Hazai sztár

Sváby András: „Gyakran adódnak helyzetek, amit Milánnal kettesben kell megoldanunk”

Jókora változásokat hozott az idei ősz az ATV Heti Napló műsorvezetőjének életébe. Érthető, ha azt kívánja, bárcsak megállíthatná egy kicsit az idő rohanó kerekét.

A napokban 56. születésnapját ünneplő tévést jelenleg a legkevésbé saját életkora, inkább a legkisebb fia iskolakezdése foglalkoztatja. Nem titkolja, rendkívül szerencsésnek tartja magát. „Milán születése és a Heti Napló indulása között egyetlen hét telt el. És közben még lett egy harmadik nagyon fontos momentuma is az életemnek. Megérkezett Karcsika, a kutyám is, aki szintén nagyon sokat változtatott rajtam. Azt nem mondom, hogy korábban nem voltak jó döntéseim, de ahogy az elmúlt évtizedem három legjobbja szinte egyszerre történt meg velem, az hihetetlen. Ugyanakkor a fiam szeptembertől már iskolába ment, ami nem ért felkészületlenül, hiszen két fiút már felneveltem. Még pislogok párat, aztán felsős lesz, és azon veszem észre magam, hogy hirtelen kirepül. Bármennyire is ez az élet rendje, be kell valljam, még azzal sem barátkoztam meg, hogy lassan két hónapja óvoda helyett az iskolába viszem” – mondja.

Karcsikával vezeti a Heti Naplót (Fotó: Korponai Tamás/fotocentral.hu)

„Büszke vagyok Andira”

András mozgalmas életébe a bulik és szenvedélye, a vitorlázás is belefér, miközben dolgozik a Heti Napló vasárnapi adásain. Igaz, egész más már az időbeosztása, mint egykor. És a döntéseit sem a család rovására hozza. „A televíziózás hőskorában és a kereskedelmi tévék indulásakor jóval kevesebb időm jutott a családra, mint most. Azt nem állítanám, hogy rossz apa voltam, és ebben a nagyfiaim is megerősítenek, de az biztos, hogy csomó olyat nem csináltam velük, ami Milánnal már természetes. Ennek egyik oka lehet épp a korom, de a Covid időszaka és a párom foglalkozása is belejátszik. Nagyon büszke vagyok Andira, aki gyerekorvosként a nagyvilágban repked, hogy életeket mentsen. Emellett főorvos a SOTE-n és a Szent Márton Gyermekmentőnél is dolgozik. Így a mi életünkben gyakran adódnak helyzetek, amit Milánnal kettesben kell megoldanunk. És én ezekre a harmadik gyerekem esetében már lehetőségként tekintek, és szeretek is kihasználni minden kínálkozó alkalmat, amit együtt töltünk. Ilyenkor több huncutság, lefekvés előtt több játék és egy kicsivel talán több édesség is belefér, mint amit az édesanyja még jó szívvel engedélyez. De azért a szabályokat ilyenkor is igyekszünk betartani, csak hétvégén szabad ’táblagépezni’.”

Idén nyáron a francia Riviérát fedezték fel (Fotó: Archív)

„Talán egyszer esküvő is lesz”

Andreával egyébként kilenc éve vannak együtt. „Tervezgetjük, hogy összeházasodunk, de konkrétumokkal nem tudok szolgálni. Jól megvagyunk papír nélkül is. A nyár fantasztikusan sikerült, egészen Franciaországig autókáztunk. A Riviérán béreltünk ki egy kis stúdiólakást, és kizárólag azért nem repülővel mentünk, hogy Karcsikát is magunkkal vigyük. Ő már családtag, a kisfiam a testvéreként tekint rá, és mi is éppígy kezeljük” – árulja el.

Nagyfiai külföldön élnek (Fotó: Archív)

Várja a nagy­papaságot

András előző házasságából született két fiát épp most készül meglátogatni külföldön. „Sokat vagyunk együtt annak ellenére is, hogy miután lediplomáztak, egymástól függetlenül mindketten Hollandiában helyezkedtek el. Ráadásul már abban a korban vannak, amikor bármikor bejelenthetik, nagypapa leszek. Jól érzem magam a bőrömben, boldog vagyok, és nagyon örülök majd, ha egyszer ez is megtörténik velem.”

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!