Hazai sztár

Kunovics Katinka: „Nem tudom, ezt hogy engedheti meg magának valaki, főleg egy férfi”

Barátságuknak Völgyi Zsuzsival nem tudott ártani a mexikói kaland, a többiekkel kapcsolatban azonban nem rejti véka alá a véleményét a Romantic énekesnője.

A két énekesnő üde színfoltja volt a műsornak, kétségtelenül ők voltak az egyik, ha nem a legszórakoztatóbb páros, akiket a legfaramucibb helyzetekből is kihúzott lankadatlan jókedvük. Pedig Katinkának hosszan kellett győzködnie barátnőjét, ­Völgyi Zsuzsit, hogy vágjanak bele az Ázsia Expressz idei évadába. Bármennyire fáradtak, éhesek vagy feszültek voltak, soha nem estek egymás torkának, és semmilyen érem, de a sokmilliós főnyeremény sem ért fel a barátságukkal.

Zsuzsi és Katinka a kemény próbatételek ellenére is jól szórakozott együtt (Fotó: TV2)

„Alekosz egy lufi”

Katinkának mindenről és mindenkiről megvan a véleménye. Így a műsor legmegosztóbb alakjáról, Alekoszról is, aki az egész műsor során tiszteletlen volt, lényegében mindenkivel. Lépten-nyomon megalázta a társait, kezdve a saját párjával, ­Varsányi Rékával. Kucsera ­Gábort és Tóth Dávidot csak a „világbajnok és a haverja” néven emlegette, Katinka pedig már a műsort itthon nézve szembesült azzal, hogy a görög őket sem kímélte. „A szemünkben művésznőknek hívott minket, de visszahallottam a ’döngő lépteket’. Nem érint meg különösebben. Rájöttem, hogy ő egy lufi, belül nem sok minden van. Nem okos, nem tehetséges, még csak nem is jóképű, egyetlen fegyvere a bunkósága. Ezzel próbál valahogy kitűnni a tömegből, és műsorba, címlapra kerülni. Hál’ isten, nem nekem kell őt elviselni, hanem szegény Rékának.”

Alekoszról megvan a véleménye, Rékát sajnálja (Fotó: TV2)

Sipos F. ronda húzása

Alekosz mellett Sipos F. Tamás­ viselkedése lepte meg a legjobban az énekesnőt. Csak pislogott, hogy a közel 60 éves előadó mit meg nem enged magának. Utalt itt arra a megjegyzésére, amikor azt mondta Kecskés Enikőre,­ hogy „tipikus, kitartott, ***** típusú nő!” „Elájultam, hogy ezt így valaki kamerába belemondja. Nem tudom, ezt hogy engedheti meg magának valaki, főleg egy férfi. De őt minősíti – jegyzi meg Katinka, és elárulja, személyes élménye is van énekes kolléga jelleméről. – Elég nagy megrendülés volt számomra, hogy Sipi egy, a Zsuzsi és közte elhangzott privát beszélgetést kiadott, és miután Zsuzsi elmondta neki, hogy hiányzik neki a kislánya, Sipi ezt az információt jelölésre használta. Holott ez nem volt egyenlő azzal, hogy Zsuzsi feladná a játékot. Csak egy bensőséges, őszinte beszélgetés volt. Ronda húzás volt ezt másra használni.”

Az énekes és fia kihúzta a gyufát Katinkánál (Fotó: TV2)

Van az a pénz

Katinka szerint egyetlen „patyolat” páros volt az egész játékban, akik − velük ellentétben − még a csúnya beszédet sem engedték meg maguknak. „Egyértelműen Kucsi és Dávid emelkedett felül mindenkin. Szerintem. Úgy játszották ezt a játékot emberileg és versenyzőként is, ahogy azt kell.” A mexikói versenyből Katinkáék idő előtt kiestek, sajnálták is mindketten, de hogy újra belevágnának-e… „Háááát… Van az a pénz! – neveti el magát. – De csakis a gázsi sokszorosáért, az biztos! Azért nem volt könnyű, emberpróbáló volt, és nekem Mexikóból ennyi elég is volt egy életre. Arra viszont nagyon jó volt ez a tapasztalat, hogy még jobban megerősítsen abban, milyen óriási dolog, hogy van fedél a fejem fölött, hogy nem kell kunyiznom, hogy nem vagyok kiszolgáltatott helyzetben, és mindent megteremtettem magamnak. Még hálásabb vagyok mindenért, amim van. Odakint kikerültünk a komfort­zónánkból, és másokon múlt, hol alszunk, mit eszünk, hogy jutunk el valahová. De összességében nem változtatta meg az életem, a 45. évemet taposom, láttam én már sok mindent. Zsuzsival pedig biztosra vettük, hogy a barátságunkon ez a kaland maximum erősít, ami így is lett.”

Két olimpikonunkra egy rossz szava nincs Katinkának (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!