Hazai sztár

Szabó Csilla és Pártai Lucia: „Tényleg a legmélyebb gödörből is kisegítjük egymást”

Barátságuk csak az elmúlt években vált igazán szorossá, összekovácsolták őket a tragédiák és a nehézségek, amikkel szembe kellett nézniük.

Mindketten boldog házasságban éltek, Csilla Joshi Bharat, Lucia pedig Aigner Szilárd feleségeként, amikor húsz éve egy tévés eseményen megismerkedtek. Rögtön szimpatizáltak egymással, és megmaradt közöttük a jó viszony, de csak nagy ritkán beszéltek.

Önmaga árnyéka volt

Másfél éve, Csilla és Joshi Bharat válásának kellős közepén futottak össze újra. Amit Lucia akkor látott, egyáltalán nem jó emlék a számára. „Csilla borzalmasan le volt fogyva, csak árnyéka volt önmagának. De hát hogy is lehetett volna egy 31 év után elhagyott feleség? Abban a pillanatban eldöntöttem, gyakran fogom keresni, nehogy belebetegedjen a történtekbe.” „Nem tudok elég hálás lenni Luciának, hogy vigyázott rám és támogatott. Ahogy a többi barátomnak sem. Ők segítettek át életem legnehezebb szakaszán. Luciával esténként gyakran beszélgetünk telefonon, napi szintű a kapcsolatunk” – veszi át a szót Csilla, akinek a lelki támasz mellett Lucia ötlete, hogy a Derűs napot! című műsorában, a Rádió Bézs és Rádió Szarvas stúdiójában rendszeres vendég legyen, hatalmasat dobott az önbizalmán. Arra késztette, hogy búslakodás helyett az új kihívásokra koncentráljon. A közös munka pedig olyan jól sikerült, hogy a barátnők most épp tízrészes közös főzőműsorukra készülnek a Szarvas TV-ben.

Lucia férje, Aigner Szilárd 2016-ban hunyt el (Fotó: Vörös Szilárd/fotocentral.hu)

„Másképp is lehetek boldog”

Mára híre-hamva sincs az egykori főállású háziasszonynak, Csillának, aki egész nap főzött, mosott, takarított, és csakis Joshi­ Bharat­ és közös lányuk, Shila kívánságait leste. „Én egyébként boldog voltam, és ha nem válunk el, örömmel leélem így az életem. De az élet rákényszerített, hogy megtudjam, másképp is lehetek boldog. Egyedül, a fővárosban élve, dolgozó nőként. Minden közhely, amitől a hideg kirázott, beigazolódott. Az idő segített, és ami nem ölt meg, az megerősített” – meséli büszkén, és már egyáltalán nem vágyódik vissza a régi életébe. Ennek pedig a barátnője is örül. „Ismerem Csilla gondolatait, és mélyen egyetértek vele, hogy nem néz már vissza, és nem akar békülni. Magára talált, és jó, hogy újra tud nevetni. És ha majd készen áll, biztosan bekopogtat az életébe egy úriember” – mondja Lucia.

Lucia állandóan úton van

Csillával ellentétben Lucia egy ideje már újra társra talált, noha férje, Aigner Szilárd emlékét örökre a szívében őrzi. Misit Csilla is jól ismeri, és boldog, hogy barátnőjének újra van kivel megosztania a mindennapokat. Lucia életét azonban tavaly húsvétkor egy váratlan tragédia ismét beárnyékolta, minden előjel nélkül elveszítette a testvérét. „Pár perc alatt történt az egész. Rosszul lett, és hiába érkezett meg villámgyorsan két mentőautó is, nem tudták megmenteni Lilla életét. Ma is felfoghatatlan az egész, ezt nemigen lehet feldolgozni. Főleg, hogy édesanyánk szeme láttára történt az egész” – szomorodik el a meteorológus-műsorvezető. „Ezt a tragédiát már együtt csináltuk végig – veszi át a szót Csilla. – Tényleg a legmélyebb gödörből is kisegítjük egymást. Számíthatunk a másikra.”

31 év házasság után váltak el Joshi Bharattal (Fotó: Csibi Szilvia/fotocentral.hu)

És ahogy Lucia mindig mondja, amikor az élet az egyik kezével elvesz, a másikkal biztosan ad. Elhunyt férjével közös, harmadik kis unokája, Konrád érkezése ugyanis bearanyozza az életét. „Állandóan úton vagyok a család és a munka miatt. Szarvas és Budapest között ingázom, és bár tudom, minden nagymamának az ő unokája a legszebb és a legokosabb, de Lucia lányom és a vejem, Bence kisfia, Konrád tényleg egy csoda. Amikor csak lehet, találkozunk. Innen is épp hozzájuk igyekszem majd.”

Jóllakik az illatoktól

Sokan tudják, Csilla az indiai konyha mestere, odakinn, Indiában első kézből tanulta meg a recepteket. „A volt anyósoméktól lestem el az indiai ételek elkészítésének minden csínját-bínját. A barátaim, a lányom és a mai napig az exem is rajong a főztömért. Én viszont sok esetben már az illatoktól jóllakom a többórás sütés-főzés alatt, így ritkábban eszem indiait, mint ahányszor készítek.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!