Rózsaszín köd ide vagy oda, Szarvas Andi nem tagadja: fárasztó heteken vannak túl a férjével, Zsoltival. Ám úgy tűnik, kezd kialakulni egy rendszer, amitől majd napról napra könnyebb lesz a kisbabás élet. „Legalábbis ebben bízunk… Esténként én már nagyon fáradt vagyok, és ha már nem bírok ébren maradni, akkor Zsolti altatja el Zinát. Viszont hajnalban én kelek hozzá. Az nagy segítség, hogy megosztjuk a feladatokat” – meséli a friss anyuka.
„Iszonyatos fájdalmaim voltak”
Szarvas Andi nem győzi dicsérni a férjét, milyen jó társ és apuka, hiszen kiveszi a részét a kicsi gondozásából. „Igazából már a kórházban kiderült, hogy maximálisan támaszkodhatom rá. Azért mentünk be, hogy megnézzék, miként állunk a szüléssel, hány nap van még hátra. Akkor mondta az orvos, hogy bár a baba jól fekszik, a köldökzsinór rá van tekeredve a vállára, így bármennyire is a természetes szülésre készültem, a császár mellett döntöttek. Még ha hihetetlenül is hangzik, ez a hír nem taglózott le, én ezt valahogy előre megéreztem. Ezért is volt nálunk a kórházi táska. És két órával később már meg is született a lányunk.
Mivel eleinte iszonyatos fájdalmaim voltak – az első felállást még az ellenségeimnek sem kívánom –, így a kivizsgálásokra Zsolti vitte a picit.
Az első este rajta aludt el… Persze ahelyett, hogy én is aludtam volna, őket lestem, nehogy Zina lepottyanjon – neveti el magát. – Ma már ilyen nincs, nyugodt szívvel hagyom, hogy elaltassa, bepelenkázza. Sőt már olyan is volt, hogy egy-két órára kettesben maradtak, míg én elszöktem kicsit a boltba, és egyszer még szépítkezni is.”
Édesanyja egy hétre hozzájuk költözött
Mint meséli, idő kellett, hogy belerázódjanak a „szülőségbe”, és ugyan még az elején járnak, de legalább már kevesebbet aggódnak. „Nem is tudom, mi lett volna, ha az első héten nincs velünk az édesanyám… Nekem van egy tizenhárom éves öcsém, babakorában gyakran pelenkáztam őt, gondoskodtam róla, de az egészen más volt.
Zsoltinak meg nulla tapasztalata volt egy újszülöttel, például egyszer sem merte kezébe venni a barátaink babáit.
Szóval nagy szükség volt anyukámra, aki mondta, mit hogyan csináljunk. Ha lehetett volna, nemcsak egy hétre, hanem egy egész hónapra magunkhoz költöztetem! – jegyzi meg nevetve. – De Zsoltival mostanra már belejöttünk, kezd kialakulni a rutinunk. A szoptatással kapcsolatos aggályaimat is elengedtem. Az első két hétben még éjszaka is keltettem Zinát, hogy megetessem, de mondták, ne tegyem, hadd aludjon, úgyis jelzi, ha éhes. Ez így is van! Illetve elég sokáig cicizik, van, hogy két-három órán át, de hagyom, még ha fárasztó is. A hátam már teljesen be van állva. Mit nem adnék egy masszázsért!”
„Várom már, hogy leteljen a hat hét”
Az édesanya szerint Zina kimondottan jó baba, nyugodt és jó kedélyű, csak akkor zendít rá, ha fáj a hasa. „Sajnos az igen gyakori. Igyekszem nem kétségbe esni, ha nem tudom őt egyből megnyugtatni. Ami vicces, hogy míg én a kislányomat nyugtatgatom, addig Zsolti engem – mosolyodik el. – Naponta elmondja, mennyire jól csinálom, hogy milyen jól áll az anyaság. És most tényleg csak erre koncentrálok. Noha várom már, hogy leteljen a hat hét, és újra mozoghassak, sportolhassak egy kicsit. Őszinte leszek, mielőbb szeretném visszanyerni a szülés előtti alakomat.
Szépségkirálynő vagyok, bárhonnan nézzük, én a külsőmből élek, tehát hamarosan el kell kezdenem leadni a terhesség alatt felszedett kilókat.
Természetesen a lányom az első, és csak akkor megyek majd el edzeni, ha például alszik. De ez még a jövő zenéje. Egyelőre össze vagyunk zárva így, hármasban az apukájával, és amellett, hogy igyekszünk túlélni, élvezzük, hogy család lettünk.”
Igazi különlegesség
„A Zina név Zsolti ötlete volt – meséli az újdonsült édesanya. – Egy kávézóban hallotta, és amikor otthon megemlítette, egyből beleszerettem. Itthon kimondottan ritka névnek számít, összesen öt-hat van belőle.”
Kiemelt képek és fotók: Archív
