Édesapja kérte, ne vállalja el a műsort, mert túl érzékeny, amit persze tudott magáról, Csordás Cintia mégis úgy volt vele, ad magának egy esélyt, nagy baj nem lehet. Most azon gondolkodik, pszichológushoz forduljon-e.
Ő lett az, akit mindenki utál
Nem először volt része verbális bántalmazásban. „Már kamaszként modellkedtem, ami persze nem tetszett az osztálytársnőimnek, kiközösítettek, elhordtak mindennek. Legfőképpen lotyónak. Ez a mostani történet mégis egészen más, hiszen felnőtt nő vagyok. Naivan azt gondoltam, ma már tudom kezelni, ha bántanak, de nem, mint ahogy a műsorban sem ment – ismeri el Cintia. – Ki lettem pécézve nagyjából a semmiért, de tényleg a semmiért! Úgy mentem be a műsorba, hogy én leszek a bohóc, aki majd folyton viccel, aki felhúzza a hangulatot. Ez jellemző rám, és többnyire ezzel is védekezem. Tudniillik, nem viselem el, ha nem szeretnek… Na, erre tessék, én lettem az, akit mindenki utál, és alig várják, hogy megszabaduljanak tőle. Egy idő után azt sem tudtam, épp mi rosszat tettem vagy mondtam, csak azt érzékeltem, hogy megint áll a bál körülöttem. A legutóbbi adásban nem véletlenül kaptam pánikrohamot – egyébként életemben először.”
„Azt éreztem, megsemmisülök”
Hogy miért éppen az ő hátára került célkereszt, azt máig nem tudja. „Eleinte az volt a baj, hogy mindenkivel jóban akartam lenni, ebből következett az, hogy kétszínű vagyok, majd az, hogy álszent. De ha nem a külsőmbe, a fotómba, a járásomba kötöttek bele, akkor abba, hogy cigiszagú a kabátom. És amint megízlelték a gyengeségem, hogy nem úgy védem meg magam, ahogy kellene, már mindenfélét elkezdtek rám aggatni. És emiatt folyton sírtam… Közben eszembe jutottak apukám szavai, hogy egyet kér, ne sírjak, ne mutassak érzelmet, amíg bent vagyok. Nem jött össze. De az igazi kiborulás akkor volt, amikor egy játék során megkaptam azt a jelzőt, hogy a házban én vagyok a legigénytelenebb… Azt éreztem, hogy megsemmisülök, mert az, aki mondta, tudta, hogy hazudik, hogy igazából ez is csak egy újabb kötekedés a részéről. De betalált. Olyan égbekiáltó hazugság volt, és már a sokadik, amit már nem bírtam el, és ekkor jött a pánikroham – magyarázza. – El nem tudom mondani, milyen állapotban voltam. Úgy éreztem magam, mintha megint 13 éves lennék, akinek nincs semmi eszköze, hogy megvédje magát.”
Félt utcára lépni
„Szégyenkezve mentem haza, és azzal a tudattal, hogy ebbe egy kicsit beleroppantam idegileg – folytatja. – Nézem vissza az adásokat, és rossz magamat így látni, ilyen helyzetben, olykor gyengének. Egyszerűen idétlen vagyok és gyenge. Mondanom sem kell, mindezt kommentekben is megkapom. De az sem igaz, hogy a szereplésnek nincs jó hozadéka. Vannak megkereséseim, és azzal, hogy ismertebb lett az arcom, esetleg a céljaimat is könnyebben elérhetem majd. Illetve a faluban, ahol élek, nagyon pozitívan fogadtak. Eleinte féltem utcára lépni, hogy én vagyok a szánalmas, sírós lány a szomszédból, de mindenkinek van hozzám egy kedves szava. Sőt a szüleimnek azt mondják, legyenek rám büszkék… Hát nem tudom. Ez az egész még feldolgozás alatt van. Lehet, egy szakember sem ártana, aki segít túljutni ezen az egészen. Csak bízni tudok benne, hogy idővel a helyükre kerülnek bennem a dolgok, és újra egészséges önbizalmam lesz.”
Kiemelt kép és fotók: TV2
