Nemrégiben az édesanyjával, Kánya Katával készítettem interjút. Mi lett volna, ha nem ketten, hanem hármasban ülünk le beszélgetni?
Wossala Rozina: Rengeteget nevettünk volna. De ha, mondjuk, ez a beszélgetés kamaszkoromban történik, amikor se édesanyám, se én nem voltam egy egyszerű eset, akkor lettek volna ütközések kettőnk között.
Milyen volt kamasz lányként?
W. R.: Az volt a szerencsém, hogy az édesanyám nem zárt kalitkába, az észszerűség határain belül nem korlátozott semmiben. Ha piros hajat, ha piercinget akartam, ha fesztiválra akartam menni, akkor korlátokkal, de engedett. Egyébként azt gondolom, ami nem tiltott gyümölcs, az annyira nem is izgalmas. Ha a szülők nem csinálnak magukból szentet, ha nem akarják elhitetni a gyerekkel, hogy ők makulátlan életet éltek és élnek, ha nincsenek tabuk, onnantól kezdve egyszerűbb szülőnek és gyereknek lenni.
Elvált szülők gyereke, az édesapja hogyan vett részt a nevelésében?
W. R.: A szüleim válása után én az édesanyámmal maradtam, de amikor szükség volt apámra, ha bajban voltam, mindig számíthattam rá. Üzletember volt, mára már felhagyott az üzleti élettel, de a nyelv, amin beszél, üzleti, materiális nyelv, kevésbé érti a lélek nagy dolgait. 83 éves, a mai napig fantasztikusan néz ki. Balatonalmádiban él, két hobbija van, az egyik, hogy biciklivel átmegy a közeli borteraszra fröccsözni, a másik, hogy kajakkal átmegy a csopaki lángososhoz. Apám révén négy féltestvérem van, az egyik öcsém félig-meddig Dubajban él, a másik kisöcsém Németországban, a nővérem Svájcban, a húgom Siófokon. Én tartom a frontot Budapesten.
Ön is üzletasszony. Ön is üzleti nyelven beszél?
W. R.: Nem akarok általánosítani, de szerintem sok gyerek a szüleinek akar megfelelni, én is így voltam ezzel. Az édesapám távolabb volt tőlem, éppen ezért neki szerettem volna mindig megfelelni. Így indultam el én is az üzleti élet felé. Aztán ahogy elkezdett benőni a fejem lágya, egyre inkább önismeretet gyakoroltam, és rájöttem, mi is az én saját utam valójában. Nem az üzleti világ. Szeretnék a szeretet nyelvén beszélni, úgy, hogy a lelkemből tudjak szólni, hogy empatikusabb legyek, hogy együtt tudjak érezni azokkal, akiknek szükségük van az együttérzésemre. Ehhez elsősorban arra volt és van szükségem, hogy önmagammal tudjak együttérezni, és önmagamat kezdjem érzelmi szinten is megérteni. Ezt még mindig tanulom.
Évtizedekkel ezelőtt Balatonalmádiban, az édesapja szállodájában nyaraltam, emlékszem rá, fiatal lányként keményen dolgozott ott. Nem kényeztették el…
W. R.: 13 évesen én már dolgoztam apám szállodájának az éttermében. Kanalakat fényesítettem, hagymát pucoltam, mindent csináltam, amit rám bíztak. Aztán érettségi után ösztöndíjjal Olaszországban, Firenzében jártam egyetemre, de ott is dolgoztam, a megélhetésemhez ugyanis nekem is hozzá kellett járulnom. Például leszedőként dolgoztam mindenféle éttermekben. Édesanyám szokta mondani, a munkát nem lehet megúszni, én ennek szellemében nőttem fel, és ma már tudom, teljesen igaza volt.
Mit gondol, miben a legtehetségesebb?
W. R.: Az álmodozásban, és ha ezen túl vagyok, akkor az álmaim megvalósításában. A legnagyobb sikereket eddig nem a főzésben, sokkal inkább a brandépítésben értem el. Hogyan kell egy éttermet kialakítani, az arculatát, az étlapját, a koktéllapját, a felszolgálók ruháját, a zenét, ami szól, a dekorációt.
A magánéletében is sikeres?
W. R.: Az elmúlt öt év nagy változást hozott az életemben, a megfelelési kényszer leszakadt rólam, jobban figyelek a belső hangokra, mint a külsőségekre. A külső alatt a munkát értem. Sportolok, tudatosan táplálkozom. Nyolcadik éve boldog párkapcsolatban élek, 25-30 éves barátságok vannak körülöttem. Az elmúlt években sokszor és sokat voltam Costa Ricán, ott olyan emberekkel, olyan közösségekkel találkoztam, akikben rátaláltam a belső fejlődési lehetőségeimre. Ezekre eddig itthon nem találtam rá. Arra gondoltam, jó lenne ott élni, de aztán rájöttem, nekem itthon kell azokat a változásokat meghoznom, amitől jól tudok lenni. A békét, a harmóniát, a boldogságot nem Costa Rica hozza el nekem, hanem saját magamban kell megtalálnom. Jó úton járok ehhez.
Kiemelt kép: RTL
