Hazai sztár

Sáfrány Emese kisfia mindenkit az ujja köré csavar: „Nagy nőcsábász lesz belőle”

Meséli nevetve a 34 éves légtornász. A kétéves Nolenre máris rátalált a szerelem a bölcsődében.

Míg huncut természetét az édesanyától, addig labdaérzékét az édesapjától, Emese volt párjától, Ádámtól örökölte. A másfél éves kisfiú már most egy igazi Don Juan, aki mindenkit az ujja köré csavar. Nem csoda, hogy Emese sem bír betelni vele. „Nolen rendkívüli módon igényli a társaságot, és imád a saját korosztályával játszani, a figyelem középpontjában lenni. Ebből a szempontból teljesen rám ütött, én is pont ilyen izgága kislány voltam, állandóan produkáltam magam, éppúgy, ahogyan most ő. Külsőre is nagyon hasonlít rám, a foci iránti érdeklődését, labdaérzékét viszont az édesapjától, Ádámtól örökölte – magyarázza Emese. – Egyébként Nolen imád bölcsibe járni, már csak azért is, mert alig várja, hogy találkozhasson ottani szerelmével, Zitával. Bizony, már barátnője is van közel kétévesen, úgyhogy előre félek, mi lesz vele idősebb korában, biztosan nagy nőcsábász lesz belőle!”

Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu

Feláldozta magát a gyermekéért

Emese azt mondja, az anyaság teljesen megváltoztatta az életét. „Nolen érkezésével új időszámítás kezdődött, amihez, bevallom, eleinte hozzá kellett szoknom. Újra kellett tervezni a napi rutinomat, a munkámat, és természetesen egy picit magamat is ráncba kellett szednem. Eleinte nem igazán találtam a megfelelő egyensúlyt, de talán minden anya átesik azon, hogy elveszíti és feláldozza önmagát a gyerekéért, ami alól én sem jelentek kivételt. Az első hónapokban konkrétan azt sem tudtam, hogy merre van előre. Semmi időt nem fordítottam magamra, ami lelkileg igencsak megviselt.”

Nolen igazi kis Don Juan (Fotó: Archív)

Jár a saját idő

Ma már minden másképp van. „Mindenkinek jár a saját idő, egy édesanyának is. Rengeteg önfejlesztő könyvet olvasok, szakemberhez is fordultam, terápiára járok, és nem félek segítséget kérni. Úgy vélem, hogy Nolen is csak akkor tud kiegyensúlyozott lenni, ha én magam is pozitív, boldog és testileg-lelkileg egészséges vagyok. Ehhez persze kell némi következetesség, fegyelmezettség, de a gyermekemet is ilyen szellemben nevelem, és ki merem jelenteni: jó anya vagyok!”

Fotó: Archív

Menő a légtorna

A gyermeknevelés és az önfejlesztés mellett természetesen a karrierjéről sem feledkezett meg. Nemrég vadonatúj légtornastúdiót nyitott a Belvárosban. „Sokan ebben a sportban találják meg a nőiességüket, mert önbizalmat ad, de akadnak gyerekek, sőt férfi vendégeink is.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!