Reggelim: „Kávé nélkül nem tudom elképzelni az ébredést. Kotyogóson főzöm, cukor nélkül iszom egy kis tejszínnel, ami a lelkemet is megsimogatja korán reggel. Csak akkor reggelizem, ha utazom valahová – hogy ne legyek rosszul az autóban.”
Tízóraim: „Az egyik nagy kedvencem a szőlő friss kenyérrel. Kenyérfüggő vagyok, nélküle nem is tudnék élni, de munka közben nem jutna eszembe, hogy egyek. Inkább iszom egy kávét a büfében.”
Ebédem: „Délután négy óra előtt akkor sem eszem, ha a próba után nem sietek. A nagymamám mellett nevelkedtem, tőle tanultam meg főzni, és ma sem a reformkonyhát viszem. A rakott káposztát – amit legutóbb készítettem – pulykahúsból nem is tudnám elképzelni. Két-három naponta piacra járok, megvannak a kedvenc árusaim is, és már alig várom, hogy megjelenjen a zsenge karalábé, ami savanykás sóskával szerintem a világ legfinomabb étele, de csak akkor, ha a zöldség puha, mint az alma.”

Uzsonnám: „Előadás előtt iszom meg a harmadik, utolsó kávémat. Ennyivel be is érem délután, de ha nem játszom, szívesen eszem juhtúrós körözöttet.”
Vacsorám: „Gyakran előfordul, hogy a vacsorám tíz óra utánra tolódik, egy forró leves, legyen az zöldség-, hús- vagy tárkonyos, azonban az előadás után életmentő.”
Csörögefánk esküvőre
Zsurzs Katit két lánya hat unokával ajándékozta meg, akiknek előszeretettel készíti a kedvenceiket. „Bevallom, nincs türelmem újabbnál újabb receptekkel kísérletezni, akkor már szívesebben dagasztok. A nagymamámtól tanultam a lábasban sült kerek kalácsot, vagy a jó pirosra sült, dióval gazdagon szórt aranygaluskát sodó nélkül, és persze ott az elmaradhatatlan csörögefánk, amit a lányom esküvőjére is el kellett készítenem, annyira szereti a család” – meséli a legendás Abigél sorozat Kis Marija.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu