Viki még ismerkedik az új helyzettel, hogy kétgyermekes édesanya lett, és a szülés emléke is élénken él benne, de mint meséli, abszolút igaz, hogy másodjára minden egyszerűbb. „Egyedül a fáradtságra nem voltam felkészülve” – kezdi az édesanya. Micit eleinte külön szobában altatták, de mivel sokat kellett hozzá kelni, egy ideje inkább a szülőkkel alszik. „Még a kicsi érkezése előtt mondták, jó előre aludjam ki magam… Bár így működne ez! – nevet fel. – Elszoktam az éjszakázástól, sajnos sokat vagyunk fent, ami persze rányomja a bélyegét a másnapokra is. De kitartunk, és ahogy telik az idő, egyre könnyebb lesz. Közben pedig igyekszem kiélvezni a gyermekágyas időszakot, hiszen mindjárt vége is van. A fiamnál sem izgultam túl a dolgokat, nem voltam paramami, most meg pláne nem. A tapasztalat, a rutin, az, hogy az ösztöneimre hagyatkozom, mind sokat segítenek. Ez így volt a szülésnél is. Igaz, másodjára is császároztak, de valahogy jobb élményként maradt meg bennem. Nagyjából már tudtam, mire számíthatok, emiatt jobban meg tudtam élni. Aztán hazaengedtek minket a kórházból, és mindannyiunk számára egy új élet kezdődött, amiben ugyan nem alszunk, de aligha lehetnénk boldogabbak” – mosolyodik el.
Testvérszeretet
Maga sem hitte, hogy a fia ennyire jól viseli majd a kis testvére érkezését. „Valamelyik nap Samu azt kérdezte tőlünk, tudjuk-e, hogy mi neki a Mici. Faggattuk, mire gondol, hogy a testvére, a kishúga, mire rávágta, hogy nem, neki a Mici a mindene. Majd’ elolvadtunk. Édesanyaként el nem tudom mondani, mennyit számít, hogy a fiam így örül a testvérének, hogy szeretgeti, babusgatja őt. Ugyan bűntudatom még így is van miatta. Samuval eddig össze voltunk nőve, mindent együtt csináltunk. Az ovijárat is én voltam, most meg az apja hozza-viszi. Ő van vele többet, ő játszik vele. Furcsa is, hogy az utóbbi hetekben, ha kell neki valami, akkor nem azt kiabálja, hogy anya, hanem, hogy apa… Érti, hogy Micinek nagyobb szüksége van rám. Közben meg semmiképpen nem szeretném, ha azt érezné, elhanyagolom őt. Tehát próbálok okosan lavírozni a két gyerek között. Eddig kétszer mozdultam ki otthonról, mindkétszer Samu miatt. Egyszer egy zsúrra vittem el, másodjára meg az anyák napi ünnepségre mentem el az óvodába. De végre itt a jó idő, amire nagyon vártam, tudunk majd menni sétálni, és játszótérre is.”
„Anyu a beszállítónk”
A férje mellett az édesanyja segít Vikinek a legtöbbet. „A várandósságom kilencedik hónapjában költöztünk, ami érthetően nem volt egyszerű. Most kijjebb lakunk a városból, közel az erdő, ami a családi életünk szempontjából – pláne hosszú távon – fantasztikus, de egy újszülött babával egyelőre még vannak hátrányai. Minden messze van, és nehezen veszem rá magam, hogy ’csak úgy’ kiugorjak a boltba. Mici anyatejes baba, az etetés gyakran elhúzódik, mint ahogy az altatás is, szóval nem olyan egyszerű elindulni. Szerencsére a párom mindenben segít, anyukám pedig vállalta a beszállító szerepét. Mindennap hív, mi kell, mire van szükségünk, és már megy is az üzletbe az ellátmányért. Nélküle meg lennék lőve. Napközben meg, míg a párom dolgozik, boldogulok egyedül. Mici kétszer alszik, amit én vagy arra használok, hogy pihenek egy kicsit, vagy főzök, mosok, vagy épp beállok a zuhany alá. Manapság nagy luxus ám még egy kétperces zuhany is – kacag fel jóízűen. – Hát így vagyunk jelenleg: fáradtan, de boldogan.”
Lassan gyógyult
„Noha ez a szülés jobb élmény volt, fizikailag megviselt. Másodszor vágtak, lassabban is gyógyult a seb, illetve a fájdalom sem múlt el egyhamar – mondja az édesanya. – Próbáltam magam kímélni, de már csak Samu miatt sem engedhettem meg magamnak, hogy ágyban maradjak. Időbe telt, hogy regenerálódjak, de szerencsére már kutya bajom.”
Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív
