Hazai sztár

Emlékeznek még a Barátok közt Csurgó Pistájára? Így él ma Kiss Zoltán

A Barátok közt egykori szereplőjével Peller Károly beszélgetett.

Sokszor voltunk váltott szereposztásban Kiss Zolival, és mindig ámulattal néztem azt, ahogy táncol. Amikor pedig néptáncos elemek voltak egy koreográfiában, akkor mindig az járt a fejembe, hogy ő már meg is tanulta, én meg fel se fogtam, hogy melyik kéz és láb mozog éppen.

Persze könnyű neki, hiszen hatéves korától néptáncolt a Bihari Néptáncegyüttesben. Első zenés színházi élménye az István, a király volt, amiben fiatal srácként táncolt. A Színművészeti Főiskola elvégzése után nagyszerű musical- és operettszerepekben nyújtott emlékezetes alakítást. Egy ország ismerte meg 25 évvel ezelőtt a Barátok közt Csurgó Pistájaként. Ma már nem szólítják le az utcán, de azért találkozik fürkésző tekintetekkel.

Peller Károly: Táncoskomikusként volt szerep, ami kimaradt?
Kiss Zoltán: Az első lehetőség Szolnokon volt, Fritz a Leányvásárból. Több változatban is játszottam Bónit a Csárdáskirálynőben, Zsupánt a Marica grófnőben, Mixit és Miskát a Mágnás Miskában. Ami kimaradt, az a Viktória Rácz Jancsija és A mosoly országa Hadfaludy Ferije.

P. K.: A Cirkuszhercegnőben nemcsak Tónit játszottad el, hanem Mister X-et is. Vágytál a bonvivánszerepekre?
K. Z.: Igen, mert a lelkemből többet mutathattam volna. De ahhoz többet kellett volna éneket tanulnom. Valaki mondta nekem egyszer, hogy én egy lusta tenor vagyok.

Kiss Zoltán (Fotó: Archív)

P. K.: Minden táncoskomikus beleérik a buffó szerepkörbe…
K. Z.: Igen, ezekben a szerepekben is sok örömöm van. Csodás eljátszani a francia királyt a János vitézben vagy Dragomirt a Marica grófnőben. Olyan szerencsés vagyok, hogy a rezonőr szerepkörbe is belekóstolhattam. Feri bácsi a Csárdáskirálynőből vagy a Sybill nagyhercege. Nemsokára bemutatjuk a Cirkuszhercegnőt, amiben Sergius Vladimir leszek, így ez lesz a harmadik szerep és szerepkör, amit ebben a műben eljátszhatok. Ő vetélytársa Mister X-nek. Valós ellenfél lesz, aki ugyan idősebb, mint a bonviván, de még ereje teljében lévő férfi, és a karizmája mellett még hatalma és pénze is van.

P. K.: Mire vágysz még?
K. Z: Báró Tarpataky a Csókos asszonyból, Javer-t A nyomorultakból vagy Billy Flynn a Chicagóból még rám találhatna. Nagyon szeretnék rendezni is. Sokat tanultam azoktól a rendezőktől a zenés színházról, akikkel együtt dolgoztam, és természetesen azoktól a színészóriásoktól is, akikkel együtt játszhattam. Úgy érzem, most már kamatoztatni tudnám a tanultakat.

Kiemelt kép: Szegő Erika/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!