„A mi barátságunk Editkével egy nagyon fura dolog – árulta el Mérai Kata. – A Barátok közt forgatásán találkoztunk először. És idővel mindig ott állt mellettem, mint egy igazi anya. Mindenben biztatott, hányszor mondogatta: ’Figyelj, kicsikém, mondd, hogy jó lesz, és csináld!’ Amikor gyerekem született, akkor is őt kérdezgettem mindenről, aztán szép lassan előlépett a fiam tiszteletbeli nagymamájává. Azóta már összeértünk, egyre több olyan dolog volt az életünkben, amit meg tudtunk beszélni egymással” – mesélte.
Majd átvette tőle Ábrahám Edit a szót. „Már az első közös jelenetünk is jól sikerült. Igen, számomra fontos az első benyomás, ami nálunk tökéletes volt. Egy öltözőnk is lett, hamarosan nem volt már egymás előtt titkunk. Rengeteg jó és rossz élmény köt össze minket, melyek egy része már mondhatni történelem” – tette hozzá nevetve.

A színésznők anya-lánya szerepet játszottak a napi sorozatban, így az sem véletlen, hogy külsőleg is valóban hasonlítanak egymásra – ami idővel csak egyre feltűnőbb lett. Még ők is összekeverik magukat. „Volt, hogy lekaptam egy újságot a boltban a polcról, mert nem is emlékeztem, mikor adtam interjút.
Gondoltam is, de jól nézek ki a fotón. Aztán láttam csak, hogy Editke van a képen…
Igen, egy idő elkezdtünk egymáshoz hasonulni” – emlékezett Kata.
Nem mindig szeretett wellnessezni
Mindketten elfoglaltak, de így is igyekeznek közös programokat csinálni, legutóbb egy wellnessnapon vettek részt. „Ez mindkettőnket kikapcsol, hiszen ilyenkor nemcsak pancsolunk vagy szaunázunk, de sokat beszélgetünk is – mesélte Edit, de azt is hozzátette, hogy jó ideig bizony kerülte az ehhez hasonló helyeket. – A Barátok közt idejében nem volt gondom a súlyommal, de néhány éve felszaladt rám jó pár kiló. Na, akkoriban nem szerettem wellnessezni… Nem éreztem magam ilyen jól a bőrömben. Szerencsére aztán Nádas Gyuri segítségével rátaláltam egy testsúlycsökkentő mátrixra, amivel éhezés nélkül leadtam két ruhaméretet. A kúra alapja egy vadon termő szilvafajta, amit bélseprűnek is hívnak. A módszer révén megszűnt az édesség utáni sóvárgásom. Felszabadítottam a szervezetemet a mérgektől és zsíroktól, nem koplaltam” – mesélte Edit.

Unokával a színházban
„Mindig nagyon jó Editkével találkozni – mondta Kata. – De sokszor úgy van erre csak lehetőségünk, ha közben az egyikünk dolgozik – például megnézzük a másikat a színházban. Nemrégiben átdolgoztam és rendeztem egy mesedarabot, és Edit eljött az unokájával, Lénával megnézni. Nagyon megható volt számomra, és borzasztó jólesett.”
Kiemelt kép: szabó Lilla/fotocentral.hu