Három éve, 2022. június 27-én minden megváltozott az operettszínház balerinájának életében. Tóth Nikolettre és akkori párjára, aki szintén a teátrum táncosa volt, ráomlott egy ház a Jókai utcában. Niki minden álma egyetlen pillanat alatt foszlott szét. Azóta folyik a jogi csatározás a kártérítésekért. De a valódi kérdés az, hogy egyáltalán kárpótolható-e pénzzel valaki az örökre elveszített álmaiért.
Nagy remények
A balesetet Niki agya egyszerűen törölte. „Hál’ istennek, nem emlékszem semmire, még igazából a reggelre sem, tehát az előtte való történésekre sem, teljesen kiesett minden. A baleseti intézetbe szállítottak, ott voltam hat hetet kómában, és utána még egy-két hetet. Utólag mesélték azt is, hogy miután felébredtem, az édesanyám és az akkori párom bejöttek. Ők voltak, akik elmondták, hogy mi történt.
Azt is csak elbeszélésből tudom, hogy nagyon-nagyon sírtam, és nem lehetett velem egyáltalán beszélni. Közvetlenül a baleset előtt éppen terveztük a nyaralást, nagyon-nagyon vártam, hogy menjünk már a Balatonra, és persze tervezgettük az eljegyzést is.
Akkoriban pont a karrieremnek annál a szakaszánál tartottam, amikor egyre több főszerepre számíthattam.”
Tönkrement a kapcsolata
A történtek ellenére próbál a pozitív dolgokra koncentrálni. „Nemcsak a barátaim, hanem ismerősök, maga a szakma, tényleg mindenki nagyon szeret és támogat. Szóval számomra meglepően pozitív kicsengése lett így a dolognak. Hát aztán igen… Az akkori párkapcsolatom, az sajnos tönkrement – folytatja Niki, aki már újra dolgozik az Operettszínházban. – A diótörőben a nagymama szerepében tértem vissza, az még egy színpadi munka volt.
Amikor bementem a színházba, és lementem a balett-terembe, az iszonyatosan jó érzés volt, mert nagyon-nagyon hiányzott maga a közeg meg a kollégáim.
Azóta balettmesterként dolgozom. Nem teljes állásban, mert közben rehabilitációra járok, ami rengeteg időt meg energiát vesz igénybe.”
Erős és optimista
Mint mondja, sokat álmodik, de olyankor nem a színpadon van. „Olyankor nem szoktam táncolni, viszont egyik álmomban sem voltam még kerekesszékes. Ott mindig járok – meséli Niki, aki úgy érzi, még hosszú út áll előtte a teljes testi-lelki gyógyulásig. – Kezdettől fogva pszichológusokkal dolgoztam együtt, de azért nem gondolom, hogy én már ezt az egészet feldolgoztam. Még akkor sem, ha ez kívülről egyáltalán nem is látszik.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy otthon egész nap sírok, vagy hogy nagyon rossz lelkiállapotban vagyok, de még nem vagyok az út végén. Talán az a szerencsém, hogy a személyiségemből fakadóan jól tudom kezelni ezt a helyzetet.
Jó ideje már azért inkább ügyesedem meg erősödöm. A legrosszabb forgatókönyv esetén is nagyon bízom abban, hogy az orvostudomány fejlődik. Külföldön már vannak kísérletek meg programok, amelyek során az agyba és a gerincvelőbe ültetett chippel próbálják meg áthidalni az elszakadt vagy nagyon megroncsolódott idegeket. Viszont ehhez is folyamatos kondiban kell tartanom magam. Hiszen ha esetleg sikerül egy ilyen lehetőséget megcsípni, akkor ne a mínusz ötvenedik szintről kelljen elkezdeni, mert el van sorvadva minden izmom.”
Hat eljárást már megnyertek
Dr. Ikanov Gábort a történtek jogi hátteréről kérdeztük. „Az ember testi épségét, az egészséget nem lehet számszerűsíteni. Ahogyan az elvesztett életörömöt, az elszenvedett hátrányt sem. De valamilyen szinten mégis kell, és nekünk, joggal foglalkozó embereknek ezt muszáj megtennünk. Niki ügyében borzasztó mértékű károk merültek fel. Hét peres eljárást kezdeményeztünk. Itt többfajta károkozóról beszélünk, mert egyrészről vannak kivitelezők, és a kivitelezőknek is vannak alvállalkozói közreműködői. A hét eljárásból már hatot megnyertünk. Már csak a sérelemdíj iránti igényről szóló van folyamatban, amit a Fővárosi Törvényszék még tárgyal. Egy kicsi problémát az okoz most, hogy az alperesek jelenleg felszámolás alatt állnak, de azt gondolom, hogy ez a mi ügyünk szempontjából nem annyira releváns.”
A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.
Kiemelt képek és fotók: Trenka Attila/fotocentral.hu, Archív
