Meleg családi fészküket nem kezdte ki az idő. Nem futamodtak meg sem az első, sem a sokadik problémánál – inkább megoldották azokat. Úgy fogadják el a másikat, ahogy van, a jó és rossz tulajdonságaikkal együtt. A Házasság hete kapcsán Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea engedett bepillantást a saját kapcsolatukba.
Naponta bókol Andreának
„Nálunk én vagyok lobbanékonyabb, ő a racionálisabb, én a lassúbb, ő a türelmes – árulja el Andrea. – Rám mindig várni kell, de megértette, hogy ezt neki be kell kalkulálnia. Emiatt régebben időnként összeszólalkoztunk, de már ez sem jellemző. Tibor megszokta. Egyszerűen nem adunk okot arra, hogy a másik szomorkodjon, és ha bármi rosszulesik valamelyikünknek, megbeszéljük. Én még mindig szerelmes vagyok a férjembe, és szeretem, ahogy naponta udvarol nekem.” A felesége szavait Tibor is megerősít. „Civódások, félreértések persze akadtak köztünk, viszont ettől nagyobb baj ne legyen! Andreát fantasztikus asszonynak tartom, a mai napig a csodálója vagyok. Hiába múlnak az évek, elvarázsol a nőiessége, az eleganciája, az illata és a főztje. Tény, hogy latolgatja a dolgokat, de ezen nem idegesítem magam. Amíg készülődik, olvasok, és amikor kiállt nekem, hogy ’Tibcsike, most húztam fel a cipőmet’, indulok én is.”
Tragédiából boldogság
Mindketten túl voltak már egy házasságon, amikor egymás útjába sodorta őket az élet. Egy közös munka kapcsán ismerkedtek össze pont a színésznő életének legnehezebb hónapjaiban, Tibor azonban így is meglátta benne a jövője boldogságát. „Már akkor elvarázsolt, amikor először megpillantottam. Emlékszem, az Operettszínház nézőterén ültem, ő pedig a Mária főhadnagy címszerepét játszotta. Hivatalos voltam a premier utáni bankettre is, amelyet Oszvald Marikánál tartottak. Ott láttam meg, milyen végtelenül szomorú volt ez az édes, szép lány, de akkor nem mertem megkérdezni, miért – eleveníti fel a kezdeteket a színész. – Később a Marica grófnő olvasópróbáján találkoztunk. A próba után a színház főbejáratánál megszólítottam, és bemutatkoztam neki. A szemében ismételten ott volt az a végtelen szomorúság.” Ahogy a hollywoodi filmekben lenni szokott, ott abban a pillanatban eldőlt minden. „Amikor elváltam, úgy döntöttem, engem már csak a szüleim, a kiskutyám és a pályám fog érdekelni – folytatja Andrea a történetüket. – Erre felbukkant az életemben Tibor, és nekem nem volt más választásom, mint vele folytatni. Lelkileg, szellemileg, fizikailag ő volt az, akit addig kerestem. Amikor a szüleim fél év különbséggel meghaltak, és én csak sírtam és sírtam, ő pedig mint egy szikla állt mellettem. Viccesen meg szoktuk jegyezni, biztosan azért reumás a bal válla, mert azon mindig kizokoghattam magam. Kitartott mellettem, ahogyan akkor is, amikor nem született gyerekünk, pedig mindent megtettünk azért, hogy ne így legyen…”
A főztjével kényezteti férjét
Egymást támogatva dolgozták fel, hogy nem váltak szülőkké, ám nem maradtak gyerektársaság nélkül. Létrehozták a fiatal tehetségeket támogató alapítványukat, így ha közvetve is, de sok csemetéjük van. És feladatuk. „Mi huszonnégy órában dolgozunk” – mondja Tibor. Színházi elfoglaltságaik mellett a közös műsoruk és az alapítványuk körüli teendők töltik ki napjaikat. Most épp a soron következő gyerektáborukat szervezik. A művész az irodájukban tevékenykedik, míg Andrea intézi a ház körüli teendőket, de tudja, mivel lehet elcsábítani a dolgozóasztaltól a férjét: ízletes és egészséges fogásokkal. „Tibor nagy kedvence a lecsó, a paradicsomos tészta és az osso buco, vagyis a húslevesben párolt borjúcomb.”
Udvarlásban verhetetlen
A színésznő meghatódva meséli, hogyan jár a kedvében nap mint nap a férje. „Nem várom el tőle, mégsem sajnálja az energiát arra, hogy bókoljon és meglepetéseket szerezzen nekem. Tudja, hogy imádom a tulipánt és a fréziát. Sokszor jön haza egy csokor virággal, és csak annyit mond: ’Mert tudom, hogy imádod…’”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
