Hazai sztár

Tóth Angelika: „Munkára még nem gondolok”

A Keresztanyu színésznője a szülés körülményeiről mesél, valamint arról, mikor és hogyan tervezi a visszatérést.

Nagyon sokat készült a szülésre, főleg mentálisan. „Voltunk tanfolyamon a férjemmel, rengeteget beszélgettünk róla, eljártam jógázni, illóolajokat vásároltam. Szóval mindent igyekeztem megtenni annak érdekében, hogy szép szülésélményem legyen. Felkészültem a többórás vajúdásra, vittünk be zenét, gyertyát… Ehhez képest a kisasszony úgy érkezett, mint egy kis rakéta, úgyhogy azt hiszem, az a legmaradandóbb az egészben, hogy rövid, de intenzív szülés volt. Az első fájás után 4 órával a mellkasomon szuszogott Sári. Idő sem volt az illóolajokra vagy a zenére – meséli nevetve a színésznő. – Ezenkívül egyébként minden úgy történt, ahogy szerettem volna, természetes úton, fájdalomcsillapítás nélkül hoztam világra a kislányomat.”

„A füle a férjemé”

A házaspár már haza is vitte a kislányt, és most már családként szervezik újra az életüket. ­Angelikának szerencséje van, ugyanis Tibor mindenben segít neki. „Egyelőre a gyermekágyas időszak közepén tartunk, úgyhogy minden Sári körül forog, igyekszünk sokat pihenni és csak rá koncentrálni. Most kovácsolódunk családdá. A férjem rengeteget segít, igazi támaszom ebben az első pár hétben. Egyébként a kislányunk nagyon kíméletes velünk, sokat alszik, jókat eszik – meséli. Férjével természetesen már azt vizsgálgatják, kire ütött a kicsi. – Úgy tűnik, Sári egy nagyon jól sikerült szerelemgyerkőc, nem igazán tudjuk eldönteni, kire hasonlít jobban. A füle a férjemé, a fejformája az enyém, aztán pár hét múlva, ha picit változik, lehet, hogy már mást mondok majd.”

Fotók: Archív

A rajongóknak egyelőre várniuk kell rá

A nézők még láthatják Angelikát a Keresztanyuban, de a rajongóknak egyelőre várniuk kell, hogy a színésznő visszatérjen a színpadra, vagy újabb filmes ­feladatot vállaljon. „Munkára még nem gondolok. Amikor még a pocakomban volt a kislányom, úgy terveztem, hogy fél év után egy-két előadásba visszaállok, de most éppen úgy érzem, hogy ez még egyéves korában is korai lenne. Mindenképp szeretnék még színházban játszani és forgatni is, ha van lehetőségem. De hogy mikor, az egyelőre nagy kérdés – mondja a színésznő, aki már korábban is arról beszélt, hogy szerinte a legjobb, ha egy nő kismamaként az érzelmeire hallgat. – Ilyenkor nem azt kell számolgatni, hogy mennyi ­bevételtől esünk el, vagy milyen szerepeket nem játszhatunk el.”

A Keresztanyuban még láthatják a nézők Angelikát (Fotó: Archív)

Kiemelt kép: Story-Best Magán/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!