Hazai sztár

Rossz volt nézni, ahogy Alekosz Mexikóban bánt Rékával: „Fogyott az erőm, kopott a türelmem”

A kétgyermekes édesanya, Varsányi Réka másfél évig várt rá, hogy a görög celeb végre felvállalja őt, de a közösen átélt kaland sem hozta el az álmát.

Senkinek sem volt könnyű végigküzdeni az Ázsia Expressz kihívásait, Varsányi Réka számára azonban az, hogy Alekosz párja volt, még nehezebbé tette a játékot. Versenytársaik mellett a nézők is megsajnáltak a bájos családanyát, aki nem egyszer vállalta, hogy párja helyett cipeli a nehéz bőröndöt, hegyet mászik, vagy bogarakat eszik, és még Alekosz epés megjegyzéseit is tűrte.

„Azt hittem, kéz a kézben…”

A Story kíváncsi volt, Réka hogyan élte meg az Alekosszal közös kalandot. „Eleve egy nagyon energikus ember vagyok, és alapvetően nagyon élveztem az egész kihívást. Az elején még könnyebben vettem minden akadályt, de aztán persze nekem is fogyott az erőm, kopott a türelmem, és nem mindig estek jól a dolgok. Őszinte leszek, azt hittem, hogy Alekkel együtt menetelünk majd kéz a kézben. Engem is meglepett, hogy ez nem mindig így alakult – kezdi Réka, akit arról is faggatunk, mi a véleménye versenytársaik párjára zúduló össztüzéről. A kajakos világbajnokok különösen zokon vették, hogy Alekosz csak „Kucsera­ haverjának” hívta Tóth Dávidot. – Ez onnan indult, hogy a repülőn Mexikó felé még fogalmunk sem volt, kikkel leszünk egy műsorban. Nem tudtuk a neveket, és próbáltuk valahogy beazonosítani a többieket. Így ragadhatott ez a jelző Dávidra. Szerintem mindenki ismeri Alekosz stílusát, amit nem tisztem minősíteni, mindamellett, hogy nekem is vannak érzéseim, amiket megtartok magamnak. Én alapvetően azért vállalok felelősséget, amit én csinálok vagy teszek.”

Fotó: Archív

Speciális kapcsolat

Réka most, hónapokkal a forgatás után hullámzónak jellemzi kapcsolatukat az atlétás göröggel. „Azt szeretném tisztába tenni, hogy én soha nem akartam Alek barátja lenni. Ez a ’speciális kapcsolat’ szöveg csak az ő fejében létezik, és emiatt sok veszekedésünk volt már. Másfél éve ismerjük egymást, és mindig hálás leszek neki, hogy 120 kilósan, megannyi elutasítás után ő nem ítélt meg engem a kinézetem alapján. De akkor lennék boldog, ha eszébe sem jutna mással kezdeni, és egy normális párkapcsolatunk lenne. Nagyon ragaszkodom Alekoszhoz, de sok esetben nem értem őt. Én is érzékelem, hogy sokszor bántóan viselkedik velem, vagy bántókat mond, de időközben rájöttem, hogy ő igazából fordítva van bekötve. Sok esetben pont az ellenkezőjét gondolja annak, amit mond. De persze ettől még rengeteg sérelmem van, amit a mai napig nem beszéltünk meg. Akár a Mexikóban történteket… Pont emiatt én nem hunyászkodom meg. Eszem ágában sincs 55 kilóra fogyni miatta, hogy – ahogy mondja − akkor majd nőszámba vegyen. Nagyon sokszor éreztem már úgy, hogy elég volt, hagyjon engem békén, és lezártam a kapcsolatunkat. De ilyenkor átvált, és elkezd közeledni. Hiába veszünk össze, sosem engedi el a kezem, mindig visszajön.”

„Aranyos a gyerekeimmel”

Réka elárulja, most kivár, meglátja, Alekosz mit lép a közeljövőben. Kitartása nem véletlen, azt mondja, ő sok mindent meglátott és megszeretett az egykori villalakóban, élettörténete pedig még érthetőbbé teszi, miért ragaszkodik hozzá ennyire. „Nekem volt hat évem, amikor nagyon bezártam, és nagyon egyedül voltam. Ott maradtam két pelenkás gyerkőccel, túlsúllyal egy albérletben, a diplomamunkám közepette. Nem volt egyszerű, és nem hittem benne, hogy valaha is kellek még valakinek.” Ekkor toppant Réka életébe Alekosz, és visszaadta a reményt. „Alek ismeri a kislányomat és a kisfiamat is, akik mára 7 és 9 évesek. Voltak már közös programok is, és nagyon aranyos velük. Nem igazán tudom, hogy mi lesz ebből kettőnk között, de egy biztos, 23 éves korom óta egyedül vagyok, és a harmincas éveimet már nem így akarom leélni. Hosszú távú boldogságra vágyom Alekosszal.”

Kisfia már 9, lánya pedig 7 éves (Fotók: Archív)

„Ha 55 kiló lesz, majd komolyan veszem”

Alekoszt arról kérdeztük, a műsorban miért volt tiszteletlen a versenytársaival, és miért hagyta a munka nehezét Rékára. A görög kikelt magából. „Miért, talán nem a haverja? Magasabb szint lenne, ha a barátjának nevezném? Rékáról pedig már elmondtam, hogy abban a pillanatban, hogy 55 kiló lesz, majd komolyan veszem. Addig nem. Hála a műsornak, 120 kiló helyett egyébként ma már 70 kiló.”

Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Lezárta

A Rékával készült interjúnk megjelenése után egy héttel a családanya úgy döntött, mégsem vár tovább Alekoszra. Megelégelte ezt a bánásmódot, és a megaláztatást, hogy a görög kamerák előtt és mögött is, gátlástalanul, a szeme láttára kezdett ki más nőkkel, és nem vette őt komolyan. Réka úgy érzi – noha tudja, Alekosz sosem esdekelne neki –, hogy már semmivel sem tudná magát visszakönyörögni.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!