Mi jut eszébe, amikor meghallja azt a szót, hogy ezotéria?
Szinetár Dóra: Az, hogy semmiképp nem gondolom magam materialistának. Valláshoz nem kötődve, de mélyen hívő vagyok, hiszem, hogy az élet jóval több annál, mint amit fizikai síkon tapasztalhatunk. Nálam alap, hogy mindenben hiszek, amit még nem cáfoltak meg. És a legtöbb dolgot boldogan kipróbálom, amit mások jótékonynak tartanak. Ilyen például a hangtálazás is. Ez a távol-keleti meditációs eszköz, amellett hogy csoda szép hangja van, segít bennünket abba a tudatállapotba jutni, ami már a mélyebb létezésről szól, és a felsőbb erőhöz köt. Ebben az állapotban megélhetünk és megérthetünk sok olyan dolgot, amit máshogy nem sikerül.
Az ön életében melyek voltak ezek a nagy pillanatok?
Sz. D.: Lássuk csak… több ilyen is volt. Most hirtelen eszembe jut a dal, amit a koncertjeimen az Angyalok városa című filmből énekelek. A magyar szöveget Sztevanovity Dusán írta, méghozzá kifejezetten az én történetemre. Annak idején, mielőtt Zorka lányom megfogant, volt két vetélésem. Akkor nagyon összetörtem, és kerestem az okokat és főleg a megoldást. Egy kedves barátom javasolta, hogy menjek be abba a szobába, amit a vágyott kisembernek szánunk, gyújtsak meg egy gyertyát, és kérjem meg az angyalomat, hogy küldje el őt nekünk. Őszintén, elsőre ez bizarrul hangzott, de eljött a pillanat, amikor már nem volt jobb ötletem, úgyhogy kerestem egy gyertyát, és bementem a szobába. Nem történt semmi látható vagy hallható csoda, de ahogy ott ültem, és próbáltam hangosan megfogalmazni, hogy mit és főleg miért szeretnék, egyszer csak megértettem, hogy a barátom miért küldött be oda. Néhány héttel később jött a hír, hogy érkezik Zorka, aki egészségesen meg is született.
A világ elképesztően gyors tempót diktál nekünk. Önnek mi segít lelassulni?
Sz. D.: Ahogy múlnak az évek, egyre többször vágyom nyugalomra magam körül. A munkám amúgy is folyamatos pörgést igényel, így otthon keresem a csendesebb, befelé forduló programokat. Ez lehet akár a főzés, a kerámiázás vagy a játék a gyerekeimmel. Szeretek relaxálni is, de valamelyik számomra kedves elfoglaltság is nagyon jól kikapcsol és elcsendesít. Szerencsére ebben a férjem tökéletes partner. Csodásan lehet vele kirándulni, társasozni, főzni, elmélyülten beszélgetni, vagy akár csak ülni, és nézni a természetet. És persze, ha a gyerekeinkkel vagyunk, az is tud igazi összekapcsolódás lenni, a legkisebbel még fizikailag is. Összebújunk, és már meg is van a nyugalom.
Benji különleges gyerek, aki Down-szindrómával érkezett a világba.
Sz. D.: Arra gondol, hogy ennek van spirituális aspektusa is? Rengeteget beszélgettünk és olvastunk erről Zalánnal. Van egy buddhista barátunk, aki azt mondta, az ő hite szerint az életbe nehézséggel érkező gyerek ajándék, és te kapod a lehetőséget, hogy végigvezesd ezen a könnyített életúton, hiszen ő nem lesz képes önállóan élni, egy életen át segíteni kell. Ezt részben elfogadom, de közben abban is hiszek, egy lélek nem véletlenül választ éppen bennünket szülőnek. Ha neki van velünk dolga, nekünk is van vele. Egész biztos vagyok benne, hogy Benji azért jött hozzánk, mert mi képesek vagyunk neki megmutatni, hogy úgy is élhet az ember valódi boldogságban, ha felelősséget vállal az életéért, sőt akár másokért is. Hogy a fájdalmakat, a csalódásokat lehet használni, és nem kell elmenekülni előlük. Hogy érdemes érteni is a világot – legalább amennyire mi, emberek képesek vagyunk rá –, és nem csak érezni.
Ön hogy kezeli a negatív helyzeteket, embereket?
Sz. D.: Még nem elég hatékonyan. Tisztában vagyok azzal, hogy ebben fejlődésre van szükségem. Vannak módszereim, de nem mindig tudom őket alkalmazni. Az agykontrollt például nagyon szeretem, tehát amikor negatív gondolat talál meg, háromszor elmondom magamban, hogy töröl, töröl, töröl, és utána annak pozitív változatát erősítem magamban. Úgy tapasztalom az életemben, hogy a gondolatnak tényleg óriási teremtő ereje van, a negatív mantra negatív eredményhez vezet. Ami pedig a rosszindulatú embereket illeti: ha próbáljuk a másik nézőpontját is megérteni egy-egy helyzetben, sokkal könnyebb nem haragudni, megbocsátani. Ez egyébként nagyon nehéz lelki munka, amiben én ott szoktam elakadni, amikor az illető rossz szándékára nincs érthető magyarázat. Szerencsére III. Richárdon kívül csak egyetlen ilyen ismerősöm van.
Hisz az univerzum által küldött jelekben?
Sz. D.: Nagyon is! Visszafelé legalábbis mindenképp. Arra gondolok, ha problémás helyzet adódik, azonnal tudom, mi volt az a jel, amit észre kellett volna vennem. Érkezett, szólt, hogy ne ezt tegyem, vagy ne így, de én nem voltam hajlandó meghallani. Egy vicc jutott eszembe ezzel kapcsolatban, amit a férjem szokott mesélni. A vidéki faluban árvíz van, és a pap a hívőkkel a templomban imádkozik a menekülésért. Valaki megérkezik egy csónakkal, hogy jöjjön atyám, mert már bokáig ér a víz, ő azonban nem mozdul, csak fohászkodik az Úrhoz, hogy az küldjön neki egy jelet. Ez a helyzet megismétlődik akkor, amikor már térdig ér, majd az előtt is, hogy megfullad, ő mégis marad, így eljut a mennyországba. Ott megkérdezi Istent: annyit imádkoztam hozzád, miért nem küldtél nekem egy jelet? Mire Isten azt feleli: édes fiam, küldtem neked három csónakot! (…) Most erre mit is mondhatnék? Az a dolgunk, hogy az életben is észrevegyük ezeket a ladikokat, és időben beszálljunk az egyikbe.
Hisz az asztrológiában?
Sz. D.: Általánosságban nem kedvelem, pontosan azért, mert mélyen hiszek benne, hogy ez működik, de kevés olyan tudomány van, amit botcsinálta „szakértők” ennyire lerángattak az égből, és úton-útfélen felelőtlenül használnak. Mindig nevetek a néhány mondatos horoszkópokon, amikor például azt mondják, ha Nyilas vagyok, jövő héten pénz üti a markomat. Ennél sokkal árnyaltabb, személyre szabottabb ez a tudomány, nem lehet általánosítani. Számomra a heti általános horoszkóp olyan, mint az időjárás-jelentés. Vagy bejön, vagy nem.
És mi a helyzet a jóslatokkal?
Sz. D.: Nagyon hiszek a cigánymágiában, éppen ezért, sosem mennék jósnőhöz. Abban látom a veszélyt, hogy ezek a jóslatok, éppen a gondolat teremtő ereje miatt lehetnek önbeteljesítőek. Megtudjuk őket, és ettől kezdve ez a belső programunk, azon fogunk dolgozni, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan a jóslat szerint elrendeltetett. Akár azért, mert annyira nem akarjuk. Az agyunk ugyanis a negatív előjelet nem tudja értelmezni. Vagyis ha azt gondolom, jaj, nehogy elessek!, csak annyi megy át a mantrából, hogy „elessek”. Ezért kell pozitívan fogalmazni még magunkban is. Így hát nem jósoltatok. Szeretem a meglepetéseket! Ráadásul sok dolog történt az életemben, amit túlaggódtam volna, ha előre tudom, hogy bekövetkezik. Amikor pedig megtörtént, nem is volt olyan nehéz, sőt természetesnek tűnt, hogy meg tudom oldani ezt a helyzetet is.
Miket álmodik?
Sz. D.: Gyakran álmodom, és általában szürreális, vicces dolgokat, így hát sűrűn ébredek nevetve az éjszaka közepén. Ezek az álmok általában tökélesen letükrözik a megéléseimet. Görbe tükröt tartanak minden elé, ami velem és körülöttem történik. Gyakran van déjà vu érzésem is, és azt gondolom, nem egyetlen életünk van. Könnyen lehet, hogy ezzel a személyiséggel egyszer már jártam itt, vagy éppen egy másik univerzumban, és ez vagy az a helyzet, ez vagy az az ember onnan ismerős. Érzem, hogy hordozunk lenyomatokat az előző életeinkből, vagy éppen a párhuzamos jelenünkből. De ebbe mélyebben bele sem megyek, hiszen ezt nálam sokkal képzettebb emberek kutatják, és megannyi könyv szól erről – ezeket egyébként én élvezettel és érdeklődéssel olvasom. Mindent összevetve az a célom, hogy a jelenlegi életemet minél teljesebben megéljem. Keresztény hívő ember vagyok, és nagyon szeretem a buddhista gondolkodást. Emellett, hála annak, hogy a lányom Waldorf-iskolába járt, az antropozófia is közel került hozzám. Rengeteg kárpát-medencei legendát megismertem, és ma már tartjuk a családban azokat az ünnepeket is, amiket előtte csak hírből ismertünk. Ilyen a Szent Márton-nap, a Szent György-nap vagy a nyárünnep. Ezek az alkalmak nagyon sokat adnak a családi élethez, és segítenek a jelenben, a mostban létezni.
Végezetül: nemrégiben mutatta be EGYÉLETEM című stand-up-estjét, amelyben szintén mesél a kisfiáról. Nem rizikós a saját életéről vallani nézők előtt?
Sz. D.: Ez csak így működik. Az EGYÉLETEM-ben a saját történeteimet mesélem, ebből kihagyhatatlanok a gyerekeim, a két válásom, hiszen ezek is hozzám tartoznak, általuk is tanultam, fejlődtem. A gyerekeim pedig a legfontosabbak az életemben. Ráadásul – ahogy az az előadásban el is hangzik – ez egyfajta terápia is nekem. Minél többször mesélem a néha nehéz, szürreális történeteket, annál szórakoztatóbbnak tűnnek. Ez rengeteget segít az elengedésben. Januárban új helyszínre költöztünk, attól kezdve a Centrál Színházban látható az estem havi rendszerességgel, illetve készülünk vele utazni is. Remélem, sok emberhez eljutunk vele, és talán az én tanulságaim másoknak is segíthetnek majd.
Kiemelt kép és fotók: Forgács Bea
