Hazai sztár

Náray Tamás: „Az agyamat nem tudtam itthon hagyni, és nem is szerettem volna”

Az élete most sokkal nyugodtabb, mint korábban, de a mai napig szorongó embernek tartja magát.

Köszöni szépen, összességé­ben jól van, a napjait hol festéssel, hol írással tölti. Mint meséli, 63 évesen egyáltalán nem él nyugdíjas életet, elképzelhetetlen, hogy ne dolgozzon, ugyanis a munka tartja őt fiatalon. Többségében akkor látogat haza, ha hivatalos dolga akad. De mikor jön, jó érzéssel teszi. „Az, ahova az ember születik, megmásíthatatlan. Azt nem lehet lecserélni, úgy, mint akár a nevedet, hiszen az az egész életedre meghatároz. Magyarországon születtem, legyen akármilyen is az állampolgárságom, vagy éljek bárhol, én akkor is egy magyar származású képzőművész leszek, még ha Spanyol- vagy Olaszországban is van kiállításom – kezdte Náray Tamás ­Rónai Egon Húzós című podcastjában. Majd arra a kérdésre, arcul csapta-e, hogy kint kevésbé ismerik a nevét, őszintén azt felelte, hogy igen. – De számítottam rá, hogy ez lesz – mondta határozottan, de mint kiderült, amúgy is arra készült, hogy visszafogottabb életet fog kint élni. – Kérdezte tőlem valaki, hogy hogy vagyok, mire mondtam, hogy csalódottan. Mert azt hittem, hogy nyugdíjas évek várnak rám Spanyolországban. Baromira megsértődtem, hogy ezen a környezetemben mindenki úgy röhögött, hogy a könnyük folyt. Elő is vakartam magam, hisz ambícióm bőven van. És nem is akarok ’semmit’ csinálni, mert akkor megöregszem.”

A divattervezés már csak emlék (Fotó: Ványi Ákos/fotocentral.hu)

„Tudod, a bácsi már öreg”

Meghatározott napirend szerint él, noha a korán kelést száműzte az életéből. „Délelőtt szoktam gondolkodni, vázlatokat írni, cselekményeket kitalálni a regényembe – folytatta. – Aztán a kutyáimmal foglalkozom, és ebéd után kezdek el írni, ami rendszerint éjszakába nyúlik. De mostanra már megtanultam azt, hogy egy-másfél óránként felálljak, mert volt már ínhüvelygyulladásom, lumbágóm. Tudod, a bácsi már öreg, és ha sokáig ül egy helyen, akkor megmerevszik mindene… Na szóval fel szoktam állni, és akkor tíz-tizenöt percet töltök az ellipszisgépen, vagy futok egy kicsit, esetleg hajtogatom magam ide-oda a teraszon, mert muszáj. No, nem vagyok egy jógamester, de azért néhány ászanát tökéletesen meg tudok csinálni. És ezzel mérem le mindig, hogy mennyit haladt előre az idő. Mert ha a hal pozícióban a fejem mögé teszem a lábam, és eközben kellőképpen egyenes a térdem – mindig lesem a szemem sarkából a tükörben –, akkor nincs baj. Ha már görbül, akkor nagy gáz van – nevetett fel jóízűen, mire a műsorvezető közbeékelte, hogy jól gondolja-e, hogy ez már inkább hiúsági kérdés. – Nagyon is! Képzeld el, az van, és lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de az egész életemet végigszorongtam – vallotta be. – Azon, hogy sikerül-e, hogy elég lesz-e, hogy megfelelek-e, hogy ­működik-e, hogy tudok-e úgy kinézni, ­satöbbi.” Mint mondta, szorongása azzal sem hagyott alább, hogy Spanyolországba költözött. „Az agyamat nem tudtam itthon hagyni, és nem is szerettem volna.”

Kiállításain lehet találkozni vele (Fotó: Fülöp Dániel/fotocentral.hu)

„Mindent felszámoltam”

Azt többször is hangsúlyozta, hogy a költözéssel sok minden a helyére került az életében, hogy jó neki külföldön, így nem is tervez visszajönni. „Mindent felszámoltam itthon. Nem is volt kérdés, hogy ez végleges – jegyezte meg. Ugyan a mai napig nagy népszerűségnek örvend itthon, már nem tartja magát celebnek. – Akik ismernek vagy megismernek, azok elsősorban az olvasók, meg a kiállításomra járó emberek – tette hozzá, majd Egon azt kérdezte tőle, elmúlt-e már a divattervező Náray. – Emlékeznek még rá, de úgy, hogy olyanokat írogatnának rólam mint régen, hogy, mondjuk, elmentem egy étterembe, ahol rászóltam a hegedűsre, hogy ne a fülembe húzza, már nem. Pedig ilyeneket sosem tettem! Ami rólam megjelent, annak az egyharmada sem volt igaz.” Zárásként még hozzáfűzte, hogy a kinti élete kezd egyre megszokottabbá válni számára. „Már kiigazodom az utakon, az egészségügyi rendszerben, már megtalálom a helyemet. Az itthoni történésekben annyira mélyen már nem is vagyok benne. Ami fontos, azt megírja az újság, a főcímeken néha átfutok, de ennyi sokszor elég is…”

Kiemelt kép: Archív