Hazai sztár

Farkasházy Tivadar: „Egy csodálatos nő véletlenül kiválasztott engem”

A Heti Hetes egykori sztárjának élete másfél éve gyökeres fordulatot vett. A Bestnek mesélt nemrég arról, hogyan telnek a mindennapjaik a feleségével, Mimivel.

Régóta ismerjük egymást, de még soha nem kérdeztem, honnan a Teddy becenév?
Farkasházy Tivadar: Anyai nagyapámat szólították Teddy papának, mert állítólag nagyon hasonlított az amerikai elnökre, Theodore „Teddy” Rooseveltre. Így lettem én is Teddy, amiből aztán volt bőven bajom. Az 50-es évek elején, a Rákosi-rendszer fénykorában valakit így hívni nagy merészség volt, ráadásul raccsoltam, farmerben jártam, úgyhogy mint a nép ellensége, gyakran kaptam intőt az iskolában.

Nem könnyű iskolakezdés, bár az sem lehetett egyszerű, hogy a nyolc általánost nyolc iskolában járta végig.
F. T.: Ötéves voltam, amikor elváltak a szüleim, és én anyámmal maradtam. Állandóan költözködtünk, összesen tíz lakásban laktunk, ez azzal is járt, hogy az iskoláimat is váltogatnom kellett. Amikor bekerültem egy új iskolába, én voltam az újonc, ezért ahogy kell, a gyerekek rögtön meg is vertek. Ennek köszönhetően egy életre megtanultam alkalmazkodni. Egyébként én igazából az anyámnak köszönhetem az egész pályafutásomat, mert hihetetlenül színes és izgalmas gyerekkorom volt. Őt minden érdekelte, lóverseny, foci, politika, kártya… Lokálokban, kártyaszobákban, lóversenyen nőttem fel. Egyedül nevelt, szegények voltunk, hogy megéljünk, járta az országot, a vásárokat, mindenfélét árult, építkezéseken is dolgozott, plakátot ragasztott. Nagy kártyás volt, minden éjszaka a Béke Szállóban játszott, engem pedig hétéves koromtól, miután nem tudott hova tenni, vitt magával.

Édesanyjával hihetetlenül izgalmas gyerekkora volt (Fotó: Archív)

A múlt után lássuk a jelent. Hova tűnt a Facebookról? Másfél éve nem posztol.
F. T.: Éppen most kacérkodom vele, hogy teszek egy magánjellegű bejegyzést, amit az elmúlt 10 év alatt soha nem tettem. Most lesz a feleségemmel az aranylakodalmunk, elég szerény ünnepség lesz, mindössze két embert hívtunk meg: Benedek Noémit, Mimit és Farkasházy Tivadart, Teddyt. A születésnapok, a névnapok egy múló pillanat, de talán ha Facebookra fölteszem az évfordulónkat, akkor Mimi majd nagyon sok üdvözletet kap. Én őt akarom ünnepelni, és megköszönni neki az elmúlt ötven évet, amit együtt tölthettünk.

Kettesben ünneplik, hogy ötven éve házasok?
F. T.: Másfél éve Balatonfüreden élünk, az élet ugyanis hosszas együttléttel ajándékozott meg minket. Másfél éve nem voltam senkivel sörözni vagy kávézni, nem járok sehova, de sebaj, végre bepótolom az elmulasztott évtizedeket. Túl sokat dolgoztam, úgyhogy most nagyon örülök minden percnek, amit Mimivel tölthetek. Gyakorlatilag a nap 24 órájából 24-et vagyunk együtt. Persze közben home office-ban dolgozom, a fiammal együtt csináljuk a Hócipőt, ő Pesten, én pedig itt, a Balaton mellett.

Mimivel 50 éve házasok (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)

Hiányoznak a barátok, a kollégák, a társaság?
F. T.: Elsősorban a lóverseny, a futball hiányzik, majd’ egy évvel ezelőtt még én is bajnoki meccseket játszottam… Hogy hiányoznak-e a kollégák?! Egy-egy igen, a többség nem. Túl sok fiatalt fedeztem fel, indítottam el a pályán, túl sok időt pazaroltam rájuk ahelyett, hogy a saját gyerekeimet istápoltam volna többet.

Azt elárulja, miért Füreden élnek?
F. T.: Fábry Sanyival a 90-es évek elején ellátogattunk a Dunakanyarba, Mészöly Miklós és Polcz Alaine házaspárhoz. Imádták a kertet, de láttam, hogy rájuk nőtt, már nem bírtak el a bokrokkal, a fákkal. Ezt én nagyon jól megjegyeztem, mégpedig azt, ha ez a pillanat elérkezik a mi életünkben is, akkor nekünk mennünk kell. Mi egy igen szép és nagy Duna-parti lakásban laktunk, azt gondoltam, ott fogom majd leélni a hátralévő éveimet, aztán nem így alakult. Úgyhogy most egy füredi, negyven négyzetméteres kis lakásban élünk.

Egy éve még bajnoki meccseken futballozott (Fotó: Gálos Mihály Samu/fotocentral.hu)

Ötven év hosszú idő, hogy sikerült ezt válás nélkül megúszniuk? Mi a titkuk?
F. T.: Nincs titok, ha csak az nem, hogy én egy csodálatos nőt vettem el feleségül. Mi az, hogy elvettem? A húsvéti asztalról vesz el az ember valamit. Inkább azt mondom, egy csodálatos nő véletlenül kiválasztott engem, és jól választott, mert ha azt mondom, hogy én mindent Miminek köszönhetek, akkor ezzel keveset mondok el. Most próbálom neki ezt visszaadni, meghálálni, de ez, amiért most együtt vagyunk, részben kényszerűség, az élet valahogy így hozta.

Búcsúzóul, közel a nyolcvanhoz, hogy érzi magát?
F. T.: Mondjuk, ha tévedésből az SZTK-ban egy rossz szobába nyitok be, akkor a nőgyógyászaton kívül bárhol tudok panaszkodni…

Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!