Nevetve azzal kezdi, hogy a szülei három dologhoz ragaszkodtak kislánykorában: tanuljon meg németül, biciklizni és úszni. „Ambivalens a kapcsolatom a vízzel, ugyanis természetes vízbe nem megyek bele, egyszerűen rettegek attól, hogy hozzám ér egy hal. Félek tőlük, meg sem eszem, sőt el sem készítem a halakat, se semmi mást, ami a tengerből vagy tóból kijön” – mondja Pataki Ági.
View this post on Instagram
Pedig a sikeres filmproducer, modell és üzletasszony szabadidejének jó részét tölti víz mellett vagy vízen. Június elején például, jó barátnője születésnapján egy kisebb társasággal hajóztak Budapestről a Duna-kanyarba. A Balatonon pedig van egy kis elektromos hajója neki és férjének, Kovács Gábornak. „A hajóról maximum a lábamat lógatom bele a Balatonba, de azt is óvatosan – teszi hozzá nevetve Ági, és azt is, hogy legyen akár járművön, akár a padon, a víz látványa megnyugtatja, kikapcsolja. – Reggeltől estig tudom nézni a vizet, élvezni, bármilyen is az időjárás. Télen, nyáron, viharban, szikrázó napsütésben. Hányszor előfordul, hogy lemegyek a partra egy könyvvel, leülök egy padra, és órákkal később veszem észre, hogy egy sort sem olvastam el. Gyerekként ez még persze másképp volt. A szüleim az Egészségügyi Minisztériumban dolgoztak, és a minisztérium üdülőjébe kaptunk beutalót Lellére, akkor, már nem is tudom hány évesen láttam először a tavat.”
View this post on Instagram
Modellkarrierje során számos alkalommal dolgozott a magyar tengernél, ma pedig ezt tekinti második otthonának. „Vagy az elsőnek, attól függ, hogy Pesten vagy a Balatonnál vagyunk. Tihanyban van nyaralónk, gyönyörű onnan a kilátás a Külső tóra. Nincs olyan hét, hogy ne mennénk le, még télen is. Az maga a nyugalom, az ott töltött idő a tökéletes kikapcsolódás. Megfigyeltem, hogy ha itt maradunk a városban, mindig akad tennivaló, jövök-megyek, nem igazán sikerül pihennem. A Balatonon mintha a vérnyomásom is rögtön lejjebb menne.”
Megjelent a Story nyári különszáma!
Ha kíváncsi a cikk folytatására, magazinunk legújabb különszámában megtalálja. Tökéletes olvasnivaló lesz a vakációhoz!
Kiemelt képek: Archív




