Isten éltesse sokáig! Nos, lássuk, a fél évszázados színésznő változásait.
Ónodi Eszter: Megújulás?! Hol is kezdjem?! Mondjuk, a szemüvegeknél. Tíz évvel ezelőtt éreztem először, hogy közelre és kicsit távolra is nehezebben látok, azóta viselek szemüveget. Most éppen három van, az egyiknek az a különlegessége, hogy hanglemezből készült. A másik, ami végigpörgött a fejemben, hogy ha még ötven évet szeretnék élni, márpedig miért is ne, akkor sokkal tudatosabban kell élnem, mint eddig. Jobban oda kell figyelnem például az étkezésemre, arra a bizonyos belső hangra, hogy ha valamit nem kívánok, akkor azt nem eszem, ha valamit megkívánok, azt szívesen elfogyasztom. És betartom, hogy a 24 órából minimum 16-ot, de van, hogy 18-20-at pihentetem a gyomrom, nem eszem semmit. Ebbe az éjszaka is beleszámít. A pihenésre több időt szánok, és a prevenciókra.
Láttam az édesapjáról fényképet. Ha örökölte a génjeit, akkor minden esélye megvan a hosszú életre.
Ó. E.: Nyolcvanéves lesz, lekopogom, nagyon jól tartja magát, jól is van, a kép Rómában készült. A születésnapja alkalmából vele, a párommal és a fiammal utaztunk el, napi nyolc órákat gyalogoltunk. Bebarangoltuk az örök várost, apukám istenien bírta.
A 17 éves kamasz fia még elmegy a családdal egy ilyen kirándulásra?
Ó. E.: Mivel iskolaidőben mentünk, különösen örült neki, de egyébként is nyitott ember, tavaly például együtt voltunk Firenzében. Azt gondoltam, nem terhelném az Uffizi-képtárral, de ő volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy bemenjünk.
Nemrégiben mutatták be a Katona József Színházban a Cseresznyéskert című darabot. Pogány Jutka mondta egyszer: „Ha jobb ember akarsz lenni, olvassál, nézzél Csehovot.” Igaza van?
Ó. E.: Nekem Csehov abszolút a top színpadi szerzőm, nagyon a szívembe zártam. Nyilván ennek az is az oka, hogy miután 1993-ban elsőre nem vettek fel a színművészetire, elmentem egy Ascher Tamás rendező vezette táborba, ahol nagyon sokat foglalkoztunk Csehovval. Ott megtanultam, hogyan kell a sorok között olvasni, mit jelent, ha például valaki kimond egy teljesen banálisnak tűnő mondatot, mondjuk, azt: „Valaki dohányzik itt!” Rengeteg dolgot jelenthet ez a mondat, amit első hallásra nem is gondolnánk.
A fia 17 múlt, ő és a generációja olvas Csehovot?
Ó. E.: Biztos van, aki olvas, és olyan is van, aki nem. Zsigmond nemrégiben Szerb Antal Utas és holdvilág könyvét olvasta. Nekem ez fiatal koromban meghatározó regényem volt, ő pedig azt mondta, neki túlságosan depresszív, szorongó, nehéz szívvel olvasta. Megértem őt, a mai fiatalok sokkal nagyobb bajban vannak, mint az ő korában az én generációm, háborús helyzetben cseperednek fel, itt állunk a klímaváltozás, vagy mondhatjuk azt is, a klímakatasztrófa kellős közepén. Lassan az életünk részévé válik a mesterséges intelligencia, azt sem tudjuk, ezzel mit kezdjünk, így mindez együtt a jövőre nézve nemcsak a fiatalokat, de engem is félelemmel tölt el. Csehov Cseresznyéskertje végtelenül szomorú, fájdalmas, szívet tépő történet és előadás, legalábbis a mi olvasatunkban ezeket a hangokat erősíti fel.
A napokban megosztott a gyermektraumatológus Kőnig doktorról egy cikket, ami arról szól, hogy 24 óra alatt 160 beteget kellett ellátnia.
Ó. E.: Saját jogon nincs tapasztalatom az egészségügyről, hál’ istennek, régen voltam beteg, de az édesanyám révén, aki három éve nincs közöttünk, nem sok jót mondhatok. Őt az utolsó másfél évében egy állami egészségügyi intézményben látták el, hát mit mondjak, meglehetősen rémes volt. Apukámmal fölváltva mentünk hozzá mindennap, megetettük napjában kétszer, hogy ezzel is tehermentesítsük a túlterhelt nővéreket. Anyukám ezeket a látogatásokat már nem igen érzékelte, nekünk viszont olyan volt, mint egy felkészítő tanfolyam arra, milyen lesz, amikor ő már nincsen.
Negyvenhét évesen veszítette el az édesanyját. Igaz az, hogy az ember a szülei halála után válik felnőtté?
Ó. E.: Teljes mértékben. Az egyik ilyen felnőtté válásom az volt, amikor megszületett a fiam, ez nagyon nagy változás volt az életemben. A másik, amikor elment az édesanyám. Azt gondolom, ettől kezdve mondhatom magam felnőtt nőnek.
Kiemelt kép: TV2
