Hazai sztár

Ezt néztük a tévében a 90-es években – Mi lett a Família Kft. szereplőivel?

„Eddig, eddig, ­eddig vagyok…!” – Esztergályos Cecília szálló­igévé vált mondását rengetegszer hallhattuk. De hogyan élnek a színészek mostanában?

Spáh Dávid és Károly, azaz Misi és Ricsi

Az eredeti koncepcióban nem szerepelt az ikerpár, a castingon figyeltek fel az akkor 11 éves Spáh ikrekre, végül hozzájuk igazították a forgatókönyvet. A most már 42 éves testvérek nem a színészi pályát választották, közös filmes cégük van. Károly operatőrként dolgozik, és két gyereke született, Dávid rendező, és három gyönyörű gyermek édesapja.

Az ikrek (Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu)

Ádám Tamás, azaz Szép Károly

A családfőt alakító Ádám Tamás színészi karrierje a sorozat befejezése után hullámvölgybe került, a televízióban alig foglalkoztatták. A feleségétől elvált. Kollégái szerint megkeseredett ember lett. Súlyos betegséggel küzdött, amiről senkinek nem beszélt. Holttestét a fővárosi lakásában fia, Ádám találta meg. Hivatalosan gyógyszermérgezést állapítottak meg nála.

Esztergályos Cecília, azaz Szép Károlyné Ágica

Idén töltötte be a nyolcvanat, és még mindig boldogan játszik. A sorozatbeli férjéhez, Károlyhoz sosem fűzték gyengéd szálak, a valóságban dr. Fonyódi Péter felesége 1985 óta. Közös gyermekük nem született, férje révén van egy nevelt lánya. A Kossuth-díjas színművésznő szabadidejében kerámiázással foglalkozik, több kiállítása volt országszerte.

A Szép házaspár (Fotó: Cser János/fotocentral.hu)

Csonka András, azaz Pici

A hősszerelmest alakító fiatalember Kriszta udvarlójaként tűnt fel a sorozatban. „A producer, Gát György találta ki, hogy a figura neve legyen Pici. Rögtön magaménak éreztem a becenevet, és az évek során hozzám is nőtt, a mai napig sokan Csonka Picinek hívnak.” Az 58 éves sztár a valóságban egyedül él, nem nősült meg, és gyereke sem született. A színészi karrierjében teljesedett ki.

Xantus Barbara, azaz Kriszta

A Szép házaspár lányát játszó karakter újságírónak készült, és Pici udvarolt neki. „Sok néző azt hitte, összetartozunk. Gyakran megdicsértek az emberek, milyen szép pár vagyunk” – ­meséli Barbara, aki a valóságban a sorozat rendezőjének, Szurdi Miklósnak volt a felesége. Két gyerekük született, Panna és Balázs. Később elváltak, a színésznő pedig nemrég azt nyilatkozta: élvezi a függetlenséget.

Nagymama Ádámmal és Krisztával (Fotó: Szegő Erika/fotocentral.hu)

Bod Teréz, azaz nagymama

Károly édesanyját, Vilmát alakította. Ezzel a szereppel lett országosan ismert, de a sorozat befejezése után már nem sokáig élvezhette a közönség szeretetét. Bod Teréz 2000 decemberében hunyt el. Sírhelye a Farkasréti temetőben található.

Juhász Illés, azaz Vili

„Vili, te nagyon hülye!” – ezzel hurrogták le a sorozatban a nehézkes felfogású fiút, amikor valamit nem értett a felnőttek beszélgetéséből. A karakter megformálója, Juhász Illés már 54 éves. Az első házasságából két lánya született, jelenleg a második párkapcsolatában él. Szabó Judit színésznőt húsz évvel ezelőtt vette feleségül, közös lányuk, Eszter 16 éves.

Dzsupin Ibolya, azaz Hajnalka

„Hajnalkám, te ezt nem tudhatod!” – milliószor hangzott el ez a mondat a sorozatban. A kissé együgyű szomszédasszonyt megformáló színésznőnek a való életben is van egy fia, Dávid közgazdász. A 71 éves Ibolya a második házasságában él, és hat fiúunokája van. A korát meghazudtolóan fiatalos: súlyzókkal és futással tartja fitten magát.

A Kövér házaspár (Fotó: Cser János/fotocentral.hu)

Nagy Zoltán, azaz Kövér Lajos

A Hajnalka férjét és Vili édesapját alakító színész két évvel ezelőtt, 78 éves korában halt meg. Élete utolsó szakaszában súlyos betegséggel küzdött, de még akkor is tartotta a kapcsolatot Esztergályos Cecíliával. „Sokat szenvedett. Szörnyű kimondani, de azt hiszem, neki megváltás volt a halál” – nyilatkozta Cilike.

Kárász Zénó, azaz Ádám

Profi vízilabdázóként kezdte a pályafutását, talán ezért is játszotta a Szép házaspár vízilabdázó fiát, Ádámot. Az 53 éves Kárász Zénó egy 14 éves kamasz édesapja. A gyermeke anyjától elvált, de Budával nagyon jó a kapcsolata. „A fiam kiváló vízilabdázó, büszke vagyok rá” – nyilatkozta.

Nagypapa Vilivel, Krisztával és Picivel (Fotó: Cser János/fotocentral.hu)

Baranyi László, azaz nagypapa

Az Ágica édesapját játszó, szerencsejáték-függő nagypapát vén maffiózónak is hívták a sorozatban. A valóságban Baranyi László tisztességes ember. A 95 éves színész 54 éve hűséges a feleségéhez, Klára asszonyhoz. Egy lányuk született. Már a színpadtól visszavonultan él, a nyarakat a Balaton-parti házában, Ábrahámhegyen tölti. Pár hete enyhe sztrókot kapott, de úgy tűnik, szerencsésen felépül belőle.

Debbie tényleg nem tudott magyarul (Fotó: Szabó Adél/fotocentral.hu)

Deborah Kim Javor, azaz Debbie

A magyar akcentussal beszélő Debbie-t egy amerikai exmodell játszotta, aki akkoriban Magyarországon élt, és üzletember férje, Jávor György révén tanult meg félig-meddig magyarul. A sorozat befejezése után a házaspár Londonba költözött. Van egy 39 éves lányuk, Sabrina, aki színésznő lett.

Kiemelt kép: Szegő Erika/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!