„Szép, szép, de mit tud még!?” − Molnár Andrea sokszor szembesült ezzel a mondattal, és ma is fájó számára, ha külső adottságaival bélyegzik meg. Tinikorában bő pulcsikban járt, de még ma is szívesebben bújik az alakját leplező, kényelmes ruhadarabokba a hétköznapokban. Sosem a külseje az, amivel ki akar tűnni a tömegből. „Elkezdtem szégyellni, hogy szép vagyok. Jött a bő gatyás korszakom, az elbújós, takargattam magam és egyáltalán nem akartam kitűnni. Hiszen még a főiskolán is betámadtak olyannal, hogy ’ti, szép lányok bármit elértek.’ Pedig ez nem így van! És picit ma is felkapom a vizet ezen, mert ne ez alapján ítéljék meg az embert. Azon, hogy kifelé már meg tudom élni a nőiességemet, hogy szépnek tudom érezni magam, sokat segített a tánc és azok a sikerek, amiket a táncon, de ugyanúgy a tanulmányaimon keresztül is megélhettem. Amikor a Táncművészeti Egyetem vezetője egyszer azt mondta, ’neked itt lenne a helyed tanítani’, az számomra olyan eredmény volt, aminek semmi köze nincs a szépséghez” – mesélte Andrea az Abaházi Presszóban.
„Féltem rátenni az életemet”
Andiról kevesen tudják, de már a középiskola alatt három nyelven folyékonyan beszélt: felsőfokú vizsgát tett német nyelvből, angolul és spanyolul pedig középfokú nyelvvizsgát szerzett az érettségi előtt. Ez nem minden: kiemelkedő központi felvételit írt matematikából, az első diplomáját pedig az Idegenforgalmi Főiskolán szerezte. „Ötéves gimibe jártam, és mivel évvesztes vagyok, húszévesen érettségiztem. Akkoriban kezdtem a táncot is. És nagy kérdés volt, menjek-e a Táncművészeti Egyetemre. Végül a vizsga előtt kifordultam az öltözőből, és felhívtam egy padról az anyukámat, hogy én ehhez nem érzem elég tapasztaltnak magam, másrészt féltem rátenni az életemet a táncra, hiszen ott a sérülésveszély. De mivel nagyon jó matek központit írtam, felvettek az Idegenforgalmi Főiskolára. Igaz, nem érdekelt jobban, mint a tánc, de turizmus szakra ment jó pár barátnőm, és ez is számított akkoriban. Végül azt beszéltük meg otthon, hogy a táncot a főiskola mellett is folytatom” – emlékezett a kezdetekre.
„Fiús lány voltam”
A megnyert versenyek, a nem mindennapi, exkluzív ruhák, a feltűnő smink, a gyönyörű frizura mind csak színpadi kellékek voltak. A táncművésznek a nőiesség megélésével hosszú évekig akadtak gondjai. És talán még ma is akadnának, ha a nagymamája – még éppen időben – nem fogja kézen és Andi tiltakozása ellenére nem íratja be egy tánctanfolyamra. „Nem az én ötletem volt, a nagymamám mondta, hogy a tánc az alapműveltség része, és egy nőnek, ha felkérik, kell tudni táncolni, a viselkedéskultúrán is javít, kiegészíti az életet. És mivel nagymamám egy nagyon szigorú matektanár, nem lehetett tiltakozni. Amúgy is jöttek ismerősök, barátok, néztük a lányokkal, kinek ki lesz a párja, és jobb programnak hangzott, mint egy különóra a zongoránál – nevet Andi. – De nagyon fiús lány voltam. Bő gatyában jártam, deszkás cipőben, lógott rajtam a kapucnis pulcsi. És ezt a nagypapám és nagymamám is észrevették. Kellett hat-nyolc év, mire be mertem vallani magamnak is, a tánc segített abban, hogy megéljem a fiatal kori nőiességemet, hogy a tinikori lázadásból be tudjam fogadni, egy kecses kézmozdulat is az enyém tud lenni, és nem tagadni való dolog.”
Rejtőzködő alkat
Andrea nem csak a külsejével kapcsolatban szemérmes: a magánéletét sem szereti a nagy nyilvánosság előtt élni. Szente Vajkkal ugyan már két éve egy párt alkotnak, sőt, a Játékszín októberben debütáló darabjában, a Hölgyválaszban együtt is dolgoznak, kamerák előtt mégis mai napig csak lopott pillantásokból lehet tudni, hogy szeretik egymást.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu
