra nem számított, hogy amint leszáll a gépe, zokogásban fog kitörni.
„Indiai vagyok? Vagy magyar?”
Mint mondja, sosem tudott mit kezdeni azzal a kettősséggel, hogy bár az édesapja vonásait örökölte, belül sokkal inkább magyarnak érezte magát. „Egy harmincéves tehertől szabadultam meg azzal, hogy vettem a bátorságot, és teljesen egyedül kiutaztam Indiába tíz napra – kezdi Singh Viki. – Ez már régóta ért bennem, de féltem tőle, és igazából korábban nem is álltam volna rá készen.
Apukám majd’ minden évben felhozta az utazást, de nemet mondtam. Aztán elkezdtem magamon dolgozni… Az elmúlt években bújtam az önfejlesztő könyveket, meghallgattam több tucat ezzel kapcsolatos podcast-beszélgetést.
És ami folyton visszaköszönt, hogy az ember igazán negyvenéves korától kezd el élni, mert addigra tisztába került önmagával, túl van pár krízisen, és már bőven van tapasztalata. Ezért döntöttem úgy, hogy valamivel a negyvenedik születésnapom előtt kiutazok. Ugye elsősorban arra a kérdésre kerestem a választ, ki is vagyok valójában. Indiai vagyok? Vagy magyar?”
„Turistának éreztem magam”
Épphogy leszállt a gépe Indiában, máris megkapta a válaszokat. „Körbepillantottam, mindenki szárit és turbánt viselt, és bár külsőre pont úgy néztem ki, mint ők, egyáltalán nem éreztem azt, hogy közéjük tartoznék. Turistának éreztem magam, merthogy az is voltam. Jöttek oda hozzám, próbáltak beszélgetni velem, és minden alkalommal meglepődtek, hogy nem értem, mit mondanak – neveti el magát. – Sőt volt egy vicces szitu is, mert az egyik kinti gájdunkat úgy hívták, mint engem. Ugyanaz a vezetéknevünk, az ő keresztneve Vikram, de Vikinek becézik. Bemutatkozásnál mondtam neki, hogy Singh Vikinek hívnak, mire rám néz, hogy az lehetetlen, mert ez az ő neve! Nem őrület?
De az egész út teljesen szürreális volt. Iszonyatosan megcibált lelkileg, de annyi örömteli, felszabadult pillanat volt benne, és annyi érzelem! Meg sok sírás is persze.
Ugye mindvégig egy magyar turistacsoporttal voltam, és az egyiküknek éppen születésnapja volt, ezért a buszon betettek neki egy magyar népdalt. Én úgy elkezdtem sírni… Egy órán át nem tudtam abbahagyni. De nem szomorúságból! Épp ellenkezőleg, felszabadító érzés volt, hogy magyar vagyok. Onnantól kezdve még jobban éreztem magam, szívtam magamba az ottani kultúrát, élveztem a pezsgést. Még egyedül is kimerészkedtem, annak ellenére is, hogy nem ajánlották.”
„Lemondtam a bulit”
Viki évekig azért nem utazott sehova, mert attól félt, hogy amíg távol van, lecsúszik élete lehetőségéről, lemarad egy munkáról. „Ettől most is tartottam, de ez az út mindennél fontosabb volt. Amint hazaértem, már rohantam is a SIX próbáira, készültem az MVM Dome-os fellépésemre.
Régen attól féltem, nem érek annyit, hogy ’megvárjanak’. Most megvártak. Ez is egy nagy tanulság a számomra. Mint ahogy az is, hogy megtehetem, hogy a negyvenedik születésnapomat otthon töltsem egyedül… Merthogy így volt, és imádtam
– újságolja lelkesen Singh Viki. – Nagy bulival készültem, ahogy azt illik egy negyvenedik születésnapon, de lemondtam. Túl mélyre ment ez az indiai út, csendre vágytam. Az egyik barátnőm megfűzött, hogy legalább ebédelni menjünk el együtt. Elmentem, aztán hazamentem aludni.”
Amióta hazajött Indiából, egyre gyakrabban mondogatják neki, olyan, mintha kicserélték volna. „Én is így érzem! Nyugodtabb vagyok, nyugodtabban megyek fel a színpadra is. Ez egy új út, amire ráléptem, ami nem könnyű, de felszabadító. Hiszem, hogy egy teljesen új élet vár rám. Most már elhiszem, hogy nekem itt van dolgom, ide köt az életem.”
„Meg sem tudott szólalni”
Arra is kíváncsiak voltunk, mit szólt édesapja, amikor megtudta, hogy nélküle utazik Indiába. „Nagyon meglepődött! – válaszolja Singh Viki. – Hívott, hogy szombaton nem sétálunk-e egyet a Mátrában. Én meg erre, hogy sajnos nem leszek itthon, de hogy kitalálja-e, hova utazom. Amikor mondtam, hogy Indiába, hosszú másodperceken át meg sem tudott szólalni.”
Kiemelt kép: TV2
