Judy valahogy mindig picit kilógott a sorból, hisz körülötte nincsenek hangos botrányok, nincsenek sztárallűrjei, a mai napig az egyik legszerethetőbb hazai híresség. Világnézetével, gondolkodásával pedig nemcsak a sztárok világából, hanem mára a legtöbbek közül kitűnik: bátor volt, és másfél évvel ezelőtt fordított a sorsán, most pedig fittyet hányva az évek számára, lubickol az új életében és boldogságában.
Merni kell lépni
„Azt gondolom, nincs annál szomorúbb, mint amikor az emberek belesüppednek a rosszba, mondván, minek változtatni, előbb-utóbb úgyis jönnek a gondok. Meg hogy úgyis minden pasi egyforma… Kivagyok, amikor ezeket hallom. Én azt gondolom, sohasem késő újrakezdeni! – kezdi lapunknak Judy, aki szerint a minőségi élet a legfontosabb. – Nekem a nagymamám sokszor elmesélte, hogy bár megházasodott, a szíve mélyén titokban mást szeretett, más után epekedett egész életében. Lényegében sohasem tudott kiteljesedni, és azt akarta, hogy ez velem ne így legyen. Megtanította, hogy ne felejtsek el élni, és hogy a sorsom úgy alakítsam, ahogy az nekem a legjobb.”
Az énekesnőnek manapság akad egy másik nagy tanítója is. „A párom, Krisztián is mindig azt mondja, hogy egy életünk van, és azt ki kell használni. És amikor odakerülünk a végén, hogy el kell számolnunk, azt mondhassuk: minden megérte, mert semmit sem bántunk meg. Bevallom, azért ő egy nagy löket volt nekem, amikor bekopogtatott az életembe, de nem gondolom, hogy 49 évesen több esélyem volt a boldogságra, mint bárki másnak. Egyszerűen csak merni kell lépni, és elhinni, hogy lehet minden sokkal jobb.”
Jön a B oldal
Judy, ha akarná, se tudná letagadni: boldogabb, mint valaha, ez ugyanis nem csak a szavaiból érződik, a külsején is sugárzik. „Legutóbb Krisztián jegyzete meg nekem, ugye tudom, hogy a fiatalok legtöbbje megirigyelhetne? – meséli az énekesnő. – Elég sokat edzem, mert nagyon zavar, hogy mivel alacsony vagyok, egy-két kiló is rögtön meglátszik. Legalábbis én látom. Őszintén elmondom, tíz kilóval küszködök egy ideje. Annyi a szerencsém, hogy eloszlik, és megy mindenhova – magyarázza, miért is lehet az, hogy ez másoknak nem tűnik fel.
Az alakja mellett pedig a bőrére is nagyon odafigyel. – Nagy szerencsém van a genetikával: a nagymamám 92 évesen se volt ráncos, és anyukám sem. Azért emellett is odafigyelek a bőrápolásra. No nem viszem túlzásba” – mondja Judy.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu