Hajdan rocksztár voltál, döglöttek érted a lányok, aztán örök hűséget fogadtál Laurának. Sikerült, sikerül ezt betartanod?
Abaházi Csaba: Nagy mázlim, hogy a húszas éveim elején mindent kipróbálhattam. Még azt is, amit nem akartam. Ezért utólag kicsit szégyellem magam. Huszonhét évesen akkor ismertem meg Laurát, amikor az utolsó Sing Sing-lemezünket készítettük. Van rajta két dal, az egyik címe: Itthon vagyok. Arról szól, hogy mostantól másfelé indulok el. A másik címe pedig Az utolsó esély. Egyik sem véletlen. Ugyanis azt éreztem, bele kell kapaszkodnom Laurába, mert ha elengedem, nincs több esélyem. Szóval felhagytam a csajozással, és őszintén mondom, azóta sincs hiányérzetem.
Szerelmesek voltatok, mégsem házasodtatok össze sokáig. Miért?
A. Cs.: A környezetünkben az láttuk, hogy miután az ismerősök, barátok a templomban vagy az anyakönyv-vezető előtt kimondták az igent, rövid idő múlva elváltak. Így aztán mi semmit nem fogadtunk meg. Inkább egymás szemébe nézve, egymás kezét fogva, együtt terveztük az életünket. Majd amikor jöttek a gyerekek, feladtuk az elveinket, és összeházasodtunk… Nekünk bejött.
Sokat dolgozol, hogy zajlik az élet az Abaházi családban?
A. Cs.: Állandó szervezéssel, amiben nem vagyunk túl jók. A kisebbik fiunk, Demeter 15 éves, az Újpest Utánpótlásban játszik. Ötéves kora óta semmi más nem érdekli, csak a foci. Nagyon tehetséges, profi focistának készül. Most nyáron mindennap reggel nyolckor kezdődik az edzés. Én viszem őt, nem szabad késni. Előtte reggelizik, és bár Laura készíti a reggelit, hogy venné ki magát, hogy a feleségem közben csöndben, lábujjhegyen tevékenykedik, nehogy felébredjen a ház ura? Természetesen így én is minden reggel hat óra körül kelek velük. A nagyobbal, Rómeóval ilyen szempontból könnyebb, 18 éves, önjáró, ő is sokáig focizott. Őt is hoztuk-vittük, aztán abbahagyta. Most zenél, gitározik, mégpedig velem az Abaházi Rt. zenekaromban. Ő is nagyon tehetséges gyerek.
Szenvedélyből dolgozol ennyit, vagy kell a pénz?
A. Cs.: Mind a kettő. Nem panaszkodom, jól keresek, viszont nagy baj, hogy egy fillér megtakarított pénzünk nincsen. Pedig semmi luxus nincs az életünkben, ha csak az nem, hogy három autónk van, de szükség is van rájuk. Minden évben szilveszterkor megfogadom, és el is mondom a családnak, hogy jövőre elviszem őket a tengerhez. Az idén 5 napra sikerült.
Ha történne veled valami, soha ne forduljon elő…
A. Cs.: Akkor bizony anyagilag nagy bajban lennénk. 53 évesen már nem is a saját, hanem a fiaim jövője miatt aggódom. Mi van, ha a kisebbiknek nem jön be a foci? Zenélésből sem igen lehet manapság megélni, ezt én tudom a legjobban. Ezek miatt van némi félelem bennem. Szeretnék sokáig dolgozni, mert ha nekik nem megy, akkor ki fogja őket támogatni?!
Sikeres két gyereked van, szigorú, jó fej apa voltál, vagy?
A. Cs.: Ezt tőlük kellene megkérdezni, szerintem igen. Két hibám azért biztosan van, lehet, hogy több is, azokról nem tudok. Az egyik például az, hogy nem vagyok következetes szülő. Szerencsére Laura az. Neki ez a lényéből fakad, nekem magamra kell erőltetnem. A másik a lobbanékonyság. Előfordul, hogy egy perc alatt elpattan bennem valami, de ugyancsak egy perc múlva már le is nyugodtam, és tudok bocsánatot kérni. Persze akinél lobbantam, most nem feltétlenül a gyerekimről beszélek, de róluk is, neki ez fáj. Nem is tudom, mekkora sebeket ejthettem a természetemmel bennük. Volt, hogy a gyerekeimmel, főleg a nagyobbal sokat beszéltünk erről, rá is kérdeztem nála, de azt mondja, nincs ezzel semmi gond. Azt látom, a gyerekek nagyon megértőek még a szüleikkel szemben is. Ahogy a szülők is mindent megbocsátanak a gyereknek. Így van ez rendjén, így működik szerintem egy jó család.
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu
