Nyolcvanadik születésnapját a legendás Fészek Klubban ünnepelte Kabos László. A nyolcvanegyediket már nem érte meg. A népszerű komikus a betegsége miatt már évek óta visszavonultan élt, ezért sok rajongója és kollégája ment el a 80. születésnapjára a Fészek Klubban megrendezett ünnepségre, hogy újra láthassa és köszönthesse őt. Többek közt Sas József, Böröczky József és Medveczky Ilona, aki egykor kölcsönadta álomautóját, egy Thunderbirdöt a Kabossal közös filmjük, A veréb is madár forgatására.
Bérházak udvarán kezdte a pályát
Aki pedig azon a napon is ott állt mellette, az élete nagy szerelme, Urbán Erika volt. „Mamának hívom ezt a csodálatos asszonyt, aki engem évtizedek óta kényeztet – akkor is, ha beteg vagyok, akkor is, ha nem. Reggel korán leviszi a 12 éves uszkár kutyánkat sétálni, és hozza a friss, meleg zsemlét és az újságokat. Engem a terített asztal vár, amikor is együtt reggelizünk, és tájékozódunk a napi eseményekről. Általában jól felbosszantjuk magunkat, s mire a történteket megvitatjuk, az ebéd is elkészül. Az egyszerű ételeket szeretem: a paprikás krumplit, a töltött káposztát, a sóletet. Erika remekül főz. Rejtvényt fejtek, s a tévé előtt üldögélek. Napközben a hírműsorokat, este pedig akciófilmet nézek. Nagyon szeretem a jó bunyót. Ha szép az idő, én megyek le vásárolni. Ma már csendesen élünk, sok szabadidőnk van. Szeretünk itthon lenni” – mesélte Kiskabos a Storynak adott utolsó interjújában.
Kabos László 1923. szeptember 28-án született Sárváron. 1948-ban diplomázott a Kertészeti Főiskolán, mégis a Pódium Kabaré, Vígszínház, Kamara Varieté és a Vidám Színpad sztárja lett. Nehéz időszakban kezdte a pályát. A világégés után hazajött a koncentrációs táborból, Mauthausenből, és – némi kitérő után – máris a színpadon volt. Ez abban az időben inkább bérházi udvarokat jelentett, ahol a nézőtér a gang volt. Kezdetben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tréfálkozott a származásával és a munkaszolgálatban eltöltött idővel. Nem volt ez veszélytelen az ötvenes években, de már akkor is vállalta, ahogyan később is.
Mindenki rajongott érte
Humora olykor kifejezetten kíméletlen volt, mégis mindenki rajongott érte. „Engem úgy szerettek, ahogy voltam” – mondogatta mindig Kabos, akinek a külseje áldás és átok is volt egyszerre. Egyszer azért állította meg a rendőr, mert azt hitte, nincs sofőr a kocsiban. A nők pedig mosolyogtak apró termetén és vörös képén, mégis imádták. Halála előtt nem sokkal mesélte, volt, hogy egyszerre 5-6 nő várta a színészbejárónál. Ha ilyen sokan voltak, visszaszaladt az öltözőbe. „Mit kezdjek öt nővel egyszerre? De ha egy nő állt a színészbejárónál, akkor vacsora, séta, udvarlás következett, amolyan régimódiasan.”
Gyakran utazott, de soha nem jutott eszébe külföldön maradni. „Akármerre jártam a világban, egy napnál tovább sehol sem éreztem jól magam. Szeretek a saját ágyamban aludni.” Mindössze másfél évig volt nős. A Dohány utcai templomban volt a kézfogó, fittyet hányva az akkori elvárásokra. „Nagy esküvőm volt, a Filmmúzeum és a templomkapu között álltak vagy húszezren. Az emberek kijöttek a hivatalokból, üzemekből, mert meghallották, hogy a Kiskabosnak most lesz az esküvője. A házasság sajnos nem sikerült: sokan odajöttek hozzám, ’jaj, Kabos úr, ott voltam az esküvőjén’, hát, mondom, sajnos én is.”
„Még egy ilyen asszony nincs”
Majd három évtizedig élt Urbán Erika színésznővel, akit soha nem vett feleségül. De az életben igazi társa volt. „Még egy ilyen asszony nincs. Senki nem hiszi el, de két évtized alatt egyetlen egyszer sem csaltam meg őt – mondta egyszer Erikáról. – A szerelemben nem csak a szex számít. Erika a szeretőm, anyám, barátnőm, testvérem.”
Egyvalami hiányzott az életükből: a gyerek. Már néhány éve éltek együtt, amikor Erika terhes lett, de Kabos, aki éppen amerikai turnéra utazott, azt kérte: vetesse el a babát. Útközben azonban megbánta döntését, és amint megérkezett, lélekszakadva hívta Erikát a repülőtérről. De már késő volt. Soha többé nem lehetett gyerekük. Aztán beteg lett, 2001-ben rosszindulatú daganatot találtak a hangszálán, speciális géppel tudott csak beszélni. „Nem dohányozhatok, nem ihatok alkoholt, nőzni már nem tudok, erre szokták mondani, hogy az ilyennek már élni sem érdemes. Én pedig még mindig élek. És mindenkinek üzenem, hogy az élet szép. Akármi történt, akármilyen a világ, akármilyen mocskos a történelem, az emberiség és mostanában a szakma, érdemes élni.” Ezt mondta nyolcvanévesen. Nem rákban hunyt el. Megcsúszott a konyha kövén, és combnyaktörést szenvedett. Rá pár napra pedig örökre elment.
Ez kimaradt
„A haverok a színházban mindig meg akartak tanítani ultizni, de nem sikerült. Erika szokott néha pasziánszozni a konyhában, azt szeretem nézni ” – mesélte egyszer.
Kiemelt kép: Oláh Csaba/fotocentral.hu
