A születésnapját egy cukrászképzésen ünnepelte, merthogy olyan nincs, hogy akár egy pillanatra is hátradőljön. De miért is tenné? Mint meséli, olyan életigenlés van benne, ami állandóan mozgásban tartja. Azt mondja, nagymamája volt ilyen, akitől nemcsak a jó génjeit örökölte, hanem a tettvágyát is. „Maradjunk annyiban, hogy én csak papíron vagyok hetvenéves – kezdi nevetve a tévés. – Egy kedves, fiatal színművész mondta épp a napokban, hogy alig nézek ki többnek ötvennél. Ha igaz, ha nem, érzetre biztosan annyinak mondanám magamat. Jobban belegondolva, ezen nincs is mit csodálkozni. Drága nagymamám vagy 30 évig dolgozott jegyszedőként a Madách Színházban a nyugdíj után. És olyan aktív volt! Ő sem tudott megülni a fenekén, és kevés pihenéssel is beérte. Ő mondta, hogy ’Kislányom, ha van időd trécselni az utcán a szomszédasszonnyal, akkor azt inkább azzal töltsd, hogy leülsz, de még jobb, ha ledőlsz, mert akkor tíz perc is elég, hogy feltöltődj és mehess ismét a dolgodra’. Ezt megfogadtam, és szükség is van rá. Mert bár minden gond nélkül végigállok nyolc órát a cukrászműhelyben, ha hazaérek, azonnal belevetem magam a fotelbe, máskülönben összeesnék. Majd egy szusszanás után megyek, és megfőzöm a vacsorát imádott uramnak.”
„A hatvanadikon kiborultam”
Hogy mennyi idős, arra csak a születésnapok emlékeztetik. „Én nem öregszem, hanem érek. Beérek, mint egy jó szilva, ami minél idősebb, annál édesebb. A szilváról jut eszembe, lekvárt kell főznöm, nehogy rajtam maradjon! Na, és el is érkeztünk a hetven évem egyik fő igazságához: engem az éltet, hogy zöldborsólevest és töltött paprikát főzök a férjemnek, mert szeretem meleg étellel várni, hogy süteményt, pogácsát sütök, mert ha valaki átjön – és valaki mindig átjön –, akkor legyen mivel kínálni, illetve hogy a konyhatudományommal elkényeztessem a szeretteimet. Még a szülinapomon is! Emlékszem, a hatvanadikon hogy kiborultam, mert nem készültem semmivel – persze azért nem, mert meglepetés volt! – kacag fel jóízűen. – Hazaértünk a vacsorából, kiléptem a teraszra, és megláttam, ahogy 100 ember ácsorog a kertben. Na, azzal a lendülettel csaptam rájuk a teraszajtót, és vontam kérdőre a férjem és a gyerekem, mégis, hogy tehették ezt velem – elvégre még egy tepsi pogácsával sem tudom őket megkínálni… Természetesen ők ketten mindenről gondoskodtak, volt étel, aprósüti, torta, még a pezsgő is be volt hűtve, de az mégsem ugyanaz, mintha én készültem volna.”
„Hagyták, hogy tyúkanyó legyek”
Ezek után érthető, hogy idén a férje lelkére kötötte: a tudta nélkül semmit sem szervezhet. „Mondtam neki, ha idén is meglepetésbulival készül, elválok! A célt elértem, mert végül nem volt kanapé mögül előbújó vendégsereg. Sőt végül csodás spontán ünneplés alakult, és hagyták, hogy tyúkanyó legyek. Hazaértem a cukrászképzésről, átjöttek a szomszédok, a barátosném, majd a férjem is hazaért a teniszből, hirtelen lettünk vagy tízen. És mivel volt lefagyasztva sólet, lecsó, káposztás cvekedli, gyorsan kikaptam a mélyhűtőből, felmelegítettem, és jóllakattam a társaságot, ahogy illik. Negyven éve teszem ezt, méghozzá a legnagyobb örömmel. És bár sok sósat főztem, minden emlékem édes, mint ahogy az elmúlt hetven év is” – mondta mosolyogva.
Éva méltán híres sóletje
„A sólettől sokan megijednek, de a világ egyik legegyszerűbb étele. Kell hozzá fél kiló kis szemű bab, egy jó darab füstölt oldalas és marhalábszár – amit mindig előfőzök kuktában –, három vöröshagyma és némi fokhagyma apróra vágva. Egy lábast kizsírozunk, megdinszteljük a hagymát, jöhet egy kis liszt, pirospaprika, só, bors, majd egy réteg a bab és a félig megfőtt hús. Megszórjuk gerslivel, ráöntünk a húsléből, és jöhet a következő réteg. Betesszük a sütőbe, 140 fokon 5-6 órát sütjük, és kész is!”
Kiemelt kép: Story-Best Magán/fotocentral.hu
