Medveczky Ilona azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak öltözködni, hanem viselni is képesek egy ruhát. Bármit ölt is magára, azt méltósággal és nőiességgel teszi, legyen az visszafogottabb vagy akár extrémebb darab. Így tett 2017-ben is, amikor a Story-gála vörös szőnyegén egy merész, domborulatokat alig takaró estélyiben vonult végén. Akkor még nem sejtette, hogy aznap este fogja utoljára viselni és látni a csillogó csodát.
Kétezer méter kristály
Azt, hogy pontosan mi történt, talán csak Columbo hadnagy tudná kideríteni. Tény: a ruha eltűnt. És hogy a táncművésznő miért csak most meséli el a történteket? „Megkerestem a Kiscelli Múzeum kurátornőjét, hogy felajánljam kiállításra és reményeim szerint árverésre a fellépőruháimat. Korábban egy ruhám már volt kiállítva, és akkor ezt a bizonyos estélyit kérték, de már akkor sem volt meg. Nyilván most is érdekelné őket ez a ruha – mondja a 81 éves Ilona. – Az összes színpadi és tizenhat éves koromtól minden civil ruhám megvan. Tudom, kegyetlen mennyiség ez. Vannak köztük kiemelkedő darabok, amelyekhez nagyon szép emlékek fűznek. Ilyen volt ez a kristályokból készült darab is. A ruha története is különleges. Huszonöt évig volt az élettársam dr. Nagy Richárd, a Magyar Televízió egykori elnöke, aki egészen Jablonecig (az üveggyáráról híres cseh város – a szerk.) utazott, és onnan hozott kétezer méter gurtniba tekert kristályt. A saját terveim alapján a televízió varrodájában készítették ezt a különleges ruhát.”
Harmincöt kiló plusz
Ilona az évek során többször magára öltötte az estélyit, de csak nagyon kiemelkedő eseményeken jelent meg benne. „Annak idején eredetileg nem ezt akartam viselni a Story-gálán, de szükségállapot állt elő. A jelmeztervező olyan ruhát készített, amiben sem állni, sem ülni, de még járni is alig lehetett. Így azt nem voltam hajlandó felvenni. Végül erre a ruhára esett a választásom – meséli. – Egyébként harmincöt kilós volt, táncolni nem tudtam benne, mert a kristályok korbácsként csapódtak rám, de szerettem. Nekem egy valódi ereklye volt, Nagy Richárd extra ajándéka, és nem mellesleg felbecsülhetetlen az értéke. Nagyon vigyáztam rá! A gálára két kísérővel érkeztem, és hazafelé a szálloda parkolójában átöltöztem. Mindig vittem magammal papucsot, fürdőköpenyt, fehér lepedőt. A lepedőre állva levettem a ruhát, és beraktam egy barna műbőr táskába, amit a kísérőim autójának csomagtartójába helyeztem. Akkor láttam utoljára.” Innen azonban homályosak az emlékek. Ilona háza elé gurult az autó, aki örült, hogy végre hazaért, és négy kutyája is nagyon várta már, így azonnal besietett a kapun. Úgy vélte, a ruha ráér később is, az azonban eltűnt. Kísérői sem tudnak további sorsáról. „Annyira egyedi, hogy eladni szerintem csak darabokban lehetne. Ha megkerülne, ez is részt vehetne azon az árverésen, amelynek lehetőségét felajánlottam a múzeumnak. Jutalmat ajánlok fel annak, aki segít a ruha nyomára bukkanni!”
Kiemelt kép és fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu