Éppen ezért kértük meg Singh Vikit és Herceg Erikát, mondják el egymásnak, mi az, amit szeretnek, netán csodálnak a másikban.
„Gyönyörű vagy kívül és belül”
„Szeretem a gyönyörű szép lelkedet” – kezdi Viki, és Erika már folytatja is. „Én is nagyon szeretem a gyönyörű szép lelkedet. A belső értékeidről ódákat tudnék zengeni, mert mindenki nagyon jól tudja, hogy csodálatos csaj vagy, végtelenül kedves, nagyon alázatos és eszméletlenül tehetséges. Mindig imádtam az arcodat, a szemeidet, a szádat, a mosolyodat, a külsődet.”
„Te pedig egy királynő vagy. Te mondod, hogy szép a hajam? A tiéd olyan, mint az arany – mondja Viki Erikáról. – Gyönyörű nő vagy kívül, és belül. Ahol megjelensz, megáll a levegő, nem lehet nem téged nézni. Hogyha ott vagyunk akár egy csomó nő között, akkor is valahogy kiragyogsz. És nemcsak a külsőd miatt, hanem azért, mert egy igazi tündér vagy. Ha lenne egy olyan film, amiben tündért kéne alakítani, akkor te lennél a tündérkirálynő.”
„Tiszteljük egymást jobban!”
Herceg Erika Kárpátaljáról származik, de úgy érzi, valójában Magyarországon tudott kiteljesedni. „A mai világban az embernek nehéz sok mindent maga mögött hagynia és elfogadnia, de amióta itt vagyok Magyarországon, elkezdtem a dolgokat pozitív oldalról látni. Minden helyzetnek két oldala van: pozitív és negatív. Sokkal könnyebb úgy élni, hogy a jót látjuk, mert nem tudhatjuk, meddig élünk még. Én nagyon hálás vagyok azokért az emberekért, többek között érted, Viki, akikkel itt körül vagyok véve – mondja Erika. – Mi egy olyan szakmát választottunk, ami nagyon nehéz. Ebben rengeteg munka van, rengeteg felelősség, rengeteg alázat. Nagyon szépen köszönjük a pozitív kommenteket és az elismeréseket.
Viki, te csodálatos vagy, gyönyörű vagy, és tudom, hogy én is az vagyok, és minden nő az. Mindenki gyönyörű, aki ezen a Földön él, csak higgyük el magunkról, szeressük és tiszteljük egymást jobban.”

Fordulatot hozott a Six
Az énekesnő elárulta, mikor érkezett el arra a pontra az életében, amikor a bántásokat végre teljesen maga mögött tudta hagyni, és elkezdte igazán szeretni önmagát. A Madách Színházban próbáltak együtt egy darabot Vikivel, amikor ez megtörtént. „A Six című musicalre való felkészülés alatt jött ez a fordulat. Nagy csatát vívtam önmagammal, otthagytam az együttesem, volt egy nagyon nehéz időszakom: baleset, betegség. Aztán becsöppentem a mélyvízbe, az X-Faktorba, de az sem folytatódott.
Féltem, és egyáltalán nem voltam magabiztos, de kiválasztottak, és ezek között a csodálatos nők között annyi szeretetet és támogatást kaptam, amiről nem is álmodtam.
35 évet meg kellett élnem, hogy ilyen környezetbe kerüljek, és rájöjjek, mi az, ami igazán fontos.”
Singh Viki életében is fontos állomást jelentett a Six. „A mi szakmánk nagyon nehéz. Rengetegszer van az, hogy kidobnak az ajtón, és vissza kell mászni az ablakon. Aztán kidobnak az ablakon, és be kell mászni az ajtó alatti kis résen. A rengeteg pofon után már-már elhiszed, hogy tényleg értéktelen vagy. És akkor jön egy ilyen feladat, felhív a tanár úr (Szirtes Tamás – a szerk.), és azt mondja, hogy nekem adja a szerepet. Egy támogató közegben az ember tényleg tud szárnyalni, és én ezt élem meg estéről estére a Madách Színházban.”

„Egy másik embert lát”
A pozitív változást pedig a környezet is visszajelzi. Erika párja is látja, hogyan virult ki a szerelme. „Harmadik éve már eléggé külön úton járunk a párommal. Már lassan nyolc éve együtt vagyunk, de ő engedi, hogy Budapesten éljek, mert azt látja, hogy én itt vagyok boldog. Tehát hogy itt vagyok teljes. Épp erről beszéltünk újév előtt, hogy lehet, hogy vissza kellene költözni Karlovy Varyba, mert nem tudom, hogy még mi lesz itt Budapesten. És akkor azt mondta, hogy ne. Inkább menjek vissza Budapestre, próbálkozzak tovább, üssem az ajtókat, ha kell, mert amikor innen visszajövök, mindig egy másik embert lát, akit még nem ismert idáig, és aki nagyon boldog.”
Bosszúszomjas feleségek
A Six című musical VIII. Henrik nejeinek történetét meséli el egy különleges, koncertszerű előadásban. A produkció még az idei színházi évadban is látható a Madách Színházban, ősszel pedig arénakoncertek formájában tér vissza a közönség elé a hat bosszúra vágyó feleség.

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Madách Színház/Jardek Szabina




