Hazai sztár

Joshi Bharat – Az asztrológus szerint szerelmi kapcsolata kezdődhet újra

67. születésnapja alkalmából asztrológusunk faggatta.

Születési horoszkópját vizsgálva érhetővé válik, hogy miért is ő a hazai ezotéria egyik állócsillaga. A túlvilágot jelentő Plútó a lehető legjobb fényszöggel kapcsolódik a Holdhoz. Az asztrológiában a Hold az anya jelölője is. Valószínűleg Joshi kapcsolata az édesanyjával szoros lehetett. „Az apukámat nagyon fiatalon, ötvennégy éves korában veszítettem el. Én akkor még csak tizenkét éves voltam. Az anyukám azért nem ment férjhez újra, hogy ne hozzon ’mostohát’ a gyermekei életébe. A mamám önfeláldozó volt, mert a bátyámmal együtt mindent megtettek azért, hogy én és az öcsém tanulhassunk. Az édesanyámmal a kapcsolatom akkor is szoros volt, amikor Magyarországon alapítottam családot.”

A megjósolt jövő

Születési horoszkópjában az apát jelölő Naphoz olyan égitestek kapcsolódnak, amelyek azt mutatják, hogy a jóstehetséget az édesapjától örökölte. „Ez így van, ő jós volt. Meg kell említenem azt a híres indiai író-költőt, aki szintén komolyabban beleásta magát az asztrológiába. Elkészítette a horoszkópomat, amiből kiolvasta, hogy nem e világi képességeimmel Európában fogok sikereket elérni. Itt fogok élni, és családot alapítani. Kinevettem, mert kizártnak tartottam, amit állított. Aztán teltek az évek, és minden bejött, amit mondott.” A születési képlete alapján elmondható, hogy a praxisa során voltak olyan esetek, amelyek nagyon meglepték. „Felkeresett egy hölgy, akinek autóbalesetben meghalt a fia. A sokadik találkozásunkkor feltette a kérdést: hol van most a gyermeke lelke? Az ösztöneim azt súgták, hogy a fiú lelke már újra testet öltött. Hogy erről megbizonyosodjak, a Tarot-kártya után nyúltam: húztam egy lapot, amely a megérzésemet alátámasztotta. Elmondtam neki, hogy a gyermeke valószínűleg egy boldog és szerető családban ölthetett ismét testet. Ez volt az a pillanat, amikor a hölgy megnyugodott, és el tudta engedni a fiát. Ekkor volt képes feldolgozni a gyászt is.”

Édesanyja nem akart újra férjhez menni (Fotó: Csibi Szilvia/fotocentral.hu)

Visszatérve a képletében a Plútó helyzetére, talán ő azt is tudja, hogy melyik család az, ahova az említett lélek inkarnálódott. „Erre a kérdésre azért nem lehet választ adni, mert Indiában a reinkarnáció ugyan természetes része az életnek, de áldás az, hogy nem emlékszünk a korábbi életünkre, hiszen a jelenben történő eseményekkel is nehezebben birkózunk meg. Ezért jó, ha nem tudunk a korábbi életünkről, amely roppant megterhelő lenne. Így elmondható, hogy az is jó, ha nem lebbenthető fel a titok fátyla arról sem, hogy hova születünk újra. Mert ez nehezen élhetővé teheti a hétköznapjainkat.”

Amikor nem tudott segíteni

A Merkúr helyzetéből arra is következtethetünk, nem esik nehezére bevallani, ha nem minden esetben tud válaszolni a feltett kérdésekre. „Egy hozzám forduló hölgy fél éven belül egymás után veszítette el a szüleit, a férjét és a két gyermekét. A miértre kereste a választ, de nem tudtam a kérdésére felelni. Elfogadta, amit mondtam, miszerint a túlvilágról visszatartják ezt az információt valószínűleg azért, mert neki nem kell ismernie a választ.”

Indiai gyökereit sosem felejti el (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Változások jönnek

Mivel nem vet sem a családtagjainak, sem önmagának Tarot-kártyát, ezért engem kérdezett arról, hogy a születésnapján milyen bolygóállások voltak, mire számíthat a születésnapján elkezdődő évében. A két szerelmi jelölő, a Vénusz és a Mars jó fényszögekkel kapcsolódnak egymáshoz, amihez a Szaturnusz is csatlakozik. Ez alapján elmondható, hogy egy régi szerelmi kapcsolat újraindulhat. Egy olyan viszony, amely nagy lángon loboghatott, nagy szenvedélyt élhettek át, és amely váratlanul megszakadhatott. Talán a régi kedves most döbbenhet rá arra, hogy milyen erős kötelékkel fűzheti őket a sors egymáshoz. A szerelmi életében történő változások mellett valószínűleg a televízióban új műsora lehet. Ami nehézzé teheti az évet, az nem más, mint az anyagiak, amelyre jobban kellene ügyelnie. Így talán elkerülheti a veszteséget.

Kiemelt kép: press.tv2.hu TV2/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!