Singh Viki a decembert végigdolgozta, országszerte voltak fellépései, így vagy a színpadon állt, vagy úton volt. És bár imádja a munkáját – sőt igazán csak akkor nyugodt, ha tele van a naptárja –, pontosan tudja, semmi jóhoz nem vezet, ha túlhajszolja magát.
„Mégis rám tör a pánik…”
És mint meséli, az, hogy nincs jó passzban, nem csak amiatt van, merthogy besokallt az év végére. Sajnos ez az állapot már jó ideje tart. „Nagyjából két éve… És maradjunk annyiban, sok minden miatt van így. Egyrészről túlvállaltam magam, feszített próbák, előadások, koncertek. Közben vettem egyedül egy házat az isten háta mögött, amit teljes egészében nekem kellett felújítanom. És ugyan ezek mind-mind szuper dolgok, hálával tartozom értük, de ha az ember egy kicsit mögé néz, máris látja az árnyoldalait. Például, hogy mi, énekesek napról napra élünk. Addig ütjük a vasat, amíg lehet. Ezért is van az, hogy bár most a január tök üres, végre lenne időm pihenni, kikapcsolódni, nem tudok, mert azon aggódom, mi lesz a következő feladatom, munkám. Nézegetem a kollégáim közösségi oldalát, vajon ők is otthon ülnek-e, vagy csak én nem kellek. Ez butaság, pontosan tudom! Minden év elején ez van, ez a szakma velejárója. Mégis rám tör a pánik. Szorongok emiatt. Tehát egyik végletből a másikba estem. Az sem jó, ha nincs szabadidőm, és az sem, ha túl sok jut belőle – magyarázza Singh Viki a Storynak. – Illetve itt van még a házdolog. Lett egy sajátom, korábban mégsem arról álmodoztam, hogy közel negyvenévesen egyedül élek majd…”
„Mindenáron nem kell társ”
Arról szó sincs, hogy megbánta volna, hogy vidékre költözött, de egyelőre nem feltétlenül tesz neki jót, hogy ennyit van egyedül. „Imádom az otthonom, szeretek hazamenni, ez nem kérdés. Ettől még nehéz megemésztenem, hogy messze vannak a barátaim, hogy nem tudunk csak úgy összefutni egy kávéra. Körülbelül egy órára van Budapest, tehát kétszer meggondolom, elinduljak-e. De csak ha egy rendes boltba akarok kiugrani, az is harminc kilométerre van… Ezt szoknom kell. Úgy fogom fel, mint egy tanulási folyamatot. Plusz próbálok jól bánni az időmmel. Ha már egyszer kimozdulok, akkor igyekszem több programot leszervezni. Tegnap is fel kellett utaznom a fővárosba, mert este előadásom volt az Orfeumban, de akkor már beiktattam egy baráti találkozót, illetve egy randit is. Mondjuk, az utóbbi elmaradt. Vagyis lemondtam, és még le is tiltottam a fiút… Na ha valamire büszke vagyok, az az, hogy már nem elégszem meg akárkivel, nem engedem, hogy rosszul bánjanak velem. Ha valaki nem elég tisztelettudó, nem egy úriember, akkor sarkon fordulok – mosolyodik el. – Mindenáron nem akarok magam mellé egy társat.”
Marad az applikáció
Singh Viki úgy érzi, így is szépen halad. „Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán újra ismerkedem! – folytatja az énekesnő. – Még ha nem is könnyű. Már csak amiatt sem, hogy egyedül a Tinderen tudok. A barátnőim már mind férjhez mentek, gyerekük van, nem olyan közegben mozognak, hogy csak úgy be tudjanak mutatni egy-egy szingli ismerősüknek. Szórakozni nem járok – már csak azért sem, mert én akkor dolgozom, amikor mások szórakoznak –, meg hát sokat is vagyok otthon. Marad a társkereső applikáció. Most még időm is van rá – neveti el magát. – Viccen kívül, ha már uborkaszezon van, próbálok minél többet magammal foglalkozni. Eljárok edzeni, figyelek arra, mit mikor eszem, ellentétben a decemberi időszakkal, amikor chipsen és csokin éltem. Önfejlesztő könyveket olvasok, és próbálom összekapni magam. Tényleg igyekszem! De megleszek, ez nem kérdés, szóval senki se aggódjon értem!” – teszi hozzá mosolyogva.
Kiemelt képek és fotók: Archív; Olajos Piroska/fotocentral.hu
