Hazai sztár

Fodor Zsóka tiszta vizet önt a pohárba: „Dolgoznom kell, a nyugdíjamból nem tudnék megélni”

A színésznő is játszik az RTL új napi telenovellájában, ennek apropóján beszélgettünk vele.

Új napi sorozatot indít az RTL A szomszéd tehene címmel. A történet két gyerekkori jóbarátról szól, akik felnőttként, családapaként egymás mellett laknak. Ám összevesznek, és ahogyan lenni szokott, barátokból lesznek a legnagyobb ellenségek. A két férfi mindent bevet, hogy megleckéztesse a másikat. „Én Kamillát alakítom, egy sznob nyugdíjas dámát, egykori balett-táncost, akire mindenki felnéz, és akinek szava van” – foglalja össze szerepe lényegét Fodor Zsóka.

Az új sorozatban egy elegáns, idős dámát alakít (Fotó: Archív)

Havi egy közös délután

A színésznő annak ellenére vállalta a felkérést, hogy amikor felmondott a Barátok köztben, megfogadta: soha többé nem forgat napi sorozatban. Ám volt valaki, akinek nem tudott ellenállni. „A régi új producer, Kalamár Tamás keresett most meg. Jóbarátok vagyunk, havonta egyszer összeülünk egy kávéra, nosztalgiázunk. Tavasszal is erre készültem, aztán egy óra múlva váratlanul rátért a tárgyra. Elárulta, hogy ezt a figurát rám íratta. Bevallom, nem tudtam ellenállni se neki, sem az izgalmas karakternek” – nevet Zsóka. Pedig hosszú idő óta kering egy történet, miszerint Kalamár Tamás és a színésznő kapcsolata a végletekig megromlott, amikor Zsóka visszaadta Magdi anyus szerepét. Úgy szól a fáma, hogy a producer kérésére esett le Magdi anyus a lépcsőn, és halt meg, mi több, a „temetésén” is kapott egy fricskát, hiszen sorozatbeli lánya, akit Janza Kata alakított, beesett a sírba Magdi anyus koporsójára.

Az a bizonyos lépcsős jelenet Várkonyi Andrással (Fotó: Story-Best Magán/fotocentral.hu)

Minden másképp alakult

„Ebből egy szó sem igaz – tisztázza a nevetve. – Annyi történt, hogy Tamás egy éven át próbált meggyőzni, hogy maradjak a Barátok köztben, de én tántoríthatatlan voltam. Akkoriban hunyt el anyukám százegy évesen, akinek nemcsak a lánya, hanem a társa, az ápolónője meg minden mása voltam, és vágytam egy könnyebb, másfajta életre. Utazni akartam, és színházban játszani. Tamás ezt megértette, elfogadta, de barátok maradtunk. Most pedig jólesett, hogy gondolt rám.” Zsóka nem titkolja, anyagi oka is volt annak, hogy igent mondott Kamilla szerepére. „Anyám halálakor eladtam az ő és az én lakásomat is, gondoltam, a kamatokból kényelmesen megélek. Na ez nem így lett, habár tartalékom van. Dolgoznom kell, a nyugdíjamból nem tudnék megélni. Háromszor annyiba kerül a pesti és a pécsi lakásom rezsije, mint a nyugdíjam. De ezt egy cseppet sem bánom, mert imádok játszani. Mivel prózai színésznő vagyok, nekünk szeptembertől tavasz végig tart a szezon. Nyáron inkább a zenés darabokra van igény. Így jól jött ez a nyári munka és a vele járó gázsi is.”

Svéd barátnőjénél remekül érezte magát (Fotó: Archív)

Rajong A Koronáért

Zsóka azt mondja, a munka tartja fitten és fiatalosan, valamint az emberek végtelen szeretete, amit úton-útfélen tapasztal. A mai napig lépten-nyomon megállítják, kérdezik, hogy van. Az is előfordult, hogy a kalauz a vonaton elkérte a személyi igazolványát, hogy elmúlt-e 65 éves, aztán kiderült, hogy csak beszélgetni akart vele egy kicsit. Nemrégiben megkérdezték tőle, nézi-e a Barátok közt ismétléseit. „Hát persze, az elejétől fogva nézem, ha nem vagyok otthon, akkor felveszem. Amúgy is tévé- és sorozatfüggő vagyok. Nemrégiben egy barátnőmnél jártam Svédországban, Uppsalában. Nappal a várost jártuk, este pedig a brit királyi családról szóló A Korona című sorozatot néztem. Pár éjszaka alatt ledaráltam az első negyven részt, most jöhet a maradék. A munka, a színház mellett ez az én szórakozásom, és imádom!”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!