Reggelim: „Évek óta ez az első olyan szeptember, amikor nem kell tízórait csomagolnom az iskolába… Ám a kutyáim örök gyerekek, miattuk ugyanúgy korán ébredek. Ilyenkor az első dolgom, hogy megigyak egy fél liter tejeskávét: két kanál nescaféhoz keverek egy kanál kakaóport és egy édesítőt. Tudom, nem így kellene elkezdeni a napot, de úgy érzem, enélkül nem vagyok egész ember.
Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ennél több folyadékot kell innom, a vérképem is mindig ezt mutatja.
Így egy ideje szokásommá vált, hogy még indulás előtt megiszom egy nagy adag zöld turmixot, majd 3 deciliter vízben feloldom a kollagénporomat, amivel a vitaminjaimat is beveszem.”
Tízóraim: „A reggelire elfogyasztott egyliternyi folyadék tökéletesen eltelít. Éhhalál ellen azonban mindig van a táskámban sokmagvas keksz. Ebből három-négy darab és egy pohár víz pont elég vészhelyzetre.”

Ebédem: „Nyáron sokat grillezünk, és ilyenkor még a bográcsban készült csülkös pacal is belefér. Ősszel viszont nem kívánom a húst, a fehérjét tejtermékekkel pótolom. Nem vagyok melegétel-függő, általában csak az otthonról bedobozolt ebédemet eszem. Ez általában főtt tojás, puffasztott rizsszelet, körözött és sok zöldség. Ha mégis meleget eszem, akkor a jó csípős, ázsiai leveseket kedvelem.”
Uzsonnám: „Megismétlem a reggeli tejeskávéadagomat, ehhez esetleg egy cukormentes tejdesszertet vagy egy-két kocka étcsokit eszem.”
Vacsorám: „Színház után nem vagyok éhes.
Jóval veszélyesebbek a szabad esték, ilyenkor vannak napok, amikor elkárhozom, mert jóval többször rájárok a hűtőre…
A színházi jelmezek miatt persze figyelnem kell, ugyanakkor ma már nem vonom meg magamtól annyira a finom falatokat, mint régen. Figyelem, mit jelez a testem, és amit megkívánok, abból eszem. És amióta mókusok laknak az ablakom előtti fákon, jobban rászoktam az olajos magvakra.”
„30 évig álltam a tűzhely mellett”
Gregor Bernadett két fiút nevelt fel. A nagyobbik rég kirepült a fészekből, de Álmos is leérettségizett májusban, egyre önállóbb. A színésznő pedig úgy döntött, leteszi a fakanalat, nem főz már mindennap kettejükre. „A kisebbik fiam sportol, és az edzései miatt neki speciálisabb menüre van szüksége, mint nekem. 30 évig álltam a tűzhely mellett, de bevallom, a szénhidrát és fehérje mennyiségét számolgatni kihívás számomra, ezért inkább rendeljük az ebédet. Az legalább mindig változatos.”
A Gregor Bernadett-tel készült podcastbeszélgetést itt nézhetik meg!
A videó AI-alapú tartalomkészítővel készült.
Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu




