Hazai sztár

Gömöri András Máté kendőzetlen őszinteséggel mesél a tüneteiről: „Biztos vagyok benne, hogy van érintettségem”

Nemrég észrevett önmagán némi kényszerességet, de sikerült jó energiára váltania.

Azt már eddig is megszokhattuk, hogy Gömöri András Máté kendőzetlen őszinteséggel kezel minden őt érintő élethelyzetet. Legutóbbi hazalátogatása során egy érzékeny, egészségi állapotára utaló tünetről is beszámolt.

Belső erő hajtja

Amióta feleségével, Polyák ­Lillával Kanadába költöztek, sokan kíváncsiak arra, hogy az új körülmények közt hogyan állnak helyt. Máté nem hallgatja el, hogy vannak bizony emberpróbáló helyzetek, főleg a számára. Vajon köze van mindehhez, hogy egyre többször emleget egy hárombetűs kifejezést, az OCD-t? Ez egy laikus számára nem sokat jelent, ám valójában túlzott rögeszmésséget takar, és a kényszerbetegség olyan élethelyzetekben, mint amelyben két hónapja Máté él, tovább erősödhet. „Az OCD-m nem hivatalos diagnózis, de az évek során, a sportpszichológiai tanulmányaim révén szerzett tudásom, illetve néhány szakemberrel való diskurzus után biztos vagyok benne, hogy van érintettségem. Egyrészt hihetetlen mennyiségű munka elvégzésére sarkall ez a ’rendmánia’, de közben a szorongásomat is erősíti. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy kényszeresen kezet mosok – ez inkább afféle belső kényszeresség. Állandóan a ’le ne maradjak valamivel’ érzés feszít, amit ha nem uralok tudatosan, roppant kimerítő tud lenni” – mesélte Máté.

Már alig várja, hogy a torontói versenyeken is bemutatkozzon (Fotó: Archív)

Megköveteli a rendet

Ám van mindennek pozitív hozadéka is, aminek Lilla is örül. „Az elvégzendő teendők így sosem gyűlnek fel, hála ennek a kis stikkemnek. A lakásban és a környezetemben is ’megkövetelem’ a rendet, hiszen rendetlenségben képtelen vagyok létezni, és a teljesítményemre is rossz­ hatással van. De most, hogy naponta óramű pontossággal eszem, edzek, tanulok és dolgozok, jóval összeszedettebb vagyok, mint valaha – nyilatkozta Máté. Igyekezett élete legjobb formáját hozni múlt héten is, péntek 13-án, a Németországban rendezett INBA Testépítő Európa-bajnokságon. Egy éve készült már rá, és 25 kilót fogyott a siker érdekében. Szimmetria, esztétikum, minél alacsonyabb testzsír, feszes és szép bőr, harmónia, kisugárzás, tökéletesség, csak néhány kritérium, aminek egy testépítő versenyen meg kell tudni felelni. Ezek tovább fokozták András tüneteit, de Lilla mindenben segítette. – A mentális, pszichés, emocionális hullámvölgyeket megtanultam kezelni egy ilyen időszakban, de ez nem azt jelenti, hogy olykor nem győznek le ezek az erők. Az utolsó időszakban naponta akár többször is. Az utolsó időszakban a szinte teljes szénhidrát-megvonás bizony komoly tüneteket tud okozni. Ilyenkor tudatosan kell leküzdenem ezeket, így erősödök én is. És persze Lilla húz ki a gödörből gyakran. Nélküle lehetetlennek érezném, hogy eljussak egy ilyen versenyig kontinensváltás és idegen nyelvű főiskola mellett. Sokszor mondom, hogy ő az én szuper erőm, de ez valóban így van.”

Lillával mindketten elvégeztek egy táplálkozási tanácsadó képzést (Fotó: Archív)

„Lilla a motivátorom”

A színész figyelme 11 évvel ezelőtt fordult a testépítés felé, hat esztendeje versenyez, és ma is azért tanul a Seneca College-­ben, mert azt reméli: egyszer kamatoztatni tudja majd nemzetközi filmekben is azt a külsőt, amit kitartásának és a felesége odaadó törődésének is köszönhet. „Lilla elvégzett egy táplálkozási tanácsadó tanfolyamot, akárcsak én, így profin grammozza és dobozolja a fehérjét és szénhidrátot, ami nélkül lehetetlen lenne a felkészülés ezen a szinten. Támogatja az álmaimat, a legnagyobb motivátorom és a leglelkesebb szurkolóm egy személyben! Kisebbik fiára, ­Bulcsúra is ráragadt az erőemelés szeretete, aki velünk él jelenleg is, hiszen találtunk neki is Kanadában egy képzőművész iskolát. De ő hobbi­szinten emeli a vasakat, így az étkezése is csak annyival tudatosabb a társaiénál, amennyire mi terelgetjük. Természetesen ő nem fogyasztja a versenydiétát, de ugyanazokból az egészséges alapanyagokból táplálkozik, mint mi, és persze az ő korában neki belefér a gyorsétterem is.”

Kiemelt kép: Birton szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!