Hazai sztár

Rácz Jenő az édesapjáról: „Minden sorsfordító döntésem előtt kikérem a véleményét”

A Konyhafőnök ítésze mindössze tizennyolc éves volt, amikor külföldre ment dolgozni. Ez pedig nemcsak az ő életét határozta meg, hanem az édesapjáét is.

Arra tudatosan figyelnek, hogy hetente legalább egyszer találkozzanak. Túlnyomó többségben az édesapa alkalmazkodik a fiához, hisz tudja róla, mennyire elfoglalt. Ám ebből nem csinálnak hiúsági kérdést, mint ahogy semmi másból sem.

Az élet rendje

Az utóbbi időben, főként amióta a séf is édesapa lett, sokat változott kettejük viszonya. „Szerintem a legtöbb szülőnek izgalmas kihívást jelent az, hogy megtanulja elfogadni: a gyermeke életében már nem ő a legfontosabb. Én ezt már egy jó ideje érzem, de az igazi ráeszmélés akkor történt, amikor a fiam maga is szülővé vált – kezdi mosolyogva az idősebbik Rácz Jenő. – Már ritkábban hívott fel azzal, hogy ’Fater, nem ebédelünk együtt?’ De ez az élet rendje. És hát volt idő, amikor nemhogy kevesebbet, hanem egyáltalán nem láttam őt. Majd’ tíz évig élt külföldön. Sosem felejtem el, amikor először indult el szerencsét próbálni. Mindössze egy apró sporttáskát vitt magával, aminek ráadásul a felét elfoglalta a késkészlete. Annyira határozott volt. Én meg egyszerre féltettem őt, szurkoltam érte, és irigykedtem is rá egy kicsit. Hiszen míg neki ez egy merőben új, izgalmas korszakot jelentett, nekem sokkal inkább az elengedéséről szólt. Ez fájdalommal, gyásszal járt, legalábbis az első időkben. De emellett tökéletesen értettem őt, én is tizennyolc voltam, amikor továbbálltam otthonról, mint ahogy az apám, meg az ő apja is. Jenő a negyedik generáció, aki ezt meglépi. Kíváncsi leszek, ő mit szól majd, ha a lánya is így dönt…”

Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

„Nem hiszem, hogy így lesz. Legalábbis remélem, hogy nem – folytatja nevetve Jenő. – Különben meg nekem is bőven volt dolgom az elengedéssel. Nem is mindig tudtuk rendesen tartani a kapcsolatot. Már maga a 8-10 órás időeltolódás is nagyban megnehezítette, hogy rácsörögjek apura, ráadásul tényleg reggeltől estig dolgoztam.”

Váratlan érzés

Az édesapa nem titkolja, ámulva figyeli fia minden lépését, és rettentő büszke arra, amit gyermeke elért. „Volt egy nagy pillanat, ami bevésődött az agyamba. Körülbelül húszéves lehetett, akkor jött haza Angliából, és mondta, van egy jó receptje, elkészíti nekem. Egy crème brûlée volt, és elég volt belőle egy falat, hogy ráébredjek, Jenő mennyire tehetséges, hogy mennyire kivételes a szakmájában. Annyira váratlan volt ez az érzés, és annyira megdöbbentően finom volt a desszert, hogy tiszta libabőr lettem. Majd ránéztem a fiamra, és hirtelen már nem gyereknek láttam őt, hanem felnőtt férfinak. Akkor ott egyenrangúvá váltunk. Ami persze azt is magával hozta, hogy már nem csak nekem lehetett igazam, nem csak az én szavam számított… – mondja lelkesen a buddhista tanítóként is tevékenykedő Rácz. – Például ma már azt is látom, hogy bizonyos helyzetekben, szituációkban túlnőtt rajtam, és én ennek végtelenül örülök. Bevallom, apaként sok hibát vétettem. Régebben a munka fontosabb volt, mint a család. Akkoriban még a külkereskedelemben dolgoztam. Ha vissza tudnék menni az időben, másképp csinálnám. A fiam ebben ügyesebb nálam, tanult a hibáimból. Ő is rengeteget melózik, mégis jelen van a felesége és a lánya életében.”

Nagypapaszerepben

„Nagyszerű érzés, hogy az apám és a lányom között van egy láthatatlan kötelék – mondja Jenő. – Van, hogy hármasban találkozunk, elmegyünk valahova – ez egyre gyakoribb, ahogy Kamilla cseperedik. Nemsokára az a pillanat is el fog jönni, hogy megkérjük, vigyázzon az unokájára, amíg mi Dórival elmegyünk vacsorázni egyet.”

„Bárhogy alakult is, nem különösebben éreztem édesapám hiányát – folytatja az étteremtulajdonos. – És annyi szeretetet kaptam tőle, ami mindenért kárpótolt. A mi kapcsolatunk a mai napig rendkívül szeretetteljes. A szeretlek szó is gyakran hagyja el a szánkat.”

„Nem is szoktunk vitázni”

Az édesapa közel húsz éve lelki tanácsadóként dolgozik, különféle terápiákat, elvonulásokat tart, de vannak pszichodráma csoportjai is. „Egy-egy meditációján én is részt vettem. Mondjuk, bele is aludtam… – nevet fel a sztárséf. – És bár nem tanácsadóként szokott velem beszélni, számomra nagyon fontosak a meglátásai. Minden sorsfordító döntésem előtt kikérem a véleményét. Így volt ez korábban, mielőtt külföldre költöztem, elvállaltam A Konyhafőnököt, vagy éttermet nyitottam.”

Az apa mindig megkóstolja a fia menüjét (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Hiszem, hogy Jenő azért lett szakács, mert tudja, mennyire szeretek enni, és emiatt egész életében nekem akar főzni” – tréfálkozik az idősebb Rácz. „Jó viccei vannak az öregnek, mi?! – üti le a poént Jenő. – De ha már itt tartunk, az ételekkel kapcsolatban is szoktam hozzá fordulni. Az új menüt mindig megkóstoltatom vele. És bevallom, érzékenyen fogadom a kritikáját, bármennyire ritkán is szokott megjegyzést tenni rá. De ezeken, mint ahogy a nézeteltéréseken is, hamar túljutunk. Nem is szoktunk vitázni. Nem éri meg. És van egy határ, amit sosem lépnénk át. Hol ő nyel egyet, hol én, ezzel sikerül fenntartani a békét” – summázza mosolyogva.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story rejtvény különszáma!

Kapható a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!