Hazai sztár

Varsányi Réka elárulta, miért jelentkezett a katonasághoz

Egyik pillanatról a másikra született meg benne a gondolat.

Bár az Ázsia Expressz­t nézve mi már egy arányos testalkatú Varsányi Rékát ismertünk meg a képernyőről, az édesanya pár éve még egészen másként festett. Két gyereke születése és az azt követő magánéleti válsága miatt 120 kilóra hízott. Még akkor is mosolygós volt, de a Story Sztárséf különszámában azért bevallotta, hogy a mosolya mögött hosszú, mélabús évek álltak. Mindezt csak mélyítette a pandémia alatti sikertelen munkakeresés. Az ötlet, hogy hivatásos katonának álljon, egyik pillanatról a másikra született meg benne. Azt gondolta ugyanis, hogy ezt a hivatást választva, stabil egzisztenciát tud majd biztosítani magának és a gyerekeinek. Ez a foglalkozás azonban nyilvánvalóan egy sportosabb testalkatot követelt meg.

„Küzdöttem, mint malac a jégen”

„Miután jelentkeztem katonának, mindennap megcsináltam a Cooper-tesztet (a fizikai állapot gyors, egyszerű tesztelése, amelyet az amerikai hadseregben fejlesztettek ki – a szerk.) a közeli parkban. Ez maradt meg az iskolai tornaórából – kezdi nevetve Réka, aki egyetlen napot sem hagyott ki. – Először küzdöttem, mint malac a jégen. De napról napra jobban ment, és szép lassan kezdett megmutatkozni az eredmény is. És bár ezt a katonai sztorit rövidesen átgondoltam, és a gyerekeim miatt elengedtem, mégiscsak ez indított el a fogyás útján.” A változáson felbuzdulva a testmozgást az egészséges étkezés követte Réka életében. „Elkezdtem csak salátát enni. Körülbelül kétóránként ettem, mint egy kisbaba. Volt, hogy becsaptam a saját fejemet, és a salátára rá­tépkedtem csirkemellsonkát, és eladtam magamnak, hogy ez gírosz” – nevet nagyot. A trükk azonban olyannyira bejött, hogy csak úgy olvadt le róla a felesleg, egész pontosan 55 kiló.

Nem csábul el

Nyilván ha valaki eljut oda, hogy majdnem a testsúlya felét leadja, visszakapja az életét, a nőiességét, az egészségét, semmi pénzért nem akar visszahízni. Ezzel Réka is így van. A két pici gyermeke, Liza és Levi miatt viszont továbbra is sokat süt-főz, ami miatt azt gondolnánk, bármikor újra könnyen elcsábulhat. „A gyerekeimnek ugyanúgy mindenfélét csinálok a pörkölttől a főzelékig. Én pedig csak annyit és úgy eszem belőlük, ami tudom, hogy belefér. De bevallom, én mára salátán is elélnék. Egyébként nagyon büszke vagyok rá, hogy a gyerekekkel is megszerettettem a zöldeket” – meséli. Réka egyébként ma már olyan vékony, hogy nyugodtan megengedheti magának, hogy olykor-olykor bűnözzön. Illemből, muszájból azonban már sohasem eszik – nem úgy, mint korábban.

Óvja a gyerekeit

Noha a saját étrendjéből száműzte a tésztát és a kenyeret, Lizának és Levinek nem kellett ezekről lemondaniuk. Réka most az egyik közös nagy kedvencükkel várta lapunk munkatársait is: spenótos és a babos tortillát csinált uborkasalátával. „Egyszerű, de nagyszerű. Nem is kell hozzá sok minden, és egészséges is. Én teljes kiőrlésű tortillalapból szoktam csinálni, és bevallom, a sajtot nem tudom kihagyni belőle, úgyhogy azért nem száz százalékosan fogyókúrás. De egyébként sajt nélkül is nagyon finom. A csirkemellcsíkokat előre elkészítem, teszek bele hagymát is, és van egy kis otthoni grillem, amiben pár perc alatt megsül. Nagyon laktató, és nem érzed azt, hogy kipukkad a gyomrod, mint egy nehéz ebéd után.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!