A zongoraművésznő most elárulta, akkor, október végén, férje, a népszerű színész halálának egyéves évfordulóján mélypontra került. De mi is történt valójában? Mint meséli, ahogy közeledett Sándor halálának évfordulója, egyre inkább elhatalmasodott rajta az elkeseredés, egyre jobban fájt a hiánya. „Azt éreztem, nem bírom tovább nélküle, és igen, abban az állapotban a Facebookon írogattam mindenféle butaságot. Megbántottam a körülöttem élőket, de mindent megbeszéltünk, és a családi béke helyreállt.” Szokták mondani, az idő begyógyítja a sebeket, de az özvegy állítja: sajnos nem így van. „Ötven évig éltünk együtt a férjemmel, borzalmasan hiányzik. Csoda, ha ezért végső elkeseredésemben egy pillanatra azt éreztem, nem bírom tovább? De ez buta gondolat volt, hiszen imádom a lányomat, az unokámat. Azt gondolom, túl vagyok már a nehezén, ebben segített a családom, és segít a hangszerem, a zongorám is.”
Gyógyító zene
Donatella pontosan tudja, ha az ember életében nagy baj, tragédia történik, a zene csodákra képes. Gyógyír, terápia testnek és léleknek egyaránt. Így nem is érti, miért csak most, egy évre rá, hogy a férje meghalt, jutott eszébe, hogy Csipkerózsika-álmát alvó zongorája mellé leüljön, és játsszon. Ennek is megvan a maga története, amiről szívesen mesél. „Évekkel ezelőtt azt gondoltam, átadom a helyemet a fiataloknak. A kezem már nem olyan volt, mint régen, adódott vele egy kis probléma. Egy művésznek tudnia kell, mikor kell visszalépnie. Azért még zongoráztam, Sándorral voltak közös fellépéseink, de szólóestet és zenekari estet többé már nem vállaltam. Aztán meghalt a férjem, én pedig a zongora közelébe sem mentem többet. Ráadásul ez év május 12-én elestem, pontosan emlékszem a dátumra, eltört a bal vállam, azóta is fáj. Mégis újból leültem a zongorámhoz, elkezdtem játszani, és azt éreztem, egyre jobban érzem magam. És ekkor egy huncut terv jutott az eszembe. Felhívtam a legkedvesebb ismerőseimet, barátaimat telefonon, és mindegyiknek eljátszottam a telefonba Schumann Ifjúsági albumának egyik darabáját, aminek Mikulás a címe. Mondanom sem kell, nagy meglepetést és örömöt okoztam ezzel mindenkinek, és őszintén megmondom, én is egyre jobban éreztem és érzem magam azóta.”
Unokája mindenért kárpótolja
Az özvegy szigorú napirend szerint él, miután reggel felébred, házuk kertjében nagyokat sétál, fotózza a természetet, ez a legújabb hobbija. Ebéd után alszik egy nagyot, majd jöhet a művészet, a zongorázás. És akkor a legboldogabb, amikor a tizenkét éves unokájával lehet együtt. „Ő egy tündéri, okos kis pasi. Döbbenten figyelem, ahogyan érdeklődik a mezőgazdaság iránt. Ez hároméves korától így van, már akkor megbolondult a traktorokért. Ha csak meghallotta a hangját, azonnal eltűnt, és tuti, hogy a traktoros ölében ülve került elő. Ő vezette a traktort. Azt gondolom és érzem, hogy valami nagyon különös kapcsolat, szeretet fűz minket egymáshoz. Fiú létére szereti, ha megölelem, megpuszilom, ha pedig reggelire palacsintát sütök neki, azért roppant hálás tud lenni. Sándor nélkül nehéz az élet, de ma már tudom, bármennyire fáj a férjem elvesztése, a hiánya, a lányom és az unokám miatt muszáj sokáig élnem!”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
