Gundel Takács Gábor: „Sok házasság azért megy tönkre, mert a párok rivalizálnak egymással”

Nem könnyű önnel időpontot egyeztetni, igen elfoglalt. Nem túl sok, amit vállal?
Gundel Takács Gábor: Az ősz mindig sűrű, akkor indulnak újra a televíziós műsorok. De nem panaszkodom, mert csak olyat vállalok el, amit szeretek. De azért azt is hozzáteszem, hat és fél éve, amióta eljöttem az állami televízióból, és úgynevezett szabadúszó lettem, nincs fizetésem. Csak akkor keresek pénzt, ha dolgozom.

Ha már szóba kerültek az anyagiak, láttam egy előadását Székelyudvarhelyen. Gazdaságról, vállalkozásokról beszélt. Van saját vállalkozása is?
G. T. G.: Volt húsz évvel ezelőtt egy kis éttermünk. De hamar rájöttem, nem ez az én világom. Mégsem bántam meg egy percig sem, hogy belevágtam. Ma már pontosan tudom a helyemet a vendéglátásban, én vendég szeretek lenni.

Én is, de egyre inkább elborzaszt, ha, mondjuk, négyen beülnénk ebédelni, simán otthagynánk negyvenezer forintot.
G. T. G.: A dédnagypapám, Gundel Károly mondása, hiába eszel olcsón, ha rossz, többet nem mész vissza. Ha drága és jó, lehet, hogy nem mész vissza a jövő héten vagy a jövő hónapban, de eljöhet az az ünnepi pillanat, amikor igen. Én sem járok minden héten étterembe. Rajtam kívül mindenki jól főz a családban, a feleségem, a fiaim, a lányom, úgyhogy ebből a szempontból is szerencsés ember vagyok.

És még milyen szempontból szerencsés?
G. T. G.: Szerencsés vagyok, hogy nem lettem színész. Négyszer felvételiztem, négyszer utasítottak el. Akkor megértettem, ezt el kell engednem. Az élet, a sors, a Jóisten, teljesen mindegy, hogy hívjuk, a helyemre tett, és amire nem gondoltam és nem vágytam, elindított a televíziózás útján, ami egész életemre boldoggá tett.

Harminchárom éve nős. Manapság azt látom, keveseknek sikerült ilyen hosszasan megmaradni egymás mellett. Ehhez is kellett szerencse?
G. T. G.: A találkozásunkhoz egészen biztos, de ahhoz, hogy több mint három évtizede együtt vagyunk, már inkább tudatosság és szeretet kellett. Fontos, hogy mi egy csapatként működünk. Szerintem sok házasság azért megy tönkre, mert a házaspárok rivalizálnak egymással: ki az okosabb, ki keresi a pénzt, a több pénzt, kinek a döntése érvényesül. Nagy baj, hogy férj és feleség le akarják győzni egymást. No és az is baj, amikor a gyerekek kirepülnek otthonról, a szülők akkor döbbennek rá, ok, fölnevelték őket, de nem is ismerik egymást. Nekünk sok közös élményünk volt és van. Gyakran mentünk színházba, utazgattunk. Két ember óhatatlanul változik, csak nem mindegy, hogy külön-külön vagy együtt változunk. Ötvenkilenc éves vagyok, szóval már nem vagyok fiatal, de négy évvel ezelőtt a feleségemmel kettesben elmentünk egy búvártanfolyamra, és azóta is együtt járunk búvárkodni. Hozzá kell tenni, a három gyerekből kettő sokszor jön velünk, aminek örülünk, mert azt gondolom, nagy elismerés egy szülő számára, hogy a felnőtt gyerekei eljönnek velük nyaralni.

Érzi a Gundel névvel járó örökséget? Nem vagyonra gondolok, hanem arra a kulturális, gasztronómiai, polgári örökségre, amit otthonról hozott.
G. T. G.: A gyökerek fontosak. Én abból a szempontból is szerencsés vagyok, hogy a felmenőimről nagyon sok dokumentumot őrzök. A családfánk nemcsak született, élt és meghalt emberekből áll, hanem hozzájuk kapcsolódó sztoriból, fotóból, történetből. A szocializmus egyik nagy bűne a sok közül, hogy megölte a családi tradíciókat. Ma már nincs meg az a tudás, ami az ükapámtól a dédapámra, onnan a nagypapámra szállt. Jött az államosítás, Gundel Károlytól elvették az éttermét, az életművét ledarálták, kidobták, kikukázták, mindennek vége lett. Megvakult, Grazban többször műtötték, de hiába. Az ötvenes évek közepén nincstelenként halt meg.

Többször mondta, szerencsés ember. Ezek után is ezt állítja?
G. T. G.: A magam szempontjából igen, mert a helyemen vagyok. Egész életemben azt csinálhattam, csinálhatok, amit szeretek, amihez, azt gondolom, értek és tehetségem van. Egy biztos, a fontos döntéseimet mindig a szívemre hallgatva hoztam és hozom meg. Ha az eszemre hallgatnék, az a matek sokismeretlenes tényezőből állna, és az ember olykor jó eséllyel rosszul számol. Amikor a szívemre hallgatok, az sem biztos, hogy sikerrel járok, de legalább megpróbáltam. Ahogy a színészetet és az éttermet is. Mindkettőből tanultam. Bölcsebb, gazdagabb, erősebb lettem. A neves pszichológus, Popper Péter mondta: „Minden rendben van, mert ami nincs rendben, az is rendben van.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu