Hazai sztár

Deutsch Anita: „A legtöbben nem értették, hogy bár Ottó a fiatalabb, ő az érettebb”

Annak idején sokan egy lyukas garast nem adtak volna érte, hogy kapcsolatuk ilyen tartós lesz. Idén már a 19 éve házasok.

A hivatalos verzió szerint a Barátok közt forgatásán ismerték meg egymást, és ez valóban így van, de Deutsch Anita már korábban kinézte magának Kinizsi Ottót. „Emlékszem, akkor láttam először, amikor a tévében műsort vezetett, és már ott megállapítottam, milyen helyes fiú.”

A Barátok közt hozta őket össze (Fotó: Németh Gabriella/fotocentral.hu)

Ki csókolt meg kit?

Ottót ugyan a sorozat Balassa Imijeként ismerte meg az ország, korábban a Kölyökidő, a Nekem 8 és a Repeta című műsorok szereplője, műsorvezetője volt. „Aztán a Barátok közt forgatásán megismertük egymást – meséli Anita −, de csak kevés közös jelenetünk volt, a karaktereink ritkán találkoztak.” Ekkor 2001-et írunk, Anita 27 éves volt, Ottó pedig 19. És bár nem sok jelenetben láthattuk őket együtt, az a kevés idő, amit együtt töltöttek a stúdióban, elegendő volt ahhoz, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Igaz, ezt akkor még maguknak sem merték bevallani. „Jól elvoltunk egymás társaságában, sokan hülyéskedtünk, éreztük, milyen jó a másik közelében lenni. Azt tudtuk, hogy nem vagyunk közömbösek egymás számára, de még akkor sem fordult meg a fejünkben, hogy bármi komolyabb legyen közöttünk. Pedig amikor Ottóval voltam, éreztem, hogy feltöltődöm.” Anita nem felejti a március 8-ai színészvacsorát, ahol Ottó­val megpecsételődött a sorsuk. „Egy körasztalnál ültünk, és elkezdtünk beszélgetni. Ottó direkt mellém ült, mert velem akart féltékennyé tenni egy kolléganőt. Ábrahám Editke máig mondogatja, hogy szemtanúja volt annak a pillanatnak, amikor Ottó és én egymásra néztünk. Nem káprázott a szeme, ott akkor halálosan egymásba szerettünk… Érdekes, mindketten másképp emlékszünk, hogy ezután először ki csókolt meg kit. Én úgy, hogy ő engem, Ottó pedig úgy, hogy én őt” – nevet fel Anita jóízűen.

Ábrahám Edit látta, amikor Anita és Ottó egymásba szeretett (Fotó: Török László/fotocentral.hu)

Mérges producer

Attól az estétől egy pár voltak, de eleinte csak a legközelebbi barátaik előtt beszéltek a kapcsolatukról, hiszek ők jól ismerték Ottót, és tudták róla, rendkívül érett fiatalember. De jól tudjuk, amit ketten tudnak, már nem titok, így egyre többen értesültek a két színész szerelméről. Például a sorozat atyja, Kalamár Tamás. „Nagyon mérges volt ránk, ellenezte az egészet. Azt hitte, hogy ez csak egy fellángolás. Nem akarta, hogy nyilvánosságra kerüljön a dolog, hiszen akkor élte fénykorát a sorozat, ráadásul a nézők a karaktereinkkel azonosítottak minket. Ma már, akárcsak a családunk, örül nekünk, és büszke rá, hogy neki is benne van a keze, hogy összejöttünk.”

2004-ben övék volt az év esküvője, még villamost is béreltek a násznépnek (Fotó: Rákosi Péter/fotocentral.hu)

Anita és Ottó nem sokáig tudták titkolni románcukat. „Nagyon csúnyán derült fény a kapcsolatunkra – meséli Anita némi keserűséggel a hangjában. – Felhívott telefonon egy újságíró, hogy eljutott hozzá a sztori. Egy mellékszereplő mesélte el neki az egészet. Igazából nem volt választásunk, azt mondta, vagy nyilatkozunk, vagy nem, de a cikket így is, úgy is megírja. Sokkoló volt. Nem szerettük volna, ha kiderül. Aztán csak megjelent az anyag, ami nagyon nagy vihart kavart. Családon belül és azon kívül is.” Mindenki ellenezte a szerelmüket, mivel akkoriban nyolc év korkülönbség a nő javára felért egy forradalmi akció­val. „A legtöbben nem értették, hogy bár Ottó a fiatalabb, ő az érettebb. Már akkor olyan volt, mint aki a harmincas éveiben jár, én meg ugyan közelebb voltam a harminchoz, lélekben a húszas éveim elején jártam.”

Ötéves Emma lányuk 2010-ben kishúgot kapott (Fotó: Gálos Mihály Samu/fotocentral.hu)

Mint a mesében

Egy majd’ húszéves házassággal és két gyermekkel a hátuk mögött ma már bevallják, ha visszanézik a régi fotóikat, értik, mi volt velük az emberek problémája… „Volt egy időszak, amikor olyan nagy volt rajtunk a nyomás, hogy szakítottam. Ezt Ottó azóta is emlegeti. De végül győzött a szerelem, mert éreztük, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. Érdekes módon kettőnk közül én nem gondoltam az elején, hogy össze fogunk házasodni. Úgy voltam vele, hogy éljük meg a szerelmünket, de az csak később vált világossá számomra, hogy ez tényleg komoly kapcsolat. Ottó viszont meggyőződésesen szerette volna már az elejétől, hogy hivatalosan is összekössük az életünket, és hogy legyenek gyerekeink.” Végül tényleg nem kellett sokat várni a házasságkötésre, 2004-ben örök hűséget fogadtak egymásnak. Nem sokkal később megszületett első lányuk, Emma, majd a második, Hanni, és azóta is boldog családként élnek.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!