Hazai sztár

Straub Dezső már nincs egyedül: „Próbaidősek vagyunk”

Pokoli három év van a színész mögött. Mindez azonban már a múlt, és a magány sem tartott sokáig.

Hiába múlt hetven Straub Dezső, újra tele van munkával és az egyedüllétbe sem törődött bele. Mosolygósan, napbarnítottan tért vissza nemrég Egyiptomból, ahova új kedvesével, Zsuzsával menekült a hideg elől. „Nagyon élveztük – mondja, és mesélni kezd párjáról. – Ő médiaszakember, korábban már dolgoztunk együtt. A munkakapcsolatunkból rokonszenv lett, megismertük, megkedveltük egymás humorát, ízlését. Túl vagyunk az első féléven, de most is ’próbaidősek’ vagyunk. Hetven fölött már van egy csöppnyi élettapasztalatom, tudom, mit szeretnék a maradék időmben. Amire már nagyon nem vágyom, az egy forró, mindent felperzselő, világrengető szerelem. Megvolt annak is az ideje. Amikor a párommal augusztusban a hullócsillagokat néztük, az én kívánságom egyszerű volt: béke és nyugalom. Elég mozgalmas az életem, fontos, hogy olyan emberrel éljek, aki mellett nyugalomra lelek.”

Zsuzsával Egyiptomba menekült a hideg elől (Fotó: Archív)

„Hozzám türelem kell”

A színész nem kertel, tökéletesen tisztában van azzal, mi törheti meg kettejük harmóniáját. „Nehéz partner vagyok, ezt pontosan tudom. Annak, aki velem él, kompromisszumot kell kötnie, mert szerelmes vagyok a szakmámba, és úgy vélem, a tehetség köztulajdon. Aki népszerű, akit szeretnek, az nem lehet önző, aki szórakoztatni tud, annak kutya kötelessége a szórakoztatás, míg él. Nekem ne mondja senki, hogy hagyjam abba a munkát, vagy ne vállaljak el egy felkérést. Tehát Zsuzsának egyetlen vetélytársa van: a szakmám. Ezt egy civillel nehéz lenne megértetni. De a párom művész anyuka mellett nőtt fel. Ő jól érti mindezt.” Nyugodt háttér nélkül persze Straub Dezső nem tudna dolgozni. „Tudom, türelem és megfelelő intelligencia kell hozzám, de én is igyekszem a partnerem igényei szerint változni. Zsuzsának van saját lakása, állása, biztos egzisztenciája, nem azért töltünk együtt sok időt, mert rászorulunk a másik lakására, pénztárcájára, hanem mert ez két önálló ember szabad döntése. Ez pedig végtelenül fontos nekem. Napi nyolc-tíz kilométert sétálunk, van időnk beszélgetni, alaposan megismerni a másikat. Máskor csak ülünk a teraszon és élvezzük a csendet. Jól érzem magam a kapcsolatomban.” A színész hozzáteszi, három gyermeke szívélyesen fogadta Zsuzsát.

Barátja, Böröndi Tamás a munkában is társa volt (Fotó: Story-Best Archívum)

Csak csirkelábra telt

Lassan kisimulnak a hullámok Straub Dezső körül, hiszen nemcsak a magánélete rendeződött, szakmailag is egyenesbe jött. „Amikor Böröndi Tamás halála után kihúzták alólam a szőnyeget, súlyos anyagi gondjaim voltak. Nem túlzok, másfél évig az ebédem napi egy grillcsirkeláb, két szelet kenyér volt. Ennyire telt! Büszke vagyok rá, hogy volt ­bennem annyi erő, és kitartás, hogy újra talpra tudtam állni. Ma már újra önálló vagyok, a megélhetésem nem mások tehetségétől vagy tehetségtelenségétől függ. Dolgozom a Körúti Színházzal és a Pesti Művész Színházzal. Sikeres előadásokkal hódítjuk meg az országot. Önálló retró estemet, a Csak a szíve legyen fiatalt és Nyertes Zsuzsival közös műsorunkat, a Nyerő párost szerencsére imádják a nézők. Most nagyon jól érzem magam, szeretem az életkoromat is, mintha egész életemben arra vágytam volna, hogy megérjem ezt a kort.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!