Az ATV egyik legnépszerűbb műsora a Géniusz. Mondjuk, ha ön játszana, megbirkózna a kérdésekkel?
Gundel Takács Gábor: Gyerekkoromtól a mai napig sokat olvasok, érdekel a sport, a történelem, a filmművészet, a zene, a művészet, a tudomány, járok színházba, kiállításokra, kíváncsi vagyok a világ dolgaira, így azt gondolom, elég tájékozott vagyok. Az életem során körülbelül 1600 adásnyi vetélkedőt vezettem, mindig utánanéztem a válaszoknak, így szerintem jó játékos lennék. De valószínűleg nem lennék géniusz.
A televízióban reklámokban is szerepel, például a népszámlálás kapcsán elárulta, hogy református. Azt szokták mondani, két dolgot tilos megkérdezni valakitől, mennyi a fizetése és milyen vallású.
G. T. G.: A fizetéssel egyetértek, a vallással nem. Ezzel a reklámmal éppen azt szeretném mindenkinek üzenni, mindegy, ki milyen vallású vagy miben hisz, azt a nyilvánosság előtt nyugodtan lehet vállalni. A titkolózás szerintem a szocializmusból ered, akkor nem volt nagy dicsőség templomba járni, sőt talán még félni is kellett miatta. Azt gondolom, hit nélkül nem lehet élni, mert az segíti az embert az életben, utat mutat.
Ha már említette a szocializmust, a szülei két különböző társadalmi rétegből érkeztek a házasságukba. Annak idején ez nem volt gond?
G. T. G.: Ez csak a látszat. A Gundel családnak addigra már rég elvették mindenét, a Gundel éttermet, a Gellért Szállót, aminek az éttermét a család üzemeltette. A dédapám, Gundel Károly már nem élt. Az apai nagyapám az István Gimnázium igazgató-helyettese volt, az édesapám pedig állatorvos. Így a szüleim között már nem volt meg az a társadalmi különbség sem, amit a korábban tehetős Gundel család helyzete jelentett volna esetleg. De ez a fajta megkülönböztetés amúgy sem volt jellemző a családra.
Ha mondjuk, most, közel a hatvanhoz véget érne az élete, mit gondol, jól csinálta, elégedett magával?
G. T. G.: Szerintem az embernek az élete vége fele egyetlen dolgot kell számba vennie, mégpedig azt, milyen ember volt, hogyan élt. Jól gazdálkodott-e a tehetségével, amit az élettől, a Jóistentől, a sorstól kapott. Voltak nehéz időszakok az életemben, például az édesapám halála. Az 55. születésnapja előtt két héttel ment el, én akkor 31 éves voltam. Művelt ember volt, sokat beszélgettünk. Ha akkoriban lett volna Géniusz műsor, neki kellett volna játszania, talán még meg is nyerhette volna. Sok szempontból példaképem volt.
Szerintem amikor az ember visszatekint a múltra, az is fontos, hogy milyen férj, milyen apa volt. Ebből a szempontból is elégedett?
G. T. G.: 32 éve vagyunk együtt a feleségemmel, mind a kettőnknek ez az első házassága. Nyilvánvalóan az első lángoló szerelem mára átalakult ragaszkodássá, szövetséggé, nagyon erős bizalommá. De mindehhez az kellett, hogy tudtuk, tudjuk, együtt erősebbek vagyunk, kiegészítjük egymást. A feleségemmel az alaptermészetünk nagyon különböző, ő egy racionális fogorvos, én meg egy álmodozó fickó vagyok, de én tanulom tőle a racionalizmust, ő pedig csomó mindenben engedett. Rájött ugyanis, hogy nem lehet mindent racionálisan megközelíteni. A gyerekek már kirepültek a fészekből, így ketten folytatjuk az életünket, együtt megyünk tovább, együtt kezeljük a problémákat, amik esetleg adódnak. Nap mint nap erősítjük egymást. Persze a két fiam és a lányom gyakran jön haza. Ha úgy adódik, segítséget kérnek, együtt hozunk döntéseket. A feleségemmel jól tudjuk, ha nem jönnek, az bizonyos szempontból jó jel, mert akkor minden rendben van.
A legendás Gundel család igen népes. Tudom, rendszeresen tartanak nagy családi találkozókat. Mekkora a legkisebb Gundel?
G. T. G.: Az édesanyám ötödik dédunokája bármelyik órában megszülethet, úgyhogy nem tudok pontos számadatot mondani, mert állandóan változik.
Lélekben felkészült arra, egyszer nagyapa lesz?
G. T. G.: Már nagyon várom, rajtam egészen biztosan nem múlik. Inkább az a probléma mind a három gyerekemnél, hogy nehéz ma olyan társat találni, akivel le lehet élni egy teljes életet. Drukkolok nekik, hogy ez sikerüljön.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
