Hazai sztár

Mi lett vele? Bódy Magdi elárulta, mi van még a bakancslistáján

Valami mindig történik vele. Az a típus, akit ha álmából felébresztenek, akkor is mosolyog, nem véletlen, hogy annyi barát veszi körül. És mennyi terve van még, ami megvalósításra vár!

Bárhol élt, a társaság motorjának számított energikus és odaadó természetével. Az idő múlásával persze az énekesnő is érzi, hogy sok minden változik benne és körülötte is. „Megüresedett a lakásom. Ez egy nagy változás, de korántsem jelenti azt, hogy magányos lennék. Csak manapság már inkább én járok el itthonról. Bulizunk, moziba és koncertekre járunk a barátnőkkel. Akik ismernek, tudják, képtelen lennék úgy élni, hogy nem kapok és nem adhatok szeretetet. Ezért is énekelek még mindig olyan boldogan. Szerintem ez az alapja mindennek. Hálás vagyok az anyukámnak, hogy ezt meg tanította” – érzékenyül el, mint mindig, amikor róla beszél.

A híres ’73-as Miskolci Rockfesztiválon Magdi a Generállal lépett fel (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

Tudni kell, Bódy Magdit és a nővérét egyedül nevelte fel az édesanyja.

„Élete végéig jó példával járt előttem. Bármilyen nehézség is adódott az életünkben, azt szeretettel mindig megoldottuk. Így volt ez már gyerekkoromban is. Nem voltunk gazdagok, de mi a zsíros kenyeres vacsorák ellenére is nagy szeretetben éltünk. Nagyon hiányzik, hogy nincs már mellettem. Bár pótolni senki nem tud egy anyai szeretetet, szerencsére csupa olyan ember vesz körül, akikkel tudjuk, hogyan dobjuk fel egymás napjait. Jókat eszünk, drukkolnak a koncertjeimen, vagy épp filmeket nézünk, csakis olyanokat, amik megnevettetnek bennünket.”

Édesanyja kedvéért tért haza Amerikából (Fotó: Rákosi Péter/fotocentral.hu)

„Amerikába már nem vágyom”

Azt is édesanyja kedvéért fontolta meg, hogy hazaköltözzön. „Felhívott egy vasárnap délután 1993-ben, és azt mondta, ’Magdikám, ha nem jössz haza, én meghalok.’ És én hazajöttem, egészen a haláláig együtt éltünk. Azóta sem vágytam vissza, bár sokáig úgy képzeltem, nekem valahol a tengerparton kellene élnem egy olyan házban, ahol sokat főzök, és folyton vendégül tudom látni a barátaimat. Aztán rájöttem, hogy Ürömön is ugyanilyen boldog vagyok. A reggeleim most úgy indulnak, hogy a kiskutyámmal, Pipivel sétálunk a friss levegőn egy fél órát. Aztán egészen addig, amíg nem megyek el itthonról, mindig találok valami elfoglaltságot.”

Az énekesnő Buda szívében nőtt fel, de megszerette a kertvárosi életet. „Nagyon kényelmesen élek. A lakásomat imádom, van egy óriási kanapém, nagy képernyős televízióm, körülvesznek a rajongóktól, barátoktól kapott ajándékok. Most, hogy itt a jó idő, hamarosan újra sok időt tölthetek a kertecskémben is. A konyhában is jól érzem magam. Legutóbb isteni spenótlevest készítettem, még a szomszédok is átjöttek. Vagy épp könyvet írok. Négy-öt éve kezdtem el, és bár néha olyan érzésem van, hogy soha nem fejezem be, aztán újabb lendületet kapok. Mert szerencsére velem mindig történik valami. Most például a szomszédom gimnazista lánya egy iskolai dolgozathoz megkért, meséljek az életemről. Előkerültek újra a képek, az újságcikkek, amiket anyukám olyan gondosan eltett. Szóval szeretem az életem. Szerintem ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy nem érzem a koromat. Újra harmincnak érzem magam, tele vagyok energiával.”

A 80-as években Kanadában egy színpadon állt Tina Turnerrel. A kép a koncert előtt készült (Fotó: Archív)

Ismerőse után kutat

Mostanában keveset lép fel. „Amikor néhány éve jubileumi koncertet adtam, annyira elfáradtam, hogy mostanáig csak arra tudtam gondolni, vigyázni kell már nekem az energiáimmal. De visszajött a régi sok energiám, újabb nagykoncerten gondolkodom.”

Egy újabb, nagyobb utazást is elkezdett tervezgetni.

„Egyre többet nosztalgiázunk a barátnőmmel, Hédikével a gyerekkorunkról. Például, hogy a zenének köszönhetően a világ hány országába jutottunk el. Hétévesen a Magyar Rádió Gyerekkórusával ott lehettünk Japánban. Azóta sem voltam, de nagy vágyam, hogy elrepüljek, és felkutassam azt a lányt, Toshikot, akivel egykor megismerkedtünk, és sokáig leveleztünk. Ezt az álmot a bakancslistára is felveszem.”

A lakberendezés a szenvedélye

Az énekesnő híres kutyarajongó, most persze Pipi a kedvence, de más szenvedélye is van: a pingpong, a vitorlázás, a biciklizés és New York-i életének köszönhetően a lakberendezés.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

Címkék:

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!