Bizonyára maguk sem gondolták volna másfél évvel ezelőtt, mekkorát fordul velük a világ a Kincsvadászok miatt. Egy csapásra a tévénézők kedvencévé váltak, és nagyban hozzájárultak a műsor minden várakozást felülmúló sikeréhez. Azt már mind bebizonyították, mennyire profik a szakmájukban, és milyen szenvedélyesen szeretik azt. Arról viszont keveset lehet tudni, honnan jöttek, milyen gyerekkoruk volt, vagy éppen melyek a kedvenc nyári emlékeik. Meglepő történetek következnek.
Molnár Viktor: „Leugrottam az erkélyről”
Vérbeli bácskai kölyöknek tartja magát az életvidám műtárgykereskedő, Bácsalmásról származik. „Én voltam a legidősebb gyerek, a húgom 3, az öcsém 7 évvel fiatalabb nálam. Tehát én tapostam ki az utat előttük − mondja az Amikor galéria tulajdonosa. – Óriási bandázások, folytonos fáramászások és végeláthatatlan strandolások jellemezték a nyaraimat. Koromfeketére égtem minden évben.”
Igyekezett betartani a szabályokat, de azért néha feszegette a határait.
„Sosem csináltam nagy hülyeségeket, de zsivány voltam − biccent beszédesen. – Amikor apám építette a műhelyét, a házunk előtt volt egy hatalmas homokrakás. Izgatta a fantáziámat, milyen lenne minél magasabbról beleugrani. Kézenfekvő választásnak tűnt az emeleti szobámból nyíló erkély. Kipróbáltam… Aztán egy szomszéd bemártott apámnál. Nagyon kikaptam.”
Kemény fából faragták Viktort, amit az is jól mutat, hogy előfordult, tinédzserként buliból egyenesen dolgozni ment.
„Hajnalban hazaértem, lezuhanyoztam, és már indultunk a piacra beszerző útra apámmal. Hatalmas hangulata volt.
Nagy beszélgetéseket, felejthetetlen zsugapartikat tartottunk. Akkoriban a kapcsolatépítésnek jóval nagyobb jelentősége volt.
Ma már bárki egy kattintással hozzájuthat bármilyen információhoz, vannak ennek jó oldalai is. Viszont valahogy lelketlenebb lett, amióta főleg az online térben zajlik.”
Kelen Anna: „Borzasztóan szégyelltem magam”
A bájos művészettörténész nem sűrűn szegte meg a szabályokat. „Anyukáméknak köszönhetően értékes műtárgyak között nőttem fel. (Kelen Anna édesanyja Virág Judit a műkereskedelem hazai királynője − a szerk.) Vigyázni kellett rájuk, házibulit sem tarthattam. Aztán mégis megszerveztem egyet − ül ki egy sejtelmes félmosoly az arcára. – Nem történt semmi baj, még a cigifüstöt is semlegesítettük egy jókora szellőztetéssel. Mégis kiderült, mert a szomszéd ezzel fogadta a szüleimet. Borzasztóan szégyelltem magam.”
Legszívesebben a balatoni nyaralásokra emlékszik.
„Látom magam, ahogy a vízben egy kényelmes úszópárnán lapozgatom az akkor népszerű Bravo magazint. Odavoltam Leonardo Di Caprio-ért meg a Spice Girlsért”
− mélázik el. – Akkoriban színésznő akartam lenni, még drámaszakkörre is jártam. De nem tartott sokáig a lendület, gyorsan rájöttem, egyáltalán nem vagyok tehetséges benne”.
Másban annál inkább: szociológia és politológia szakot is végzett az egyetemen, mielőtt letette a voksát a műtárgyak mellett. „Nagyon szerencsés vagyok, hogy beleszülethettem ebbe a világba, kiskoromban úgy szaladgáltam az aukciókon, mintha csak a játszótéren lennék. Aztán egyre komolyabb feladatokat kaptam. Hiába voltak szárnypróbálgatásaim más irányokban, mindig rá kellett döbbenem arra, ez az, ami leginkább érdekel.”
Megyesi Balázs: „A talpamhoz tapadt a nyár”
Nyíregyháza–Orosról származik, három fiútestvére van. „Nem voltam valami jó gyerek − nevet fel Balázs. – Remélem, ha lesz gyerekem, ő is ilyen lesz, hogy megtudjam, mit éreztek a szüleim. Mindig érdekelt valami fontosabb, mint az iskola, ezért szinte kizárólag kampányszerűen tanultam, májusban már körömrágva számoltam vissza a napokat a vakációig.”
A legforróbb évszak a szabadság szinonimája volt számára.
„Mezőgazdasággal foglalkozott a családom, tehát nekem szó szerint a talpamhoz tapadt a nyár. Imádtam a nagy meggyszedéseket, a végtelen focibajnokságokat
− sóhajt fel. – Pedig rettenetesen focizom, néhány perc után általában kineveztek inkább edzőnek, mert annyira kétballábas vagyok. De nem érdekelt, csak az számított, együtt vagyunk.”
Az egyik kedvenc eseménye minden évben a „maminyaralás” volt.
„Egy hétig tartott. Nagyi mind a 14 unokája beköltözött hozzá, és valóban kő kövön nem maradt. Estébe nyúló bunkerépítések, alagutak a nádasban. Szenzációs volt.”
Későbbi hivatásának gyökerei már ebben a korban megmutatkoztak. „Egyik visszatérő kérdésem az volt minden ismerősnek, felmehetek-e a padlásra. Ha megkaptam az engedélyt, hosszú órákat bóklásztam odafenn. Remek volt. Nagyszerű gyerekkorom volt, néha hiányzik az az önfeledtség, ami ezzel együtt járt” − összegzi Balázs.
Elvből nem használ GPS-t
Megyesi Balázs úgy véli, annak idején sokkal közvetlenebbek voltak egymással az emberek, mint manapság. Ezt próbálja visszacsempészni a mindennapjaiba, egészen szokatlan módszerekkel is. „Ha vidékre megyek, szándékosan kikapcsolom a GPS-t. Inkább letekerem az ablakot, és megkérdezem merre kell menni. Nem számít az a plusz néhány másodperc, egy-egy kedves szó, összenevetés többet ér.”
Kiemelt kép: TV2
