Hazai sztár

Náray Erika: Boltban szinte már alig vásárol

Ma már mindenből csak ­organikusat vesz, pont úgy, ahogyan egykor az édesanyja is tette. Lássuk, mi kerül a színésznő tányérjára!

Reggelim: „Általában házi tojás idényzöldségekkel – télen savanyú káposztával –, egy szelet házi sajttal és minőségi kovászos kiflivel. Ha iszom hozzá egy csésze Erdélyből hozott málnalevél- vagy mentateát, kettőig meg sem éhezem. Egy gyorséttermi reggeliről ez nem mondható el. De olyan is van, hogy húslevest eszem.”

Tízóraim: „Dr. Tóth Tamás obezitológus tanácsára igyekszem napi háromszor enni. Két étkezés között így már nincs nasi, még egy alma sem.”

Ebédem: „Pici rizs hallal vagy szárnyassal. Mindig én főzök, sokszor a kollégáimnak is csomagolok.”

Uzsonnám: „Alapból nem kávézom, de ha olyan helyen járok, ahol tudom, hogy nagyon finom, nem hagyom ki. Kikérek egy növényi tejes lattét. Ez az én luxusom.”

Vacsorám: „Sokszor megeszem egy levest vagy egy növényi tejjel készített főzeléket még előadás előtt.

Ha haza­érve mégis éhes lennék, sajtot, kolbászt falatozom fokhagymával, mert hiszek az utóbbi gyógyító erejében.

És szerencsére nem vagyok szénhidrátfüggő, így a kenyeret mellőzöm.”

„Ez van a hűtőmben”

Náray Erika nem is titkolja: idő, pénz és energiabefektetéssel jár mindenből minőségit beszerezni. A boltból egyre kevesebbet vásárol, csupán néhány alapélelmiszert. „Ami mindig van otthon, az a rizstészta, a bulgur, a rizs, a krumpli, a növényi tej és a minőségi liszt. A hűtőm és a fagyasztóm kizárólag háztól vásárolt hússal van feltöltve, máshol veszem a kacsát, a libát, a csirkét és a sertést. A tojásért egészen Egercsehiig autózom, a sajtot pedig Nemtiből szerzem be. Ezekből az élelmiszerekből mindig lehet finomat főzni” – mondja a színésznő.

A cikk elején látható videó AI alapú tartalomkészítővel készült.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!