Huszonhat évesen kevés énekesnő mondhatja el magáról, hogy már évek óta visszavonult. Ebben a korban sokan még éppen a nagy lehetőségre várnak, ekkor szeretnének kitűnni, nem pedig maguk mögött hagyni a színpad világát. Tóth Andi azonban ebben is kivétel. De vajon hogyan határozza meg most saját magát Andi? Még mindig énekesnőként? Influenszerként? Celebként? Az X‑Faktor mentoraként? Gasztrobloggerként? Hiszen az utóbbi időben számos területen alkotott. „Mindig furcsálltam, miért kell valakinek egy-egy ilyen eposzi jelző. Szerintem nincs ilyenre szükség – magyarázza. – Elsősorban ember vagyok, utána pedig énekesnő, hiába nem lépek már fel. Ezt senki nem veheti el tőlem. Énekes vagyok, ha visszagondolok, mindig is az voltam, és énekes is maradok.”
Tóth Andi: „Túlságosan számíthattak rám”
Ami azonban biztos, az az, hogy Andi idén ősszel immáron másodszor is az X-Faktor mentori székében ül majd. Adódik a kérdés, milyen most a kapcsolata tavalyi versenyzőivel?
„A tavalyi széria után elkezdtem azt érezni, hogy a mentoráltjaim túlságosan is számíthattak rám a verseny alatt. Igyekeztem azt kommunikálni feléjük, hogy a verseny után igyekezni kell mindenkinek a saját lábán is megállni, mert bármiben nem számíthatnak ránk életük végéig.
Tóth Andi az X-Faktor egyik mentora
View this post on Instagram
Viszont azt tudják, hogy a szakmában vagy egy dallal kapcsolatban bármikor nagyon szívesen segítek nekik, ha megkeresnek. Azt látom, azóta próbálnak is eszerint dolgozni, meg nem is… – magyarázza Andi. Azt pontosan tudja, milyen helyzetben vannak a versenyzők, hiszen annak idején ő is ebben a műsorban tűnt fel Szikora Róbert mentoráltjaként. – Igazából azóta egyáltalán nem mondanám szorosnak a kapcsolatomat Robival. A verseny után én is a magam útját akartam járni, nyilván kisebb-nagyobb sikerrel. Nagyon nehéz fennmaradni egy ilyen műsor után, ezt szerintem mindenki tudja.”
Megjelent a Story őszi különszáma!
A teljes cikket sok más izgalmas olvasmány mellett a Story magazin őszi különszámában találja. Keresse az újságárusoknál!
Kiemelt kép: RTL




